Átadták a magyar-osztrák kerékpárutat
Átadták a Mosonmagyaróvárt a hegyeshalmi osztrák határátkelővel összekötő kerékpárutat, a pályázati pénzből megvalósult beruházás 362 millió forintba/1.300.000 euróba került.
A 85 százalékos európai uniós támogatást élvező fejlesztést a Levél község által vezetett konzorcium valósította meg. A 12,3 kilométeres út 3,6 kilométeres szakaszán a meglévő utat újították fel, míg a többit alapvetően újonnan építették ki az 1-es főút északi oldalán. Papp Zoltán, Levél község független polgármestere az esemény után az MTI-nek elmondta: 10-12 éve tervezik az út megépítését, amely egy kész hálózathoz, a szigetközi kerékpáros túrarendszerhez kapcsolódik. Közlése szerint elsősorban a környéken élők munkába járását, kikapcsolódását szolgálja az út, de biztonságosabbá teszi azoknak az osztrák turistáknak a kerekezését is, akik bicikliút híján eddig az 1-es főúton közlekedtek a határ magyar oldalán. Gerhard Zapfl, a határ túloldalán lévő Nickelsdorf/Miklóshalma szociáldemokrata polgármestere elmondta: napokon belül megkezdődik a falutól az országhatáron a magyar hálózathoz kapcsolódó kerékpárút építése. A befejezés várható időpontja június.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




