Betontorzóba fullad-e a Tópark?
2010. szeptember 20. hétfő
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Három éve, 2007 nyarán jelentek meg az első hírek a törökbálinti tó partjára tervezett hatalmas ingatlanfejlesztésről. Nagyjából 140 hektáron épülnek irodák, lakások és kereskedelmi ingatlanok.
Betontorzóba fullad-e a Tópark?

Vagyis csak épülgetnek – a projekt ismerői és a munkákban korábban részt vevő vállalkozók szerint ugyanis az építkezés lelassult, embereket bocsátottak el, munkákat nem fizettek ki. A beruházó szerint minden rendben van, bár a válság miatt 2009 vége helyett valóban csak 2011 közepére fejezik be a munkák első fázisát.

"A kivitelezői és a tervezői oldalon lényegében leállt az építkezés" – mondta röviden egy ingatlanos, építőipari szakember a törökbálinti Tópark projekt]ről. Egy a beruházásban egy ideig részt vett vállalkozó szerint "a teljes műszaki csapatot, mérnököket és tervezőket kirúgták, művezetőből csináltak építésvezetőt". A projekt egy másik korábbi résztvevője azt mondta, hogy a dolgozók egy részétől elvették az autókat, a céget egy kisebb irodába költöztették. Törökbálinton arról is beszélnek, hogy vannak olyan vállalkozók, akiket nem fizettek ki, és hogy a tópart rendbetételén, illetve a betontorzóként a tóra meredő félkész épületeken túl semmilyen eredménye nincs a három éve indult építkezésnek.

A törökbálinti tó partja az ország egyik legértékesebb területe, mondják, bizonyára nem kevés elfogultsággal a helyiek. A területet aranyháromszögként is emlegetik: a településnek ezt az északnyugati, Biatorbággyal határos részét az M0-s, az M1-es és az M7-es autópályák veszik közre, továbbá itt vezet a Budapestet Béccsel összekötő 1-es vasútvonal. Itt kezdett bele még 2007-ben egy 180 hektáros ingatlanon egy 140 hektáros ingatlanfejlesztésbe a Walker and Williams Investment Group Hungary Zrt., amely akkori tervei szerint 2009 utolsó negyedévében adták volna át az első épületeket.

A tervekben irodaházak, lakóparkok és üzlethelyiségek építése mellett nagyszabású infrastrukturális fejlesztések szerepelnek. Saját vasúti megálló, az úgynevezett budai intermodális tömegközlekedési központ, belső buszhálózat, közvetlen autóbuszjárat Ferihegyre és a Déli pályaudvarra és helikopterleszálló is szerepel a Tóparkot bemutató térképen [2]. Ígérik sportpályák, múzeum, bölcsőde, óvoda, de még templom építését is, bár a honlapon [3] lévő információkból nem mindig derül ki, hogy mi mikorra készül el, mi mikortól lesz használható.

A beruházó szerint a projekt különlegessége a Budapest és környéke legnagyobbjaként számon tartott tó, amit egy sétány és futópálya, valamint egy kerékpárút fog övezni, a közvetlen környezetében pedig rendezett, gyönyörű parkok biztosítják a kikapcsolódási lehetőséget. A 140 hektáros fejlesztés építési költsége 1,2 milliárd euró, a teljes beruházási költség ennek duplájára, 2,4 milliárd euróra rúg.

A Világgazdaság egy 2007 júniusi, a projektről szóló egyik első híre szerint „az első, 2009 végére elkészülő ütem során közel 100 000 négyzetméternyi irodát, és valamivel több mint száz lakást épít fel a beruházó, de a későbbi ütemekben lesznek további szolgáltatóegységek, éttermek, kávézók, szabadidős tevékenységre alkalmas létesítmények is – a Walker and Williams Investment Group S. A. Luxembourg (WWIG) érdekeltségébe tartozó – G-Consulting Kft. tervei szerint, a teljes beruházás 1,2 milliárd euróból valósul meg”; utólag ezt az újsághírt úgy pontosították, hogy a tervező a Deutsche Architekt Kft. volt, a G-Consulting nem is tervezéssel foglalkozik. A beruházó céget, a Walker and Williams Investment Group Hungary Zrt.-t az Opten cégtárának adatai szerint 2008 januárjában jegyezték be ötmillió forintos alaptőkével, fő tevékenysége a vagyonkezelés.

A magyar WWIG közvetlen vagy közvetett tulajdonosa a kezdetek óta a londoni bejegyzésű, Luxemburgban működő, bár honlapjának [4] tanulsága szerint csak magyarországi befektetésekkel foglalkozó WWIG, de tulajdonosai között Brit Virgin-szigeteki cégek is szerepeltek (egy időben maga a WWIG is Brit Virgin-szigeteki volt). A magyarországi cég a működésének első évében, 2008-ban mintegy 554,9 millió forintos árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 5 millió forint volt, 2009-re mindkét mutató kis mértékben változott: árbevétele 529,9 millióra, nyeresége 8,7 millióra.

Nemcsak a pénzügyi mutatók stagnáltak, hanem, úgy tűnik, az építkezés is leállt. Az eredetileg tervezett 2009 végi átadási időpont óta nagyjából háromnegyed év telt el, és még egyetlen épület sem készült el. A laikus szemlélődőnek – aki a projekt honlapján [5] hat, bár nem mindig működő webkamerán [6] is nyomon követheti a munkákatok alakulását – is úgy tűnik, hogy a munkálatok lényegében leálltak. Látható, hogy hatalmas betonépületek állnak szerkezetkészen, ám az is, hogy köztük csak elvétve tűnik fel egy-egy munkás.

"Hatalmas álom volt ez, de annak az üzleti körnek, amelynek sikerült kedvező feltételekkel megszereznie a telket, láthatóan nem sikerült kitalálnia, mit tud vele igazán eredményesen kezdeni" – foglalta össze a tapasztalatait egy, korábban a beruházáson dolgozó vállalkozó. A hírek szerint az építkezés során is változtak a tervek, volt olyan ház, ami már elkészült, amikor meg kellett kezdeni a statikai megerősítését az áttervezés miatt.

"A 2009 utolsó negyedéves átadásra vonatkozó eredeti tervet valóban csúsztattuk, de ez nem titok, korábban ezt bejelentettük. A mostani tervek szerint 2011 közepén adunk át nagyjából 76 000 négyzetméternyi irodát, 126 lakást, valamint szolgáltató és kereskedelmi ingatlanokat összesen mintegy 93 ezer négyzetméteren" – mondta megkeresésünkre a Walker and Williams Investment Group S. A. Luxembourg alelnöke. Petrovszky Gábor szerint szó sincs arról, hogy a beruházás leállt volna.

"Ma is több százan dolgoznak a területen" – mondta (később pontosabb számot is kaptunk: beszélgetésünk napján mintegy háromszázan dolgoztak ott). Megjegyezte: egy építkezésen vannak látványos és kevésbé látványos munkafázisok. "Amikor elkezdik szerelni a gépészek a csöveiket, azt senki nem látja, amikor a homlokzatokat elkezdik felrakni, az megint látványos lesz, aztán a belső térben folyó munka ismét nem" – sorolta.

A beruházó cég hangsúlyozta: a problémák ellenére az építkezés jelenleg is folyik. Írásos tájékoztatásuk szerint egyebek mellett már felkerültek az első próbahomlokzatok és burkolatok, a liftek szerelése most indul, és folytatódnak az épületen belüli egyéb munkák is. A WWIG közölte: várhatóan jövőre kezdődik a beruházás második fázisa, amikor egy 89 ezer négyzetméter bérbeadható területű bevásárló- és szórakoztatóközpontot kezdenek építeni.

A teljes 140 hektárt 2020-ig tervezik beépíteni, az irodapark építése a WWIG számításai szerint mintegy 10 000 munkahelyet teremt, majd az első ütem megnyitását követően további 3000 munkahelyet biztosít a projekt. A jövőre induló Shopping Mall-beruházáson tizenkétezren dolgozhatnak majd, a beruházás félmilliárdos helyiadó-bevételt jelent, a nyitást követően pedig 4-5000 főnek adnak munkát.

A 2008 végén kirobbant pénzpiaci krízis és az abból fakadó világgazdaság recesszió "minket sem, a finanszírozó Eurohypo bankot sem hagyta érintetlenül. Voltak gondjaink, de most már nincsenek, az első nagy megrázkódtatás megvolt" – fogalmazott az alelnök. A cég szerint valamilyen szinten még jól is jött a válság és az ebből fakadó csúszás. A válság miatt ugyanis az elmúlt években – épp a finanszírozási problémák miatt – számos építkezés leállt. Így abban az évben, amikor az ő 76 000 négyzetméterük elkészül, kevés új irodát adnak át Budapesten és a térségében, ami megkönnyíti a bérbeadást.

"2012 még szebb év lesz ebből a szempontból" – mondta Petrovszky, aki szerint a már szerződött bérlőik – a honlap szerint az irodák 47, a lakások 29 százalékát már bérbe adták – "óriási diszkontot kaptak azért, hogy 2-3 évvel korábban aláírtak", viszont ennek fejében tisztában vannak azzal, hogy ilyen csúszások közbejöhetnek. Bár egyes potenciális bérlők emiatt mondtak fel megállapodásokat, új bérlőik is vannak.

Arra a felvetésünkre, hogy az építkezés egyes közreműködőit, alvállalkozóit nem fizették ki, illetve bocsátottak el embereket, Petrovszky azt mondta: valóban küldtek el embereket, de "ők a tervezők voltak, és azért történt, mert az ő munkájuk véget ért". Az alvállalkozókkal kapcsolatos ügyekről viszont nem beszélt, mondván: a WWIG a beruházó, míg az építkezés generálkivitelezője egy másik cég, a Deutsche General Bau (DGB) Építőipari és Tervező Kft., így az tartja a kapcsolatot az alvállalkozókkal.

Petrovszky azt mondta, nem tud arról, hogy milyen problémák voltak a kivitelező és az alvállalkozók között, és arról sem, volt-e ki nem fizetett, de elvégzett munka. Problémákról viszont tudott, mint mondta, van olyan épület, amiről egy próbamérésen derült ki, hogy nincs beleépítve annyi anyag, mint amennyinek a tervek és a szerződés szerint benne kellett volna lennie, így volt olyan födém, ami nem bírta el az előírt terhelést.

A tavalyelőtti 1,7 milliárdos árbevételét tavaly csaknem 8 milliárd forintra feltornázó DGB Kft. ma már jogilag valóban független a WWIG-csoporttól, egy azonos nevű holdingcégen keresztül a berlini DGBG Invest GmbH érdekeltségébe tartozik. Azonban egy rövid ideig, 2007 őszétől 2008 áprilisáig az akkor éppen Brit-Virgin szigeteki bejegyzésű Walker and Williams Investment Group Limited volt a tulajdonosa.

Több jel is arra utal azonban, hogy a beruházó és a kivitelező között  változatlanul szoros a kapcsolat. Erre utalnak az azonos kezdetű mobiltelefonszámok, de az is figyelemre méltó, hogy a DGB Holding Zrt. vezérigazgatójának, Thomas Martinnak a saját építőipari vállalkozása a WWIG Hungaryval megegyező címen van bejegyezve. Ugyanitt van több WWIG-érdekeltségű cég székhelye, valamint azé a DGB-tulajdonú Bia-Projekt Ingatlanforgalmazó Zrt.-é is, amit korábban a Tópark-projekt központi cégeként emlegettek [7], és aminek fb-elnöke egy időben Kuncze Gábor, vezetője egy korábbi államtitkár, Pimper Richárd volt.

A Bia-Projekt mostani vezérigazgatója az a Gara László, aki egyben a generálkivitelező DGB Kft.-nek is az egyik ügyvezetője. Ő kérdésünkre, mint fogalmazott, "kategorikusan visszautasítja", hogy ne fizetnének rendesen és rendszeresen. "Generálisan nem jellemző, hogy megállna a már befogadott számlák kifizetése, ha ilyen történik, annak konkrét oka van, felülvizsgálatra kerülhet a munka szavatossági vizsgálatok miatt" – mondta Gara László.

A generálkivitelező ügyvezető igazgatója szerint az a legnagyobb probléma, hogy az építőipar általánosan ismert helyzete miatt nagyon sok cég önköltségi áron, piaci ár alatt vállalja a munkát. Ezután jönnek az elvégzett munkával vagy a beépített anyaggal kapcsolatos minőségi kifogások, márpedig ők csak akkor fizetnek, ha egy munka hiba- és hiánymentes. A Tópark építése ezzel együtt a tervek szerint halad, "nem vagyunk kötbérterhes határidőcsúszásban az építőipari munkákat nagyon megnehezítő idei extrém időjárás ellenére sem" – állítja a DG Bau vezetője.

„Ez a munka ugyanolyan tempóban folyik, mint minden más ekkora projekt” – reagált a beruházás esetleges leállásával kapcsolatos felvetésünkre. Be van állványozva az épület a belső, passzázs felőli részen, „zárjuk a házat, a múlt héten több mint nyolcszáz ablak érkezett, készülünk a télre” – sorolta, megjegyezve azt, amit Petrvoszky Gábor is mondott, hogy egyes építési fázisok egyszerűen nem látványosak, míg mások majd ismét azok lesznek.

Forrás: Index
Váci 175 Irodaház
1138 Váci út 175.
Bajcsy 52 Irodaház
1054 Bajcsy-Zsilinszky út 52
Dózsa 144
1134 XIII. Dózsa György...

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.114.078 m²

Kiadó "B"
517.550 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.647.681 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Élet a Malév után: rekordnyereséget ért el a Ryanair

A márciussal végződött üzleti évben az egyszeri tételeket leszámítva 25 százalékkal 503 millió euróra...


Már nem éri meg nyugdíjasként vállalkozni

Az egyszerűsített vállalkozói adó változása és a korhatár alatti nyugdíjasok átsorolása miatt jelentősen...


Cséfalvay: Új adók már nem lesznek

A Napi Gazdaságnak nyilatkozva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára azt mondta, hogy a kormány a...


Adóbevallás ma éjfélig: milyen hibákat vétünk?

Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A...


Miskolcon épít gyárat a BMW?

Új gyár építését tervezi a BMW, a lehetséges helyszín Mexikó és Kelet-Európa lehet - írja a Reuters. A...


Miskolcon épít gyárat a BMW?

Új gyár építését tervezi a BMW, a lehetséges helyszín Mexikó és Kelet-Európa lehet - írja a Reuters. A...


Kínai szoftveróriások keresik az utat Kelet-Európa felé

High-Tech Bridge Konferenciával indult el tegnap az a kezdeményezés, amely során az Informatikai Vállalkozások...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail