Budapest a második legvonzóbb
Budapest a második legvonzóbb város a regionális szolgáltató központnak helyet adó helyszínek rangsorában, ráadásul helyzetünket tovább javítja, hogy az első helyen álló Brno, már telített.
A regionális szolgáltató központok esetében a válság fellendülést hozhat az üzletmenetben, ezek ugyanis a költségcsökkentést célozzák meg. Ezen a piacon a régiónak, s így Magyarországnak is jó esélye van arra, hogy ilyen, magasan kvalifikált munkahelyeket teremtő központok telepedjenek meg. Az ITD Hungary vezérigazgatója elmondása szerint, jelenleg is több központ Magyarországra településéről folytatnak tárgyalásokat, ezek között vannak, melyek már körvonalazódnak. A legújabbak az Alstom, a 3M és a Christian Dior.
Az Atos Consulting felmérése szerint, a több helyszínt is vizsgáló befektetők számára Magyarország a top befogadók között van, Budapest a második legvonzóbb célpont e célból. Az első helyen Brno áll, mely azonban már telített. A legfontosabb motivációs szempont a költségcsökkentés, de emellett a megfelelő minőségű és mennyiségű munka is nagy hangsúlyt kap – s pont ez Magyarország egyik vonzereje, illetve a tágabb értelemben vett infrastruktúra, amely szintén magas színvonalú nálunk. Fontos az elnyerhető támogatás is, Magyarország ezt azoknak kínálja, akik vállalják, hogy két év alatt felépítik és legalább öt évig működtetik a központot.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





