Audi gyáravató Győrben
Június 12-én avatják fel az Audi új, mintegy 900 millió euróból felépült gyárát Győrben. A teljes járműgyártási folyamatot felvonultató üzem alapkövét 2011-ben tették le, itt gyártják a társaság nemrég bemutatott A3 limuzinját.
Győrben ma avatják fel az Audi Hungaria Motor Kft. új járműgyárát, amelynek alapkövét 2011-ben tették le.
Itt gyártják a társaság nemrég bemutatott A3-as limuzinját. A kezdetben csak a kisalföldi megyeszékhelyen készülő modellel a legnagyobb globális piaci szegmensbe, a kompakt limuzinok kategóriájába lép be a Volkswagen-csoporthoz tartozó autógyártó.
Korábbi közlés szerint a társaság ezzel évi 125 ezerre növelheti járműkibocsátását, amely tavaly 33 és fél ezres volt.
A gyárbővítéshez több helyi nagyberuházás is kapcsolódik. Körülbelül kétmilliárd forintból bővítik és fejlesztik a közeli Pér repülőterét, így ott Airbus 320-as és Boeing 737 kategóriájú gépek is leszállhatnak.
Év végén kezdték és nyár közepére befejezik az Audi logisztikai parkjának építését is. A projekt 30-35 millió euróba kerül. Emellett több, az Audinak helyben beszállító cég is hozott létre, illetve bővített telephelyet a térségben.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





