Egyéb hirek, 4.oldal |
Egyéb hirek RSS-ben
|
A kínaiak mindenkit letarolnak a szélenergiában
2010. 10. 08. hozzáadás a kedvencekhezA szélenergia a napenergiánál nagyobb mértékben tudott teret hódítani magának az energia piacon. Ennek egyik oka, hogy nagyobb volumenben telepíthetők az erőművek, ráadásul a költségek csökkenése miatt a szélből nyert energia ára már egy szintre került a hagyományos hálózati áram árával.
Ferihegyre költözik a Wizz Air
2010. 10. 07. hozzáadás a kedvencekhezKelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air úgy döntött, hogy jövő tavasztól a Ferihegyi repülőtéren rendezi be új magyarországi központját. Az erről szóló bérleti szerződést a mai napon írta alá Váradi József, a légitársaság, és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. A megállapodás öt évre szól.
Életre kel a magyar Hollywood: filmes élményközpont Etyeken
2010. 10. 07. hozzáadás a kedvencekhezFilmes tematikájú élményközpont épül az etyeki Korda Filmstúdió szomszédságában. Csapó Tamás,a Korda Filmstúdió Zrt. vezérigazgatója elmondta: egy középkori díszletváros épül fel 6 ezer négyzetméteren, emellett megnyitják az érdeklődők számára azt a New-York-i utcarészletet is, amely még a Hellboy 2 c. film forgatására készült el 2007-ben.
Demján hazahozhatja kaszinóvárosát
2010. 10. 06. hozzáadás a kedvencekhezHa továbbra is akadályokat gördít a pozsonyi önkormányzat a kaszinót és rengeteg egyéb funkciót magába foglaló Metropolis szabadidőközpont elé, akkor a cég Rajka és Bezenye térségébe költöztetné a megaberuházást. Ezt Zászlós Gábor, a TriGranit Development Corporation szlovákiai vezérképviselője, írja a Napi Gazdaság.
Tovább növekedhet a szállodai befektetők étvágya
2010. 10. 05. hozzáadás a kedvencekhezMiközben nemzetközi szinten egyre kedvezőbb hírek érkeznek a szállodai szektor fejlődéséről, a hazai szállodai és turisztikai beruházások egyelőre a reálisnál kedvezőtlenebb megítélés alá esnek.
Megvan Rogánék adósmentő csomagja
2010. 10. 04. hozzáadás a kedvencekhezElkészült a hitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslat. A banki szektorban legnagyobb felhördülést keltő, "tiszta lapként" emlegetett elképzelés kikerült a nyolc pontból, a civil javaslatok közül lényegében semmi nem került bele.
Fantomhiteleket törlesztenek a devizaadósok
2010. 10. 04. hozzáadás a kedvencekhezAz MNB tegnap közzétett adatai szerint augusztus végén annak ellenére döntött történelmi csúcsot a devizahitelek állománya, hogy hazánkban gyakorlatilag leállt a lakossági devizahitelezés. A magyarázat egyszerű: a svájci frank (és kisebb mértékben az euró) erősödése miatt jelentősen, egy hónap alatt több mint 274 milliárd forinttal duzzadt a devizahitelesek forintban kifejezett tartozása.
Sztárok közül válogat a V&A
2010. 10. 01. hozzáadás a kedvencekhezHat építésziroda csap össze a londoni Victoria & Albert Museum új kihelyezett létesítménye, a skóciai Dundee városában felépíteni tervezett kiállítóhely tervezési megbízásáért.
Hudec László nyomdokain indulhatnak el a magyar építészek Kínában
2010. 10. 01. hozzáadás a kedvencekhezÉpítészeti delegációk kölcsönös látogatásának köszönhetően erősödhet az építészet terén a kínai-magyar együttműködés: szeptember elején a Magyar Építőművészek Szövetségének szervezésében magas rangú magyar építészeti delegáció látogatott Kínába, most pedig a Sanghaji Építész Szövetség viszonozta a látogatást Budapesten.
Ezek a világ legütősebb városai: friss lista
2010. 10. 01. hozzáadás a kedvencekhezA Foreign Policy című amerikai magazin idén is összeállította a világ legjelentősebb városainak listáját. Habár a TOP 20-ból 7 az ázsiai térségben található, New York vezető szerepe idén sem került veszélybe - igaz, a trónkövetelők már bejelentkeztek.
Építészfórum interjú Dr. Reith Andrással
2010. 09. 30. hozzáadás a kedvencekhezAndrás klímadesign Msc-t végzett Münchenben, majd doktori fokozatot szerzett a BME Építészmérnöki Kar Csonka Pál Doktori Iskolájában.
Tavasszal megnyithat Budapest új fürdője
2010. 09. 29. hozzáadás a kedvencekhezA tervek szerint 2011 tavaszán nyílik meg a Rácz Hotel & Thermal Spa, ám elképzelhető, hogy a Rácz Fürdő próbaüzeme már korábban elkezdődik – mondta a Turizmus Panoráma Bulletinnek Horváth Tibor, értékesítési és marketingigazgató.
Hova tovább, vasútfejlesztés?
2010. 09. 29. hozzáadás a kedvencekhezA közelmúltban írtunk a Központi Tervtanács előtt bemutatott vasúti épületek terveiről és a Nemzeti Építészeti Tanács állásfoglalásáról, amely a vasúti fejlesztések építészeti minőségére, illetve az eddig bemutatott tervek kapcsán annak hiányára hívja fel a figyelmet.
Várja a maketteket a KÉK fesztiválja
2010. 09. 29. hozzáadás a kedvencekhezMég lehet regisztrálni és kiállítónak jelentkezni a Kortárs Építészeti Központ által szervezett II. Nemzetközi Építészeti Makettfesztiválra. Várnak minden olyan tervet, víziót, pályázati munkát, kutatást, kísérletet, amely 1995 és 2010 között készült, és a múzeum – kiállítótér témájához kapcsolódik.
Már szavazhatunk az idei év legjobb épületeire
2010. 09. 29. hozzáadás a kedvencekhezA tavalyinál jóval nagyobb számban érkeztek tervek és épületek a Média Építészeti Díjára. A tervek kategóriában hallgatói diplomamunkák is versenyre kelnek a neves építészek terveivel.

