Az NGM adókedvezményekkel pörgetné fel a hitelezést
A nemzetgazdasági tárca pénteken tette közzé a honlapján legújabb évközi adócsomagját, ami szerint csökkenthetővé válna a jövőben a pénzintézeti különadó a kkv-szektornak nyújtott új hitelekkel, ebbe a körbe azonban nem tartoznak bele az uniós pályázatok előfinanszírozásához nyújtott kölcsönök, írja a Napi Gazdaság.
Szintén csökkenthető lesz a bankadó a lakossági jelzáloghitelekkel. Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása szerint a jövőben a kézbesítési vélelem csak azt követően áll be, ha az adózó nem veszi át a hivatalos küldeményt, és ezután 15 napig a NAV a honlapján hirdetményt tesz közzé ennek tényéről. A törvény egy másik módosítása szerint a munkáltató köteles tájékoztatni az adóhatóságot, ha a cég végtörlesztési kölcsönt adott alkalmazottjának.
Az NGM által beterjesztett csomagban megtalálható a 98 százalékos különadó – a kormány ezt „a pofátlanul magas” állami végkielégítésekre vetette ki – eltörlése. Jövő januártól megszűnne a különadó – ahogy azt a kormány a konvergenciaprogramban már megemlítette. Ugyanakkor a törvényjavaslat – amely még kormánydöntésre vár – nem ejt egyetlen szót sem a július elsején bevezetendő távközlési szolgáltatási adóról.
Márpedig a jelen szabályok szerint a javaslatot az életbe lépése előtt egy hónappal – vagyis május végéig – el kell hogy fogadja a parlament. A péntekre várható benyújtásig a kormány még kiegészítheti a különadó szabályaival a mostani adócsomagot, de az sem zárható ki, hogy menet közben képviselői módosítóként kerül majd elő a javaslat, ahogy az számos fontos ügyben történt az elmúlt két évben.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





