"A magyarok végre kezükbe vették sorsukat"
2011. május 23. hétfő
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A világ legfőbb geopolitikai kihívásainak elemzésével foglalkozó texasi székhelyű tekintélyes agytröszt, a Strategic Forecasting (Stratfor) Intézet alapító főigazgatója a hvg.hu-nak adott exkluzív interjúban áttörésnek nevezi, hogy - mindenekelőtt Orbán Viktor kezdeményezésére - katonai együttműködést alakítanak ki a Visegrádi Négyek.

A magyar származású George Friedman elemzéseire, tanácsaira a Pentagontól a Kremlig a világ minden fővárosában éberen figyelnek a biztonságpolitikusok.

Zentai Péter: Friss elemzésében az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb világpolitikai fejleményeként értékeli, hogy harci csoportot hoz létre Magyarország Lengyelországgal, Szlovákiával és Csehországgal közösen. Mi ebben a nagy dolog? Itt Budapesten ennek nincs is különösebb visszhangja.


George Friedman: Amit néhány nappal ezelőtt a visegrádi négyek védelmi miniszterei Lőcsén elhatároztak, azt nem lehet másként értelmezni, mint hogy ezek az országok drámaian módosították biztonságpolitikai stratégiájukat.

Végre megértették, hogy egyre védtelenebbekké, kiszolgáltatottabbakká válhatnak, a végén még nemzeti önállóságuk is veszélybe kerülhet.

Z.P.: Hogyan? Védtelenek, kiszolgáltatottak? Mindannyian a NATO és az Európai Unió tagjai vagyunk. És egyáltalán: ki fenyeget bennünket?

G.F.: Itt és most – egyelőre – természetesen nem leselkedik veszedelem. Ugyanakkor olyan válságok vannak kialakulóban Európában és a NATO-ban, az észak-atlanti kapcsolatokban, amelyek nemcsak óvatosságra intik a kisebb kelet-közép európai országokat, hanem megelőző aktivitásra is. A visegrádi négyek komolyan megfogadták a bölcsességet: „ha békét és biztonságot akarsz, akkor készülj a háborúra”.

Z.P.: Továbbra sem világos, kitől-mitől kell félnünk és kit rettenthetne meg, ha négy, összességében elhanyagolható katonai jelentőséggel bíró közép-európai ország harci egységet hoz létre.

G.F.: Ez a négy ország, de hozzájuk vehetjük bátran Romániát, Bulgáriát, Szerbiát, sőt, Ukrajnát is, harapófogóba kezd kerülni.  A közép-kelet európai térség vákuummá válhat. Először is azért, mert Oroszország lassan, de biztosan stratégiát váltott és ismét terjeszkedő politikát folytat. Egyelőre a volt szovjet köztársaságokat hálózza be – Moszkva  minden téren függőségi viszonyba sodorja őket. Az igazi, drámaian érzékelhető váltást Oroszország Grúzia ellen indított háborúja jelezte. Oroszország szomszédainak be kell látniuk, hogy ők is bármikor sorra kerülhetnek.


Másodsorban: beláthatatlan következményekkel járó erjedésnek indult az Európai Unió, amelynek legfőbb, legerősebb bástyája Németország. Nos, ott olyan körök kezdik a szövetségi kormány politikáját befolyásolni, amelyek inkább tehernek, semmint előnynek tartják az Uniót. A Görögország, Portugália megsegítése körüli, egyre hosszasabb huzavona, mélyülő feszültség jelzi, hogy Berlinnek egy nap akár elege lehet ebből az egészből. Senki nem tudja bizton megjósolni, hogy mi lesz a pénzügyi unió és szimbóluma, az euró sorsa. Mindenesetre, Berlin eközben egyre nyilvánvalóbban függetleníti magát külpolitikában, biztonságpolitikában, nem utolsósorban pedig a gazdaságpolitikában az Uniótól, és egyre inkább fonódik össze Oroszországgal. Mert érdekei ezt diktálják. Oroszországé úgyszintén. A nagy szavakon túlmenően ma minden erős ország csak saját érdekeit nézi. Ez bizony nagyon veszélyes folyamat a kisebb országok jövőjére nézve.

Z.P.: Azt akarja mondani tehát, hogy mi, kicsik, katonailag és gazdaságilag gyengék elveszíthetjük akár nemzeti önrendelkezésünket is – még ha véd is minket a NATO?

G.F.: A NATO? Az már csak papíron létezik. Líbia kapcsán ez végképpen bebizonyosodott. Németország egy kardinális kérdésben, az arab diktatúrákat jelképező Kadhafi megbüntetése vagy megkímélése ügyében Kína és Oroszország oldalára állt. Az is lelepleződött ez ügyben, hogy felszínre törőben van a hat évtizeden át altatott, szőnyeg alá sepert klasszikus ellentét Franciaország és Németország között.

Z.P.: De hiszen Afganisztánban együtt harcolnak a terroristák ellen amerikaiak, németek, magyarok, lengyelek. Sorolhatnám tovább, ki mindenki még.


G.F.: Ami ott történik, az nem a NATO lényegét tükrözi, hanem ugyanazt, ami Irak és Líbia esetében történik, tudniillik az Egyesült Államok intervenciókra kényszerül és önkéntes alapon mellé csapódnak más országok. NATO- és nem NATO-tagok egyaránt. Globális vagy észak-atlanti katonai erőként a gyakorlatban nem létezik egyéb potentát, csakis az Amerikai Egyesült Államok.

Z.P.: És Amerika nem védene meg bennünket, visegrádiakat?

G.F.: Amerika egyrészt messze van, másrészt tudjuk jól, hogy Washington simán engedett Moszkva nyomásának, amikor lemondott a lengyelországi és csehországi rakétatelepítések tervéről. Most is a Varsó által kértnél jóval kevesebb katonát és gyengébb technikát küld új lengyel támaszpontjára.

Z.P.: Ön, ezek szerint, lebeszélne bennünket, magyarokat a NATO-ról?

G.F.: Semmiképpen sem. Csakhogy egy előrelátó kormánynak kötelessége felkészülnie a legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztére is. Amiről beszélek – sajnos –, ha csekély valószínűséggel is, mégiscsak benne van a pakliban. A 2008-as esztendő történései korszakváltást jeleztek: a pénzügyi világválsággal, az euró megrendülésével, a grúzok elleni háborúval és a mindmáig tartó következményekkel, például Líbia bombázásával. Befejeződött a hidegháborút követő „egységesedési kurzus”, és most olyan korszak következik, amelyben a nemzeti alapú politikák nyomulnak az előtérbe. Közép-Európában biztonságpolitikai stratégiaváltás látszik kirajzolódni, az érintett országok mintha felhagynának évtizedeken át folytatott katonapolitikájukkal: mindeddig kizárólag másokra hagyatkoztak, mások védelmére bízták magukat.

Ebben az újonnan kialakuló helyzetben Magyarország – a második világháborút követően most először – bölcsen, előrelátóan meri kezébe venni sorsának alakítását, mert jól érzékeli, hogy máskülönben esetleg elveszítheti nemzeti önrendelkezését. Azt is jól látja, hogy ha végveszélybe kerülne, nem lenne, aki megvédje, ezért – saját legitim nemzeti érdekei által vezérelve – pozícióba akarja hozni magát. És a magyarokkal együtt a másik három visegrádi ország kormánya is kezdi megérteni a kor üzenetét. Valószínűsítem, hogy e tekintetben csatlakozik hozzájuk Románia és Bulgária, majd Szerbia is. Ukrajna is szeretne csatlakozni, de ezt az oroszok nem hagynák.

Z.P.: Ön tudja a legjobban, hogy micsoda potenciális ellentétek húzódnak meg például a magyar-szlovák, a magyar-román vagy a cseh-szlovák viszonyban. Tegyük fel, hogy hosszú távon veszély fenyegeti ezt a térséget, de a benne élők közötti történelmi feszültségek ettől még nem csillapodnának. Ezek rendkívül mélyre beivódott ellenérzések ám.

G.F.: Szerintem viszont nemhogy csak csillapodni fognak, hanem meg is fognak szűnni a potenciális viszályok. Minél fenyegetőbbnek, megoldhatatlanabbnak látszik az Unió és a NATO válsága, minél robusztusabb hatalomra tesz szert Oroszország, annál inkább érzik a közép-európai országok, hogy nincs más alternatívájuk, mint hogy egymásba kapaszkodjanak és felszámolják a gátakat, amelyek elválaszthatják őket egymástól.

Forrás: HVG
Green House
1134 Kassák Lajos utca 19-25.
Máriássy Ház Modern
1095 Máriássy u. 7.
Lion Irodaház
1134 Angyalföldi út 5/b.
Fogarasi Business Center
1148 Fogarasi út 3-5.

Kiemelt hír

Ingatlanközvetítés 400 bankfiók támogatásával
Megkezdte működését az OTP Csoport új, piaci alapon működő ingatlanközvetítő társasága. Az OTP Ingatlanpont dinamikusan növekvő, egyedi ingatlankínálattal, a Csoport bankfiókjaiban elérhetőnél kedvezőbb hitelkonstrukciókkal várja az ügyfeleket.
olvassa tovább >>
Rendezvények arrow
2012. Május 15 - 2012. Május 18
2012. Május 1 - 2012. Május 31
2012. Május 15 - 2012. Május 18

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.114.078 m²

Kiadó "B"
526.550 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.656.681 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Véget ér az offshore-amnesztia

Nem hosszabbítaná meg a szaktárca az év végén megszűnő offshore-adóamnesztiát, így ősszel rohamra...


Gyógyászati segédeszköz centrum épül

Szeptemberben, a Heves megyei Atkár Tass-pusztán kezdi meg működését a rehabilitációs szakemberek...


A Nemzeti Eszközkezelő az egy gyereket nevelőket is megmenti

Az egy gyereket nevelő családok is felajánlhatják az otthonukat a Nemzeti Eszközkezelőnek, ha életbe lép a...


A Nemzeti Eszközkezelő az egy gyereket nevelőket is megmenti

Az egy gyereket nevelő családok is felajánlhatják az otthonukat a Nemzeti Eszközkezelőnek, ha életbe lép a...


Lezárult a PSZÁF és az OTP Magánnyugídjpénztár jogvitája

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elfogadta az OTP Magánnyugdíjpénztár felügyeleti...


Jön a tévéadó?

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium...


Keresik a balatoni ingatlanokat

Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail