Citypoint9 – újabb lépéssel közelebb a város szívéhez
2007. szeptember 11-én délelőtt a kerület vezetői, nemzetközi ingatlanügynökségek és a sajtó jelenlétében került sor a citypoint9 üzleti park e hónap végén átadásra kerülő második fázisának és új bérlőinek bemutatására. Az irodai és logisztikai beruházások terén mérvadó referenciákkal rendelkező Convergence Capital legújabb fejlesztése az elmúlt években egyre erősödő városi logisztika problémakörére kínál megoldást az üzleti szféra számára.
A 20 millió értékű, öszesen 19.000 négyzetmétert magába foglaló fejlesztés második ütemében 6.270 négyzetméternyi raktár, bemutatóterem- és igény szerint kialakítható irodaterület nyílik meg a város szívéhez közel (IX. kerület Gubacsi út). A Convergence Capital, és az Europa Fund II. fejlesztésében megvalósuló citypoint9 új bérlők sorában köszöntötte – a Color Life Benetton és a Chio Wolf Magyarország után – az OBI Magyarországot is.
A három nívós partner együttesen közel 2 000 négyzetméter raktár- és irodaterületet foglalt le üzleti tevékenysége számára. A bérlők közül a Chio által megkötött előszerződés – mely igen ritkának számít a magyar raktározási piacon- már az üzleti park újonnan átadásra kerülő területére vonatkozik.
“Jelenleg 15.000 négyzetméter raktár, bemutatóterem, és irodaterületre folyik tárgyalás, mely érdeklődésre való tekintettel nagy valószínűséggel még az idén megkezdjük a harmadik fázis építési munkálatait” nyilatkozta Moldován Rita, a Convergence marketing igazgatója.
A citypoint9 szakmai bemutatója mellett hagyományteremtő céllal második alkalommal is megrendezték a citypoint9 Kupát is, ahol a raktárcsarnokban kialakított 30 méteres versenypályán távirányítású versenyautókkal mérhették össze “versenyképességüket” a nemzetközi ingatlanügynökségek, a kizárólagos értékesítéssel megbízott Colliers Magyarország, és a sajtó képviselői.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





