A kategóriás besorolást kapott a Rumbach Center
Az RE Project Development Kft. egy újabb 18 millió eurós, belvárosi beruházással kezdi az őszi szezont. Hagyomány és magas műszaki színvonal, ezek voltak a vezérelvek a 7320 négyzetméteres, kétszárnyú, nyolc emeletes Rumbach Center megújulásánál.
Az RE Project Development Kft. az épületet
belsőépítészetileg teljesen felújította, az irodaház külső karakterének
megtartása mellett. Az épület szellőzési rendszerét, légkondicionálását,
felvonóit felújították, kapacitását megnövelték, hogy a bérlői igényeknek
megfeleljenek. A felújítás során természetesen a környezetkímélő
energiafelhasználást is szem előtt tartották. A tizennégy éves épületet a
tartószerkezetig bontották, így sikerült az irodatér kihasználtságát a
lehetőségek szerinti legnagyobbra növelni, hogy a legmodernebb infrastruktúra
kialakítása mellett szolgálhassa az új bérlőket.
Minőségi megújulás
Az RE Project Develpoment versenyképessége az emberekben
rejlik. Rudolf Riedl a cég magyarországi ügyvezetője elkötelezett híve a
vállalat filozófiájának, értékeinek. Nagy hangsúlyt fektet a megfelelő csapat
kialakítására, a projektbe fektetett időre, hogy lehetőség szerint a legmagasabb
minőség mellett a bérlők a legelégedettebbek legyenek. Az RE ezt a célt, és a
piaci versenyben való helytállást, kizárólag a munkatársainak a segítségével
tudja elérni. Az RE jövő ingatlanpiaci trendjeit alakítja, a jövő
felhasználóját a középpontba helyezve keres innovatív megoldásokat. Ezek a
hozzáadott értékek vezették a Rumbach Center megújulását is.
Tények és adatok
Hely: Rumbach sarok belváros
Bérelhető terület: 7320 m2
Emelet: 8
Mélygarázs: 120 férőhely
Szolgáltatások: a földszinten üzlethelységek bérlése
lehetséges szolgáltatások számára
Bérleti díj: 14.5 – 15.5 euro / m2 / hó
Üzemeltetési költség: 3.6 – 3.7 euro / m2 / hó
Legkisebb bérelhető irodaterület: 400 m2
Bérleti idő: 3 – 5 év

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




