A Plaza Centers és az MKB még többet akar az Álomszigetből
Tovább növelte tulajdonrészesedését az Álomsziget projektben a Plaza Centers és az MKB Bank, együttesen már a beruházás 87%-át tulajdonolják, a korábbi 60%-helyett.
A Plaza Centers az MKB Bankkal közösen tovább növelte részesedését a budapesti Álomsziget projektben.
Az előbb említett két cég tulajdonában álló Ercorner Kft. már a fejlesztést végző Álomsziget 2004 Kft. majdnem 87%-át birtokolja a korábbi kb. 60% helyett. így a Plaza Centers és az MKB Bank közvetett részesedése, egyenként, a múltbeli 29,88%-ról, 43,33%-ra emelkedett. A részvényekért összesen körülbelül 21,4 millió eurót fizetett az Ercorner, melyből 12 millió euró készpénz, míg 9,4 millió euró hitel volt.
A 350 ezer négyzetméteres Álomsziget projekt kaszinó és hotel fejlesztéseket tartalmaz az első ütem keretében, melyet majd lakás illetve retail beruházás követ 2012-2014-ig. A konzorcium jelenleg már rendelkezik a kaszinó üzemeltetésére vonatkozó 20 évre szóló licensszel, amely még garantálja továbbá, hogy Budapestre és környékére nem adnak ki több engedélyt. Az elemzők szerint azonban, az Álomsziget projekt továbbra is elég ambiciózus terv (a teljes beruházás értékét 1-1,2 milliárd euróra teszik) a jelenlegi piaci körülmények között.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





