Az új, 17, 5 hektáros összterületen ugyanolyan infrastruktúrát építettek ki, mint a park már meglévő részein, így kiépült a gáz-, az elektromos, a víz- és a szennyvízhálózat, a telekommunikációs hálózat, valamint tűzivíz-tározókat is kialakítottak.
Több telket már el is adtak azok közül, amelyeket most alakítanak ki a Győri Ipari Park keleti részén, a Tibormajori út mentén. Balogh László, a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezetője elmondta, ez annak is köszönhető, hogy a Regionális Fejlesztési Ügynökség egy másik pályázaton kisvállalkozások számára hirdetett támogatást telephelyfejlesztéshez, és több pályázó a bővítési területen foglalt le magának telket. Az ütemezés szerint egyébként ezek a vállalkozások jövő év elejétől kezdhetik el beruházásaikat az ez év végére kialakított, közművesített, 2000-5000 négyzetméter nagyságú telkeken.
1992-ben a Győri Ipari Park 126 hektáros területtel indult, melyet a Fejlesztő Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. több ütemben látott el infrastruktúrával. 2005-ben, a bővítés IV. ütemeként újabb 32 hektár területet vontak be, így a park összterülete 158 hektárra nőtt. A Győri Ipari Parkba a helyi kis-és középvállalkozások mellett folyamatosan érkeznek külföldi vállalkozások is. A parkba betelepülő vállalkozások a magyar átlagot meghaladó növekedést, gyorsabb fejlődést tudnak elérni.
|
Cikk ajánlás
![]() Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||









