Bérelt irodaházba költözik a Magyar Posta
A Magyar Posta Zrt.
nyilvános közbeszerzési eljárás keretében várhatóan még az idén új
“A” kategóriás irodaházat választ magának, amelyet bérelni fog –
tájékoztatta Tomecskó Tamás, a társaság szóvivője az MTI-t.
A kiírás szerint az ajánlattevőknek 2006. december 5-ig kell
benyújtaniuk az ajánlatokat. A társaság tervei szerint, az
átköltözésre 2007. első félév végétől kezdődően az év végéig
kerülhet sor.
A szóvivő elmondta: a társaság igazgatóságának döntése szerint a
költözéstől a modern munkakörnyezet biztosítása mellett jelentős
költségmegtakarítást vár a Magyar Posta Zrt.
Tomecsko Tamás kiemelte, hogy a Magyar Posta nem technológiai
szervezeti egységei ma Budapest különböző helyszínein vannak
elhelyezve. A társaság vezetése már évek óta foglalkozott azzal,
hogy a főváros több pontján szétszórtan működő szervezeteinek egy
korszerű irodaépületben biztosítson elhelyezést.
A telephelyek közül például az Árpád fejedelem úti Siemens-ház
bérleti szerződése az 2007. közepén lejár. Akad olyan ingatlan is,
a XIII. kerületi Lehel u. 10/A szám alatt, amelyet hamarosan vissza
kell adni eredeti tulajdonosának, így onnan is ki kell költözniük a
postai dolgozóknak.
A saját tulajdonban lévő Budapest XIV. kerületi Szugló utcai és
a XII. kerület Krisztina körúti ingatlanok korszerűsítésére pedig
jelentős összegeket kellene költenie a társaságnak. Ez utóbbi
ráadásul fővárosi védettségű épület, így felújítása egyéb
nehézségekbe is ütközne.
A társaság a szervezeti egységek elhelyezésével kapcsolatban
több szóba jöhető megoldást is megvizsgált, közülük a legtöbb előnyt
biztosító bérbevétel mellett döntött.
Az irodaépület kiválasztására a Magyar Posta nyilvános eljárást
hirdetett, az ajánlati felhívás 2006. november 17-én jelent meg a
Közbeszerzési Értesítőben.
A nyilvános eljárás során mintegy 1.400 dolgozó számára,
kifejezetten irodai munkára tervezett épületet keres a Magyar Posta.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




