Átadták Renewable Energy Award díjakat
2013. április 26-án kerültek átadásra a RENEXPO® RENEWABLE ENERGY AWARD szakmai díjai három kategóriában. A leginnovatívabb technológia, a legszebb stand és a szakma kiemelkedő személyisége kategóriák nyertesei a kiállítás második napja utáni állófogadáson vehették át a rangos díjakat.
Az öt fős szakmai zsűri nem volt könnyű helyzetben, amikor a beérkezett pályázatok közül kellett kiválasztania a “leginnovatívabbat”, hiszen a kiállítók mind a jövőbemutató zöld energia témaköréből kerültek ki. Ezt a díjat végül egy olyan magyar találmány nyerte el, amely forradalmasíthatja a városi közlekedést. A MOVEO Zrt. egy olyan elektromos meghajtású, kis méretű robogót fejlesztett ki, amely rendkívül könnyű súlyú és használat után egy közepes bőrönd méretére összecsomagolható. Így éjszakára akár be is vihetjük a lakásba, vagyis városban sem kell az utcán tárolni. Amíg mi pihenünk, a robogót feltölthetjük otthon a hagyományos áramcsatlakozásról.
A szakmai kiemelkedő személyiségének megválasztása szintén nagy feladat elé állította a zsűrit. A díj győztese központi szerepet tölt be ebben az iparágban, állandó elkötelezettség jellemzi vagy különleges eredményeket ért el a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság területén. Végül egy olyan neves szakember nyerte el a díjat, aki hosszú évek óta elkötelezett híve a megújuló energia hasznosításának és elterjesztésének. Számos publikáció, könyv, előadás és kutatás köthető Dr. Dinya Lászlóhoz, aki jelenleg a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola tanszékvezető tanára, valamint szakmai szövetségekben is vezető szerepet tölt be.
A legszebb stand díjazottját a látogatók döntötték el szavazataikkal. A 2013-as nyertes a Magyar Villamos Művek Zrt. installációja lett, amely impozáns módon mutatta be az MVM tevékenységét és az elektromos hálózat működési elvét.
A kiállítás 2013. április 25-27. között került megrendezésre a SYMA Rendezvényközpontban.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





