44 millióba került a nagykörúti lámpaáthangolás
A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a múlt hét hétfőn bevezetett villamosbarát lámpaprogram hatására 32-ről 29-30 percre csökkent a 4-es és 6-os villamosok menetideje, így ugyanannyi villamos sűrűbben tud közlekedni. Eszerint a reggeli és délutáni csúcsidőben óránként 28 helyett 30 villamos közlekedik, azaz 7%-kal nőtt a kapacitás.
A BKK szerint régebben a lámpaprogramozásoknál a közúti gépkocsi-közlekedés élvezett előnyt, még akkor is, ha egy adott útvonalon a tömegközlekedést használók vannak többségben. A Nagykörúton óránként csúcsidőszakban egy irányban kb. 3000 ember utazik autóval (ez a hidakon mérhető maximum), míg 8000 utas használja a 4-es és 6-os villamosokat. Ezért a többség érdekei szerint mostantól nem az autókhoz, hanem a villamosokhoz hangolják a zöldhullámot és a lámpaprogramokat.
A BKK szerint az új lámpaprogram az első két nap tapasztalatai alapján jól vizsgázott, a várt hatásokat elérték, a villamosok gyorsabban és új, sűrűbb menetrendjüket betartva közlekednek. A Nagykörúton csúcsidőben az eddigi 90 helyett 60 másodperces ciklusokban működnek a lámpák, mely segíti a körúti villamosok egyenletes közlekedését, így a másfél vagy 3 perces követés helyett egyenletes 2 perces követést tudnak biztosítani csúcsidőben, ha nincs fennakadás a vonalon.
A közúti forgalomban érdemi fennakadást nem okozott az új lámpaprogram, a 60 és 90 másodperces ciklusidőkkel működő útvonalak találkozásainál kisebb, 1-2 perces menetidő-növekedést okozó torlódások fordultak elő, áll a közleményben. Az első reggeleken ilyet a Széll Kálmán téren és az Üllői úti csomópontban tapasztaltak. A gyalogosok várakozási ideje a legtöbb helyszínen csökkent a korábbi állapothoz képest. A nagykörúti lámpák áthangolása 44,4 millió forintba került, amelyből 40 millió forintot az Európai Unió állt. A következő ütemben egyes dél-pesti villamosvonalakon felülvizsgálják felül, és alakítják át a lámpaprogramokat.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





