A szabályozás agyonvágta a lakáshitelezést
Hiába kezdődött el a lakáshitelszezon, a bankok alig kínálnak akciós konstrukciókat, ennek elsősorban a korlátozó szabályozás az oka.
Inkább a nagyok versenyeznek az ügyfelekért, az ő kedvezményeik is kimerülnek azonban néhány kezdeti költségtétel elengedésében, illetve átvállalásában – írja a Világgazdaság. Mással egyébként nem is nagyon próbálkozhatnak a bankok, áprilistól ugyanis a pénzügyi szolgáltatók nem kínálhatnak korlátozott ideig kedvezményes hiteleket. A szabály bevezetésére a hivatalos kommunikáció szerint azért volt szükség, mert az első néhány hónapra kedvezményes kamattal kínált hitelkonstrukciók félrevezetőek lehettek, a kedvezményes időszakot követően ugyanis az addig alacsony törlesztőrészlet jelentősen megemelkedett.
Tavaly jelentősen nőtt a forintalapú lakáshitelek ára: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint míg 2010 végén 8,41 százalékon állt az átlagos kamatláb, tavaly decemberben már 9,60 százalékon. Az idei első hónapokban vélhetően a végtörlesztés miatt végrehajtott kondíciómódosítások tettek rá a kamatokra még egy lapáttal, így februárra már több mint 11 százalékos átlagos hitelkamatlábat kalkulált a jegybank a háztartások lakáscélú forinthiteleinél. Márciusra történt némi korrekció, az átlagos ráta 10,5 százalékra mérséklődött.
A tisztán piaci alapú forintlakáshitelek ezzel együtt nem tekinthetők olcsónak: a pénzügyi szolgáltatók ajánlataiban szereplő teljes hiteldíjmutatók (thm) a pénzügyi felügyelet termékösszehasonlító programja szerint többnyire 12 és 18 százalék között mozognak.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





