562 ezer négyzetméteren fejleszt a Goodman Európában
2011. május 04. szerda
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A Goodman Csoport folyamatban lévő logisztikai fejlesztéseinek összterülete Európában meghaladja az 562 ezer négyzetmétert. A Csoport megfontolt pénzügyi stratégiájával összhangban valamennyi projekt előbérleti szerződés alapján épül. Az első osztályú létesítmények bérlői jellemzően meghatározó logisztikai szolgáltató, alkatrész beszállító és kiskereskedelmi vállalatok.

A Csoport bejelentett néhány, a 2011. március 31-én zárult negyedévre vonatkozó, aktualizált működési mutatót is. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy a március 31-én zárult kilenc hónap során összesen 840 millió euró (1,14 milliárd ausztrál dollár) értékű fejlesztésről kötött megállapodásokat a vállalat, amely megfelel az előzetes várakozásoknak.
Greg Goodman, a Goodman Csoport vezérigazgatója elmondta: “Nemzetközi érdekeltségeink – nagyrészt a kiemelkedő európai tevékenységeknek köszönhetően – növekvő mértékben járulnak hozzá a vállalat eredményeihez. Részesedésük várhatóan rövidesen meghaladja az 50 százalékot.”

“A Franciaországban, Németországban, Lengyelországban és Szlovákiában futó projektjeink puszta nagyságrendje is az európai kontinens vezető helyére sorol bennünket a logisztikai fejlesztések terén. Egyúttal jelzi ezen piacok javuló gazdasági adottságait” – véli Danny Peeters, a Goodman európai vezérigazgatója.

A főbb fejlesztések áttekintése:

Franciaország – 137 ezer négyzetméter

Franciaországban a Goodman 137 ezer négyzetméternyi folyamatban lévő beruházással rendelkezik. A csoport a nyugat-párizsi térségben, Chanteloup-les-Vignes-ben 39 ezer négyzetméteres elosztó központot épít, amelyet előszerződés keretében 28 millió euróért értékesített a LIDL diszkontláncnak.


A vállalat Párizstól 30 kilométerre északra, Saint-Mardban is dolgozik egy vezető nagykereskedelmi vállalat 50 ezer négyzetméteres elosztó központjának építésén, valamint Orléans térségében, Saranban az Amazon meglévő 46 000 négyzetméteres raktárát bővíti további 24 ezer négyzetméterrel.


Áprilisban a Goodman átadta a DSV Solutions számára 21 millió euróból megépített, 24 ezer négyzetméteres raktárat a Lille-hez közeli Wattrelos városában.

Németország – 342 ezer négyzetméter
Németországban öt különböző projekten dolgozik a vállalat, ezek összterülete 342 ezer négyzetméter. A beruházások értéke együttesen 190 millió euróra tehető, ezáltal a Goodman Németország piacvezető logisztikai ingatlanfejlesztője.

A cég 17 ezer négyzetméteres logisztikai központot fejleszt a brit gyógyszeripari szolgáltató NextPharma Technologies számára a vesztfáliai Wernében.

A Seifert Logistics Group megrendelésére a Karlsruhe-közeli Malsch városában folyamatban van egy 46 ezer négyzetméteres logisztikai központ építése. Az új létesítményt 7 évre előre bérbe adták, a szerződés további opciókat tartalmaz. Befejezése után a raktárban a rastatti Mercedes-Benz gyártóüzemnek szállítandó alkatrészeket tárolnak majd. A projekt előértékesítés keretében a Goodman Európai Logisztikai Ingatlanalapjának (Goodman European Logistics Fund – GELF) tulajdonába került.

A Goodman a közelmúltban írt alá előbérleti megállapodást a DB Schenker Logistics céggel egy 63 ezer négyzetméteres lipcsei raktárra. Az új létesítményben a Schenker Deutschland AG a BMW számára nyújt logisztikai szolgáltatásokat.


A Goodman két, egyenként megközelítőleg 108 ezer négyzetméteres ingatlant fejleszt az Amazon számára, amelyek közül az egyik Rheinberg, a másik Graben városában épül. A komplexumok mintegy 102 ezer négyzetméter raktár- és több mint 5 600 négyzetméter irodaterületet foglalnak magukban.


A vállalat korábban is épített raktárakat az Amazonnak Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában.

A cég által kezelt alapokban lévő mintegy 1,5 millió négyzetméternyi létesítmény révén a Goodman rendelkezik Németország legnagyobb logisztikai ingatlan-portfóliójával.

Lengyelország – 42 ezer négyzetméter

Lengyelországban a Goodman 42 ezer négyzetméternyi, folyamatban lévő fejlesztésben érdekelt. Krakkóban egy 11 millió eurós befektetéssel épülő, 14 ezer négyzetméteres raktárépület 75 százalékát előre bérbe adták. A Wrocławban fejlesztett 28 ezer négyzetméteres raktár építése várhatóan 2011 novemberében fejeződik be, a TJX Europe 10 éves előbérleti megállapodást írt alá a létesítményre. Befejezése után a fejlesztés több mint 21 millió eurós értéket képvisel, egyben az idei első negyedév legnagyobb volumenű bérleti szerződése Lengyelországban.

Februárban a Goodman átadott egy 10 100 négyzetméteres, 6 millió eurós toruńi raktárbővítési beruházást a Nissin számára.

Szlovákia – 21 ezer négyzetméter


Szlovákiában, a kassai repülőtér közelében épül egy 21 ezer négyzetméteres létesítmény a világ egyik legnagyobb autóipari alkatrészgyártója számára. A fejlesztés a Goodman 16 millió eurós befektetésével, 5 hónap alatt valósul meg.

“Az európai piacokon megrendelésre épített és előértékesített fejlesztéseink mutatják, hogy magas színvonalú logisztikai létesítményeinkkel ügyfeleink egyedi igényeit is képesek vagyunk kielégíteni” – szögezte le Danny Peeters.

Forrás: Goodman

Kiemelt hír

Ingatlanközvetítés 400 bankfiók támogatásával
Megkezdte működését az OTP Csoport új, piaci alapon működő ingatlanközvetítő társasága. Az OTP Ingatlanpont dinamikusan növekvő, egyedi ingatlankínálattal, a Csoport bankfiókjaiban elérhetőnél kedvezőbb hitelkonstrukciókkal várja az ügyfeleket.
olvassa tovább >>
Rendezvények arrow
2012. Május 15 - 2012. Május 18
2012. Május 1 - 2012. Május 31
2012. Május 15 - 2012. Május 18

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.114.078 m²

Kiadó "B"
526.550 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.656.681 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

MEH: egyszerűbb energiaszámla, elégedettebb fogyasztók

A szolgáltatók által bevezetett egyszerűsített energiaszámlát kedvezően fogadták a fogyasztók a Magyar...


Márciusban is csökkent az építőipar termelése

árciusában az építőipari termelés 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az építőipar...


Patai: lesz megállapodás a tranzakciós adóról

A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a...


Egészségturizmusban fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai...


Egészségturizmusban fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkebefektetőként 120 millió forinttal segítette egy egészségturisztikai...


Újabb bérlő az Office Garden II-ben

A Bene irodabútor irodáját és bemutatótermét a GVA Robertson által képviselt Office Garden II –be...


Ötcsillagos hotel lett a hévízi Lotus Hotel

2012 májusától nemzetközileg is elismert ötcsillagos wellness szálloda lett a Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz.

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail