A moratórium főként a lakótelepi lakások értékvesztését eredményezi
2010. július 30. péntek
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Kende Katalin nagyszerű írásában (Tető a fejük felett, VG, 2010. július 22.) a kilakoltatási moratóriumra vonatkozó törvény kidolgozatlanságára mutatott rá.

A törvény kibővíti a moratórium alá esők körét, és meghosszabbítja annak hatályát 2011. április 15-ig, így alkotói szerint 75 ezer hitelesen segít majd. A rendelkezés nemcsak elhamarkodott, de igazságtalan is.

Rétvári Bence államtitkár, a törvény beterjesztője 31 éves, életrajza szerint jogász. Elmondta, hogy a moratórium bevezetésével együtt olyan adósságkezelési intézményeket kell létrehozni, amelyek garantálják a követelés behajtását, de nem termelik újra a szo-
ciális problémákat. Nem árulta el azt, hogyan is működnének ezek, tudtommal ilyenek a világon sehol sem léteznek. Talányosnak tűnik az a megjegyzése is, hogy az adósoknak alkalmazkodniuk kell az intézményrendszerhez és a felkínált segítségekhez, a megszokott életmódjukat, rutinjukat egy felelősségteljesebbre kell cserélniük.

Ha valaki nem fizeti a törlesztését, és kilenc hónapig nem lehet kitenni a lakásából, akkor minek fizesse a közös költséget? Nem is beszélve az esetleges felújítási hozzájárulásról. Egy többlakásos házban minden otthon értéke csökkenni fog. Ki fog lakást venni ott, ahol a lakások fele moratórium alatt áll? A ház lerobban, nem jár a lift, nincs világítás, elindul a lakások, sőt egész lakóépületek árának a csökkenése, újabb hitelek bedőlését eredményezve. A városi gazdagok azonban, akik családi házban laknak, joggal számíthatnak ingatlanjaik értékének növekedésére: a moratórium nekik kedvez. Az Egyesült Államokban a szlömösödés azoknál a többlakásos épületeknél indul meg, ahol a legnagyobb a hitelbedőlések (foreclosure) aránya. Így van ez Németországban is.
Amikor jövőre a moratórium lejár, egyszerre kell majd tízezreket az utcára tenni, vagy újra meghosszabbítani a moratóriumot. A beígért tömeges állami felvásárlás és visszabérlés rendszere nem fog működni, ahhoz állami százmilliárdok kellenek. 2008 végén százezrével dőltek be a lakáskölcsönök az USA-ban, az amerikai politikusok is azt követelték, hogy legalább decemberben ne lehessen kilakoltatni a pórul járt hiteleseket, a karácsonyi ünnepek idején. Moratóriumot fogadtak el, amelyet aztán Obama, az újonnan beiktatott elnök kiterjesztett. A Fannie Mae és Freddie Mac, a két hatalmas állami kölcsöngarantor nem árverezett. 2009 márciusában (kilencven nap után) aztán csendben, minden bejelentés nélkül felfüggesztették a moratóriumot. Kiderült, hogy káros volt, a lakásárak csökkenéséhez vezetett, az adósságok és büntetések pedig tovább halmozódtak.

Számos jogi és pénzügyi probléma merült fel a moratórium kapcsán, ezekről Kende Katalin is ír. Az Obama-adminisztráció hitelkölcsön-módosító programmal próbál segíteni, állami pénzzel támogatja, hogy alacsonyabb kamatozású kölcsönökre konvertálják a hiteleket. Kiderült, hogy sokan az alacsonyabb törlesztéseket sem tudják fizetni, és a program feltételeit is kevesen elégítik ki. Ma tízszer (!) annyi a lakásárverezés, mint a kölcsönmódosítás. Amikor megpróbálták kedvezményes visszabérléssel segíteni a hiteleseket, az alacsony állami bérleti díjakat eredményezett. Lenyomta a „normális” piaci lakásbérleti díjakat és káoszt okozott a piacon.

Angliában léteznek úgynevezett „sale-and-rent-back” magánvállalatok, amelyek megveszik a lakást a tulajdonostól, ha az nem tud törleszteni, majd visszabérlik neki. A tranzakció a piaci ár alatt történik, és a visszabérlés legfeljebb 12 hónapig lehetséges, utána a magáncég eladhatja a lakást. Az angol pénzügyi hatóság, az FSA (Financial Services Authority) éppen most próbál olyan rendelkezéseket életbe léptetni, amely új szerződéseknél öt évre biztosítaná az visszabérlés jogát.
A moratórium Magyarországon elsősorban a lakótelepi ingatlanok értékvesztését fogja felgyorsítani, gyakorlatilag elértékteleníti azokat a lakásokat. Németországban ez ahhoz vezetett, hogy sok százezer panellakást egyszerűen elbontottak. A lakások árverezését – bármennyire is szívtelennek tűnik – folytatni kell. A magyar moratórium a legszegényebbeket bünteti, közülük is azokat, akik ma még rendesen fizetik a törlesztéseiket.

A szerző a Wells Fargo Bank és a Bank of America vezető tanácsadója volt

Szerző: Lázár György

22 Dandár Park
1095 Dandár utca 22.
Széktó park V ütem
6000 Bakócz Tamás u. 8-10
Tóparki lakópark
8600 Beszédes József...
Csinszka Kert
1190 Ady Endre 97-99

  • Irodaház
  • Raktár
  • Újlakás
  • Üzlethely

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.073.837 m²

Kiadó "B"
506.086 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.595.976 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.288.422 m²

Kiadó Bp. környéke
1.756.488 m²

Kiadó vidék
636.074 m²

Összesen
3.680.984 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.701 db

Pesti
8.054 db

Vidéki
504 db

Összesen
11.259 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Megrohanták a befektetők a lakáspiacot

Kiemelkedő lakáspiaci forgalommal zárt az idei első hónap, a Duna House (DH) becslése szerint országosan...


Erdélyben épít gyárat a Bosch

A Robert Bosch csoport elektronikus autóalkatrész-gyár építésére készül Erdélyben. A Kolozs megyei tanács...


Márciustól új cégbejegyzési szabályok jönnek

Figyelem! Márciustól változnak a cégbejegyzés szabályai.


Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék

Történeti tájjá nyilvánította a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás...


Kirúgja magyar dolgozói felét a Nokia

Újabb elbocsátásokat jelentett be a Nokia, a finn mobilgyártó közölte, hogy összesen 4000 dolgozójától...


Soha nem látott cégbedőlési hullám tetőzik

Januárban folytatódott a kedvezőtlen tendencia: 1951 céggel szemben indult felszámolás, és csaknem kétezer...


Hosszabbítja kkv-hitelprogramját az OTP Bank

Eredményes volt az OTP Bank mikro- és kisvállalkozásoknak indított Széchenyi 50 hitelprogramja, ezért a...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deák lászló Magyar 36 irodaház 13      Oktatás Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
2010 Q3
Sprinter Futárszolgálat CityPoint9 600    Colliers 2010 Q3
FedEx Airport City logisztikai park 180    Ablon 2010 Q3
Kühne+Nagel Europolis Park BUDAPEST M1 4000    logisztika Europolis 2010 Q3
Trilak Airport City logisztikai park 3016    DTZ 2010 Q3
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail