Ecostat Ingatlan Barométer
2009. július 23. csütörtök
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Beigazolódtak a félelmek, 2009 első negyedéve után, a második negyedévben is tovább romlott a helyzet az ingatlanpiacon. S a jövőre nézve sem túl rózsásak a kilátások a lakáspiacon például egyedül az újlakások esetében lehet árnövekedésre számítani, de esetükben sem haladja meg ennek mértéke az infláció szintjén.
A legrosszabb helyzetben a rossz elhelyezkedésű, lakótelepi lakással rendelkezők vannak, ezek esetében ugyanis mind a kereslet, mind pedig az árak vonatkozásban visszaesésre kell számítani - derül ki az Ecostat legfrissebb kutatásából.


Romlott a helyzet a piacon

Az ingatlanpiaci változások mértékét és irányát jelző Ecostat IngatlanBarométer indexe 2009 második negyedévében 0,8 százalékponttal, 33,9 százalékra esett, így 2009 első két fél évében összesen 7,9 százalékponttal csökkent a 2008 negyedik negyedévi ugyancsak alacsony értékhez viszonyítva, s 22,9 százalékponttal marad el a 2002 első negyedévben mért (56,8%) legmagasabb szinttől. A 33,9 százalékos IngatlanBarométer érték azt mutatja, hogy bekövetkezett, amit az elmúlt év végé még csak előrejelzésre került, azaz a gazdasági és pénzügyi válság hatására az ingatlanbarométer értéke tovább csökken. Ez az érték az ingatlanpiac további stagnálását, illetve további esését is előre vetítheti.

A magyar gazdaságnak 2009. következő fél évében is rendkívüli kihívásokkal kell szembenéznie, egyrészt a világgazdasági válság okozta keresleti sokk jelentősen visszaveti a hazai termelést és foglalkoztatást, másrészt az év júliusától bevezetett pénzügyi intézkedések szűkítik a belföldi keresletet. A kereslet-visszafogás hatására jelentősen csökken a háztartások jövedelme, csökken a megtakarítási hajlandóságuk. A Kormányzat 2009. július elsejével jelentősen módosította a szociálpolitikai kedvezményt, illetve átmenetileg meg is szüntetette a gyermekek után igényelhető lakásépítési, illetve lakásvásárlási támogatást. A vevőoldali megszigorítások gátat szabnak a lakás és egyéb ingatlanok vásárlásának, az ingatlanpiac gyors élénkülésének. Jóval alacsonyabb lesz az Önkormányzatoknak nyújtott költségvetési támogatás és az egyéb bevételeik is csökkennek. Mindezek alapján jelentős fogyasztás, ezen belül is jelentős ingatlan-beruházás és ingatlan-fejlesztés visszaesést valószínűsíthető 2009 második fél évében is.

A fenti megállapításokat a felmérés is megerősíti, hisz a 2009 második negyedévében a legnagyobb csökkenést az ingatlan-beruházóknál (-3,6%) és a vállalatoknál (-3,8%) volt mérhető. Őket követik az Önkormányzatok, amelyek -0,3 százalékpontos csökkenő ingatlan-fejlesztést prognosztizálnak. A lakosság az év első negyedévében még negatív (-5,8%-os) ingatlan-fejlesztéssel számolt, az év második negyedévében már kissé optimistábban és ingatlan-fejlesztési indexük 0,3 százalékponttal növekedett. E kismértékű növekedés természetesen csak azt jelzi, hogy további jelentős visszaesést nem vár a lakosság, de még növekedést sem remél az év következő időszakában. Legoptimistábbak jelenleg az ingatlan-forgalmazók, amelyek 6,55 százalékpontos emelkedéssel 40 százalékos ingatlan-konjunktúra értéket értek el. Ennek oka, hogy az elmúlt fél évben igen alacsonyra estek az ingatlan-forgalmazók várakozásai az ingatlan piacon, most pedig azt a reményüket tükrözi e növekedés, hogy az év második felében az ingatlan-forgalmazás és ingatlan-bérbeadás terén némi pozitív változás következhet be.


Mi történik a beruházásokkal?

Az ingatlan-beruházók konjunktúra-indexe 2008 évben 7 százalékponttal esett, az előző évhez viszonyítva. 2009 márciusában az ingatlan-beruházó vállalkozások konjunktúra indexe 13, az év júniusában pedig további 3,6 százalékponttal csökkent. Az év első hat hónapjában összesen 16,6 százalékponttal esett az ingatlanberuházó vállalatok indexe, tovább erősödött a több éve tartó negatív tendencia, a mostani 17,2 százalékos beruházási konjunktúra index 200l-tól mért legalacsonyabb értéket mutatja. A beruházók mind a lakosságtól, mind a nem lakossági megrendelőktől továbbra is minden ingatlantípus esetén csökkenő számú lakóingatlan és csökkenő mértékű minden egyéb típusú ingatlan építést prognosztizálnak. Az elkövetkező hat hónapban romlik az irodák, a logisztikai építmények és a raktárak kihasználtsága, legyen az a fővárosban, vagy környékén, illetve vidéki városokban, községekben.

Az önkormányzatok ingatlan-fejlesztési indexe az év első negyedévében 6,9 (60,4%), a mostani második negyedévben 0,3 százalékpontot vesztett értékéből, az önkormányzatok ingatlan-fejlesztési indexe (53,2%). A felmérés eredménye a következő időszakra csökkenő mértékű felújítási és beruházási lehetőségeket mutat a közműépítés, az ingatlanok állagmegóvó beruházásai, valamint az új épületek építése terén. A cégek ingatlanfejlesztési indexei viszonylag alacsonyak, általában 28-40 százalék között változnak. 2009. első negyedévében 2,8, a második negyedévben további 3,8 százalékponttal maradt el az előző negyedévi értéktől, mely 28,9 százalék. Ez még természetesen nem azt jelenti, hogy alapvetően megváltozik a vállalatok ingatlan-fejlesztésének mértéke. Azt viszont mindenképpen jelzi, hogy a vállalkozások ingatlanfejlesztési szándékai továbbra is igen alacsonyak, érdemi változással középtávon sem számolhatunk, főleg nem a következő hat hónapban.


Mit lehet tudni az árakról és a jövőről?


A legjobb helyzetben még az ingatlan-forgalmazók vannak

2009 első negyedévben az ingatlan-forgalmazó vállalatok konjunktúra-indexe 11,45 százalékponttal maradt el az elmúlt negyedévben mért értékhez viszonyítva. Az év második negyedévében viszont a megkérdezett ingatlanpiaci szereplők közül a legoptimistábbak a forgalmazók: 6,55 százalékpontos növekedést mutatnak, így konjunktúra indexük 40 százalékra növekedett. Ez azt jelenti, hogy feltehetően már jelentkezik a pénzügyi válságot kísérő jelenség, azaz sokan próbálnak megszabadulni ingatlanjuktól, mely természetesen növeli az ingatlanok adás-vételét is, még akkor is, ha az előző fél évben jelentős forgalomcsökkenést jeleztek a vállalkozások. A keresleti oldalon kismértékben emelkedett az ingatlanok - főleg az 55 négyzetméternél kisebb lakások - iránti vételi és bérleti szándék is. A lakosság ingatlanforgalmi konjunktúra-indexe 2009 év első negyedévében 5,8 százalékpontot esett (34,8%), amely a legalacsonyabb érték volt az alatt a kilenc év alatt, mióta felmérést készít az Ecostat a lakosság ingatlanfejlesztéséről és vásárlásáról. Az év második negyedévében 0,3 százalékponttal emelkedett (35,1%), mely leginkább azt tükrözi, hogy további visszaesést nem vár a lakosság az ingatlanpiacon, legfőképpen a stagnálásban biztos. E változatlanságot magyarázta, hogy a lakosság nem a következő hat hónapban kíván növekvő számban lakást venni. A lakosság többségének csökken a fizetőképes kereslete, szigorúbbak a hitelfeltételek, a magasabb deviza és forintkamatok hatására a következő időszakban romlik a családok hitelfelvételi kedve és lehetősége.

A lakosság körében azok vásárolnak ingatlant az elkövetkező hat hónapban, akik azt már régebben eltervezték, van készpénzük, illetve mernek hitelt felvenni. Többen felismerték, hogy most olcsóbban juthatnak a kívánt lakáshoz, ingatlanhoz, mint amikor nagyobb az ingatlanforgalom és magasabbak az eladási árak. Az önkormányzatok a következő hat hónapban összességében valamivel kevesebb beruházást, és valamivel kevesebb felújítást és közműfejlesztést terveznek, mint az előző fél évben. A következő hat hónapban csökkenő mértékű oktatási és művelődési intézmény, igazgatási és irodaépület felújítását, építését végeztetik el, mint három hónappal ezelőtt. A vélemények már sejtetik, hogy 2009 év második fél évétől a polgármesteri hivatalok kevesebb központi költségvetési hozzájárulásra számítanak.


Merre mozdulnak az árak, és a bérleti díjak?

Az ingatlanpiac szereplői egyes területeken az 2009. évre az Ecostat által előre jelzett (4,9%) inflációnál esetenként magasabb árváltozást prognosztizáltak. Legmagasabb árnövekedést (5,6%) az építőanyag-áraknál várnak. Az építési-szerelési tevékenységek (1,9%), a munkaerő-költségek (1,4%) és a tervezési díjak (0,8%) alig nőnek, míg az építési telkek ára átlagosan 3,7 százalékkal csökkenhetnek. A kínálati ár növekedését várók 4,8-7,7 százalékos átlagos drágulást prognosztizálnak az egyes ingatlanfajták körében (az előző negyedévben 6-12%). Az árcsökkenést vélelmezők 10-16 százalékosra teszik az ingatlanok árának esését. Ha az árak növekedését és csökkenését átlagoljuk, akkor összességében minden területen árcsökkenést kapunk. Legkisebb áresést az új építésű ingatlanoknál várnak, az új kereskedelmi (-2,7%) és az új ipari építményeknél (-4,5%), valamint az új lakóépületeknél (-5,4%) várható. Legnagyobb árcsökkenés továbbra is a használt ipari építményeknél (-10,5%), a használt kereskedelmi építményeknél (-10,7%) és a "B" kategóriás irodáknál (-9,4%) prognosztizáltak a forgalmazó vállalatok.

A bérleti díjak jövőbeni változásának megítélésekor a vizsgált ingatlantípusok többségénél jellemzően stagnálást várnak a forgalmazók. Ha az átlagot számoljuk, akkor az új logisztikai és az új ipari épületek (-4,2-4,2%), az új kereskedelmi épületek (-3,9%), valamint az új lakóépületek (-3,8%) bérleti díjai csökkennek a legkevésbé. Legnagyobb mértékben esnek vissza a bérleti díjak a használt kereskedelmi építményeknél (-8,1%-kal), a használt logisztikai ingatlanoknál (-7,7%), valamint a "B" és az  "A" kategóriás irodáknál (-7,4-7,5%).


Mi várható a továbbiakban?

Jelentősen nő az eladásra szánt új lakások kínálata és hosszú az értékesítési idejük a jövőben, rossz hír lehet azonban, hogy csökken a kereslet az új és használt építésű lakások, házak iránt, így az új és a használt lakások eladási ára egyre inkább alku tárgya. A nehezen és lassan értékesíthető új lakások forgalmának gyorsítására jelentős kedvezményeket adnak, ugyanakkor még mindig van kereslet az egyedi, igényes lakóingatlanok iránt. A beruházók a nehézségek hatására lassítják az új építéseket. A használt lakások tekintetében a nagy, jó beosztású lakások kereslete is csökken a jövőben, mind a fővárosban, mind a vidéki nagyvárosokban, s árnövekedéssel csak néhány kiemelkedően jó fekvésű, igényes egyedi tervezésű és építésű ingatlannál lehet számolni. A magas közös költségű, kevésbé korszerű, hagyományos építésű és a lakótelepi lakások értékesítése nehézkesebb és egyre hosszabb ideig tart. De növekszik a használt kisméretű lakások értékesítési ideje is, s ugyanez a trend figyelhető meg az öt évnél korábban épült lakóingatlanok esetében is. 2009-ben várhatóan tovább nő a problémás lakáshitelek száma, s növekszik az árverésre kerülő lakások, lakóházak száma. Az árváltozásokat illetően 2009-ben még az újépítésű lakások esetében is alig haladja csak meg az infláció mértékét az áremelkedés, míg a kedvezőtlen helyen fekvő, illetve a lakótelepi használt lakások ára nem, vagy csak kismértékben emelkedik, a közepes és főként a közepesnél alacsonyabb minőségű ingatlanoknál árcsökkenésre kell számítani.
Forrás: Portfolio.hu
Struktúra Irodaház/West City Hotel
1137 Radnóti Miklós utca 2.
Lánchíd Palota
1011 Fő u. 1.
Yacht Irodaház
1118 Budaörsi út 75.
Váci úti irodaház
1047 Váci út


http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.073.837 m²

Kiadó "B"
506.086 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.595.976 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.290.722 m²

Kiadó Bp. környéke
1.756.488 m²

Kiadó vidék
636.074 m²

Összesen
3.683.284 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.701 db

Pesti
8.054 db

Vidéki
504 db

Összesen
11.259 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Óriási meccs várható az állam és a reptér között: a tét 450 milliárd forint

Elkezdte végre körbeszaglászni a sajtó a Malév utáni időszak legfontosabb kérdését: mi is van abban a...


Óriási meccs várható az állam és a reptér között: a tét 450 milliárd forint

Elkezdte végre körbeszaglászni a sajtó a Malév utáni időszak legfontosabb kérdését: mi is van abban a...


A kormány már két Puskás Ferenc Stadiont akar

A felső karéj elbontásával 40 ezres befogadóképességgel megmarad és üzemel a vb-selejtezőkön a régi...


Matolcsy: idén sem járhat rosszabbul senki az adórendszerrel

A munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos, arányos adórendszerre áttéréssel -...


A GlaxoSmithKline a Jones Lang LaSalle-t választotta kizárólagos globális ingatlan tanácsadójának

A GlaxoSmithKline (GSK) a Jones Lang LaSalle-t választotta globális ingatlan tanácsadójának. A GSK egy hosszú...


Jövőre elkészül a londoni Üvegszilánk felhőkarcoló

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója: a The Shard (Üvegszilánk) névre...


Legkorábban 2014-ben jön az e-útdíj - Fizetős lehet az M0

A kormány tervei szerint 2014-ben vezetik be a megtett úttal arányos útdíjrendszert, a teherautósok...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deák lászló Magyar 36 irodaház 13      Oktatás Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
2010 Q3
Sprinter Futárszolgálat CityPoint9 600    Colliers 2010 Q3
FedEx Airport City logisztikai park 180    Ablon 2010 Q3
Kühne+Nagel Europolis Park BUDAPEST M1 4000    logisztika Europolis 2010 Q3
Trilak Airport City logisztikai park 3016    DTZ 2010 Q3
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail