Egyre több a pozitív jel az irodapiacon
2011. szeptember 06. kedd
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A magyar irodapiac teljesítménye 2011 első félévében a várakozásoknak megfelelően alakult. „Minden téren stabilitás volt tapasztalható, miközben több pozitív jel is mutatkozott: a bérbeadások száma nőtt és az üresedési ráta is csökkenésnek indult, miközben az új átadások jelentősen megfogyatkoztak.” – mondta a Colliers International irodapiaci jelentésével kapcsolatban Mazsaroff Kata, az ingatlan-tanácsadó ügynökség budapesti irodájának bérlőképviseleti vezetője.
Cimkék: irodapiac , Budapest , Colliers
Egyre több a pozitív jel az irodapiacon

A teljes modern irodaállomány mindössze 16 200 m2-el nőtt az év első hat hónapjában, két projekt átadásával (CDO Calasanz a belvárosban, illetve az Officium Észak-Budán). A piaci bérleti tranzakciók összértéke 163 700 m2-t tett ki, amely magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában volt, valamint időarányosan arra enged következtetni, hogy az éves érték is meghaladja majd a 2010-es eredményt. A tranzakciókon belül az új bérbeadások és a hosszabbítások együttesen mintegy 90%-ot tettek ki (fele-fele arányban megosztva), míg a bővülések összege 17 000 m2 volt – ez utóbbi egy abszolút pozitív jel a piacnak.

 

Az újratárgyalások továbbra is nagy szerepet játszottak a bérbeadásokon belül, és az adatok azt mutatják, hogy az 5 000 m2 feletti irodaigényű nagy cégek még mindig inkább az újratárgyalás és hosszabbítás, mint a költözés mellett döntenek. Az első félévben ilyen ügylet volt például a Nokia Siemens és a Raiffeisen Bank szerződéseinek újratárgyalása, mely mindkét esetben több mint 10 000 m2-es ügylet volt. Bár az üresedési ráta kis mértékben magasabb volt június végén, mint az elmúlt év végén, és ez 24,9%-ot mutatott, a második negyedévben már csökkenés volt tapasztalható az első negyedévhez képest, és ez a trend várhatóan folytatódni fog a második félévben is.

 

A szakember elmondása szerint a fejlesztői fronton volt egy kis aktivitás az első félévben, mivel két régen várt Váci úti projekt – a Váci Greens és a Green House – építkezése megindult. Ez a budapesti alpiac továbbra is vonzó és sikeres, és az új fejlesztések is leginkább ide koncentrálódnak, miután a jó helyek szinte már elfogytak az itteni irodaházakban. Új fejlemény, hogy megjelentek a piacon a bankok által kínált bérlemények. A pénzintézetek elkezdték feldolgozni a „rájuk szakadt” ingatlanvagyont és aktív tulajdonosi működést mutatnak, de inkább az eladás helyett a bérbeadásra koncentrálnak. Pozitív hozadéka a válságnak, hogy a bérbeadók sokkal felkészültebbek, profibbak lettek a korábbiakhoz képest. Ugyanakkor, a bérbeadási folyamat sokkal hosszabb és precízebb lett a korábbiakhoz képest a bérlők lassabb és megfontoltabb döntéshozása miatt.

 

„A Colliers International tevékenységét tekintve, sikeresen vettünk részt a MOMentum irodaház bérbeadásaiban, az Avisnek nyújtunk tanácsadást és közreműködtünk a Marquard Media új, 1 000 m2-es irodába történő költözésében. A környezetbarát, zöld irodák már szinte piaci igénnyé váltak a bérlők részéről, így egy irodaház LEED vagy BREEAM besorolása már majdhogynem elvárt lett, mely követendő iránymutatás a fejlesztők számára. A Colliers is növelte szerepét ezen a téren, és tanácsadást nyújt fejlesztőknek csakúgy mint bérlőknek, mint például a Citibanknak.” – mondta Mazsaroff Kata. A Colliers International előrejelzése szerint erős lesz a kereslet az irodapiacon az év hátralevő részében is. Négy projekt átadása várható csak a második félévben, 48 000 m2 összterülettel. A piaci felszívás várhatóan nőni fog, így az üresedési ráta is tovább csökkenhet az év végéig. A bérleti díjakban semmilyen komolyabb változásra nem az ingatlan-tanácsadó cég egyik piaci szegmensben sem, stagnálást jeleznek előre. Várhatóan az újratárgyalások továbbra is jelentős szerepet játszanak majd a piacon. Kevés új projekt indítása várható, mivel a finanszírozó bankok továbbra is magas előbérleti szintet követelnek meg. A Colliers International szerint ez akár 2013-ig hatással lehet a piacra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy addig fokozatosan csökkeni fog az üresedés.

Forrás: Colliers
Lion Irodaház
1134 Angyalföldi út 5/b.
Millenáris Classic Irodaház
1024 Lövőház u. 39.
Green House
1134 Kassák Lajos utca 19-25.

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Többmilliós fejlesztés Csongrádban

Az ország egyik legjelentősebb beruházásnak nevezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungerit Zrt....

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail