Csányi: Nincs ok túlzott aggodalomra
2010. július 23. péntek
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója: A rosszabb verzió következett be. Az OTP vezére a miniszterelnök parlamenti beszéde előtt adott interjút lapunknak.

A hírek szerint itteni tárgyalásaik során önt is megkérdezték az IMF szakértői, s azt javasolta, egyezzenek bele, hogy a jövő évi hiány a vállalt 2,8 százaléknál nagyobb legyen, viszont ennek fejében kérjenek reformokat.


Valóban kíváncsiak voltak a véleményemre. Azt gondolom, indokolt lenne, hogy az IMF–EU-delegáció rugalmasabban kezelje a 2011. évi 2,8 százalékos hiánycélt. Ennek tartásához ugyanis a mi számításaink szerint olyan intézkedések kellenének, melyek már a reálgazdaságot veszélyeztetnék, s középtávon költségvetési szempontból is inkább kedvezőtlenek lennének.

 

Hogyan fogadták a véleményét?

Meghallgattak, ennyi. Nem zárom ki, hogy végül kompromisszum születik, s az ideinél valamivel kisebb, de a 2,8 százalékos GDP-arányos hiánynál nagyobb deficit lesz a találkozási pont, meg néhány egyébként is fontos reform.

A múlt hét végén mégis megszakadtak a tárgyalások az IMF–EU-delegáció és a magyar kormány között. Hétfőn már zuhant a forint értéke, s a budapesti tőzsde is fekete napot zárt. Az OTP az egyik legnagyobb vesztese lehet ennek a kedvezőtlen fordulatnak. Igaz, másnap korrigált a tőzsde, de a bizonytalanság megmaradt.

Sajnos most éppen a rosszabb verzió következett be: bankadót is fizetnünk kell meg az országkockázatot is magasabbra értékelik. Remélem, ez csak átmeneti állapot. Az OTP-részvények árfolyameséséről pedig az a véleményem, hogy ilyen már volt meg lesz is, ezt túl lehet élni, akár nagyobb veszteség nélkül. Attól azonban tartok, hogyha a forint tartósan gyengül, az komoly gondot okoz a devizahiteleseknek. Én azt gondolom, ez csak átmeneti állapot, a 3,8 százalékos hiányt az idén tartani fogják. Ez a kulcskérdés meg persze a jövő évi deficitcél. A bankadó öszszege az idei évre rögzített, a jövő évi felhasználásában azonban még van mozgástér. A makrogazdasági pályában én nem látok olyan bizonytalanságot, ami indokolná a forint ilyen mértékű gyengülését. De az tény: a piacok most mindenre érzékenyen reagálnak, tehát ezt a kormánynak a döntéseknél s a kommunikációjában figyelembe kell vennie.

Szakértők szinte egybehangzóan úgy vélik, az önkormányzati választásokig már nem lesz érdemi változás. A kormánypártok érdeke, hogy az esetleges feketelevest csak utána tálalják fel, azaz ne veszélyeztessék a most elsöprőnek ígérkező győzelmet. Ön szerint utána lesz megegyezés?

A jelenlegi megállapodás októberben jár le, addig van idő a tárgyalásra. Nem látok okot túlzott aggodalomra.

 

Tehát akkor úgy véli, lesz megegyezés?

Nem ülök ott a tárgyalóasztalnál, nem ismerem a részleteket. Úgy tudom, néhány részletkérdésen akadtak el a tárgyalások, így például a bankadó jövő évi mértékén, a jegybankelnök fizetésén, de szerintem ezekről megállapodásra lehet jutni.

Azt is szóvá tették állítólag, hogy a bankadó egyszeri intézkedés, egyszeri bevétel, de nem oldja meg tartósan a gondokat. A jegybankelnök fizetése meg inkább elvi kérdés, a jegybank függetlenségének záloga, nem ezen múlik a hiány mértéke.

Ezért mondom azt, meg lehet egyezni, ha mindkét fél rugalmasabb. Ha figyelembe veszik a másik álláspontját is.

Ön egy korábbi nyilatkozatában szokatlanul megértő volt a pénzügyi szektort terhelő 200 milliárdos extra adóval szemben, amiből úgy 130 milliárd a bankokat sújtja az idén. A nyilvánosság előtt ugyan annyi kritikát megfogalmazott, hogy igazságtalannak tartják, de befizetik, és azt is mondta, a bank nem hárítja tovább a költségeket.

A kormány úgy hozta meg a döntését, hogy előtte nem konzultált a bankszövetséggel. Ugyanakkor belátom, nem nagyon volt más választás. Az OTP Bank tőzsdén jegyzett cég, a likviditása a piacokról származik, tehát nem egy anyabanktól kapjuk a pénzt, ezért az országkockázat növekedése a többi bankhoz képest egyértelműen nagyobb kárt okoz mind nekünk, mind a részvényeseinknek. Tehát elemi érdekünk, hogy a makrogazdaság és a költségvetés tartósan jó pályára álljon. Ezért én egy kicsit másként látom a helyzetet. Most még azt is el tudom fogadni, hogy a bankoknak is kell áldozatot hozniuk. Ugyanakkor az is tény – és ezért mondtam, hogy igazságtalan –, hogy több más ágazatban is hasonló vagy magasabb a jövedelmezőség, de kisebb az adóráta, mint a pénzügyi szektorban.

A bankadó vetítési alapja végül is nem a nyereség lett, hanem a mérlegfőösszeg. Ez az OTP-nek az előnyösebb megoldás, több tízmilliárddal kevesebbet kell így fizetnie.

Nem lenne célszerű azt büntetni, aki az elmúlt években hatékonyan gazdálkodott, s nemcsak most, de évek óta több adót fizet a költségvetésbe.

Érdekes módon a Gyurcsány-kormány idején nem volt ennyire megértő: akkor is kivetettek különadót a bankokra, 2005-től az „csak” évi 30 milliárdos kiadást jelentett ennek a szektornak, most meg 130 milliárdot. Ön akkor nagyon felháborodott, pedig akkor is nehéz helyzetben volt az ország...

Az akkori helyzetet a szocialista-szabad demokrata kormány idézte elő, elsősorban a 100 napos programokkal, s egészen a Bajnai-kormány eljöveteléig nem dolgoztak ki komoly programot a költségvetési hiány mérséklésére, egyszerűbb volt a bankoktól elvenni pénzt. Most az új kormány örökölte ezt a helyzetet, s vázolt egy 29 pontos akciótervet, amelynek jó néhány pontja el is nyerte a tetszésemet. Ez nemcsak keserű pirulákat, de kedvező változásokat is kínál, mind a vállalkozóknak, mind a magánszemélyeknek. Intézkedések nélkül a mi számításaink szerint 4,6 százalék körüli lenne a GDP-arányos hiány, nem pedig 3,8 százalék.

Az OTP a bankadó után is a legnagyobb magyar bank marad, jó jövedelmezőséggel, stabil tőkeháttérrel. Fontos önnek, hogy ilyen bizonytalan közegben is továbbfejlessze a bankot, hogy Közép-Európa egyik legkorszerűbb, legjobb, legnagyobb bankja legyen?

Persze hogy az! Fontos, hogy jó és hatékony, korszerű legyen. Ez sokkal lényegesebb, mint hogy milyen nagy. Ugyanakkor kell hogy növekedjen, hogy legyen benne fantázia. Nem lenne nagy élvezet középszerű intézményt vezetni, egy fejlődni képtelen bankot életben tartani. Szerencsére az OTP-nek még remek terjeszkedési lehetőségei vannak, így a növekedési potenciálja is jó. Ezért a bank számára valóban életbevágó, milyen pályára áll a magyar gazdaság.

Ön nemcsak az OTP elnök-vezérigazgatója, de az immár legnagyobb élelmiszer-ipari vállalatcsoport, a Bonafarm tulajdonosa is. Nyolc ismert cég – például a PICK Szeged vagy a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt., a Csányi Pincészet – tartozik ide.
Először a Villányi Borászatot vásároltam meg, majd a Dalmandot, utána jött a tejágazat, majd a húsprofil. Azóta nem vettem ki pénzt, csak fejlesztettünk, milliárdokat fektettünk be. Így most ez Magyarországon a legkorszerűbb ilyen jellegű vállalkozás, de Európában sincs sok hasonló. A tervek szerint nemsokára Szegeden épül egy gyár, zöldmezős beruházásként, EU-s forrásból is. Tízmilliárdokat költünk erre is.

De gondolom, azért fektet be, hogy végül valamit viszont is lásson a befektetett pénzből.

Persze, de én most sem vagyok ezzel elégedetlen. Idáig ugyan csak vitte a pénzt, de tudom, az értéke is sokat növekedett. Akkor lennék elégedetlen, ha a sok befektetés nem lett volna értéknövelő. Minden előrejelzés szerint élelmiszerár-robbanás előtt áll a világ, ez remek lehetőséget jelenthet a magyar gazdaságnak is, ha tudatosabban fejleszti az ország ezt az ágazatot.

 

Kinek kellene támogatni az ágazatot?

Az európai uniós pályázatoknál jut pénz a mezőgazdaságnak-élelmiszeriparnak is, az állami támogatásnál egyébként figyelembe kell venni, hogy magáncégekről van szó, s EU-tagállamként korlátozottak a támogatási lehetőségek.

Az igazi baj az, hogy bár korábban valóban sok pénz áramlott a mezőgazdaságba, de a támogatást nem kötötték össze megfelelő mértékű hatékonyságjavítással, korszerűsítéssel, fajta- és technológiaváltással. Így, bár a magyar föld és az éghajlati adottságok nagyon kedvezőek, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyre inkább lemaradt a nemzetközi mezőnyben.

Mammut Irodák
1024 Lövőház u. 2-6.
BJ48 Irodaház
1065 Bajcsy Zsilinszky út 48.
Pacsirtamező Complex
1036 Pacsirtamező u. 41-43.


http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.073.837 m²

Kiadó "B"
506.086 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.595.976 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.290.722 m²

Kiadó Bp. környéke
1.756.488 m²

Kiadó vidék
636.074 m²

Összesen
3.683.284 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.701 db

Pesti
8.054 db

Vidéki
504 db

Összesen
11.259 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Óriási meccs várható az állam és a reptér között: a tét 450 milliárd forint

Elkezdte végre körbeszaglászni a sajtó a Malév utáni időszak legfontosabb kérdését: mi is van abban a...


Óriási meccs várható az állam és a reptér között: a tét 450 milliárd forint

Elkezdte végre körbeszaglászni a sajtó a Malév utáni időszak legfontosabb kérdését: mi is van abban a...


A kormány már két Puskás Ferenc Stadiont akar

A felső karéj elbontásával 40 ezres befogadóképességgel megmarad és üzemel a vb-selejtezőkön a régi...


Matolcsy: idén sem járhat rosszabbul senki az adórendszerrel

A munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos, arányos adórendszerre áttéréssel -...


A GlaxoSmithKline a Jones Lang LaSalle-t választotta kizárólagos globális ingatlan tanácsadójának

A GlaxoSmithKline (GSK) a Jones Lang LaSalle-t választotta globális ingatlan tanácsadójának. A GSK egy hosszú...


Jövőre elkészül a londoni Üvegszilánk felhőkarcoló

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója: a The Shard (Üvegszilánk) névre...


Legkorábban 2014-ben jön az e-útdíj - Fizetős lehet az M0

A kormány tervei szerint 2014-ben vezetik be a megtett úttal arányos útdíjrendszert, a teherautósok...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deák lászló Magyar 36 irodaház 13      Oktatás Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
2010 Q3
Sprinter Futárszolgálat CityPoint9 600    Colliers 2010 Q3
FedEx Airport City logisztikai park 180    Ablon 2010 Q3
Kühne+Nagel Europolis Park BUDAPEST M1 4000    logisztika Europolis 2010 Q3
Trilak Airport City logisztikai park 3016    DTZ 2010 Q3
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail