Az adókedvezmények miatt nem épít már hoteleket az SCD a Balatonon
Az SCD a jövőben Budapestre koncentrál, ingatlankezelő cégét pedig a nyáron elfogadott új törvény lehetőségét kihasználva tőzsdére viszi. A turisztikai ágazatot – benne a Hungest Hotelsre vonatkozó vételi opcióval – egy magyar üzletemberekből álló konzorcium veszi meg, akikről egyelőre nem tudni többet, de a holdingot a mostani szándékok szerint egyben tartják, sőt, a kempingek üzemeltetésére felkérték Jászait.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz az SCD-vel, Jászai úgy nyilatkozott, “Megyünk tovább. Megszületett az új, szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (szit) szóló törvény. Erre gyorsan reagáltunk, már folyamatban van az SCD REIT létrehozása, amelynek jövőre tőzsdei bevezetését tervezzük. Végre született egy olyan jogszabály, ami tényleg komoly segítséget jelent az ingatlaniparnak. Mind az adókedvezmények, mind pedig amiatt, hogy egy nemzetközileg is ismert konstrukcióról van szó, így lehetőséget ad arra, hogy nemzetközi befektetők, akik hasonló cégekbe fektetnek, ide is hozzanak tőkét.”

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





