Csaba László: Berázódhat az új gazdaságpolitika
Nem kell attól tartani, hogy az euróövezet szétesne, de az sem igaz, hogy visszatértünk volna a kétezres évek elején tapasztalt növekedéshez – jelentette ki Csaba László a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Csaba László szerint a világ egészében tapasztalható bizonytalanság jórészt annak köszönhető, hogy számtalan kormány ész nélkül költekezett, és nem volt, aki finanszírozza. A közgazdász azt várja, hogy berázódjon az új típusú gazdaságpolitika. Jelenleg szerinte nagy a feszültség, ami attól oldódna, ha nagyobb lenne a bizalom, a kiszámíthatóság. Kiemelte: az inflációt még nem látja legyőzött ellenségnek.
A sértett reakciók semmiképp nem jók, javítani kell a kommunikáción – mondta annak kapcsán, hogy a Magyarországot ért leminősítéseket követően a kormányzat bírálta a hitelminősítőket.
Annak kapcsán, hogy multicégek Európai Bizottsághoz fordultak a különadók miatt, és szankciókat követeltek Magyarország ellen, Csaba László azt mondta: tévedés, hogy az egyenlő elbánás jogelvét illetően az európai intézményeknek nincs jogköre. A magánszféra mindig kormánypárti – szögezte le a szakember, aki szerint a multik lépése egy jel, el kellene gondolkodni rajta. Úgy vélte: meg lehetne oldani a helyzetet azzal, ha tárgyalna a különadók kivezetéséről a kormány, mely választhatja a konfrontációt is, csakhogy Brüsszel könnyen elmeszelhet bennünket.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




