Egyre több olasz vesz magyar lakást
A válság hatására 2008-ról 2009-re szinte teljesen eltűntek a külföldi vevők az ingatlanpiacról, de tavaly és tavalyelőtt már ismét érezhető volt a jelenlétük, bár arányuk még nagyon távol van a válság előtti időszakban tapasztalttól, írja a Világgazdaság.
Az egész országot figyelembe véve a belső pesti kerületekben fordul elő a legtöbb külföldi ingatlankereső. Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint ez igaz mind a válság előtti, mind a válság utáni időszakra, bár 2009-ben ezekből a kerületekből is szinte teljesen eltűntek a külföldi vásárlók. “Az sem volt ritka, hogy foglalókat is visszahagytak, amikor kivitték a pénzüket az országból” – mondta.
Az egyik legkedveltebb kerület hagyományosan az V., ott 2008-ban csaknem minden tizedik ingatlankereső külföldi volt, majd 2009-re az arányuk szinte nullára csökkent. 2010-től lehetett ismét érezni, hogy visszatérnek, de tavaly is csak néhány százalékot tett ki az arányuk. Az V., a VI. és a VII. kerületben a válság előtt az angol, a francia, az olasz, a spanyol, valamint az ír keresők és vásárlók voltak többségben.
A válságot követően átrendeződött a nemzetiségek aránya: a kevesebb angol, francia és spanyol mellett az orosz érdeklődők aránya nagyjából változatlan maradt, tavaly pedig egyre több német, valamint osztrák vevőt tapasztalnak, sőt, az olaszok aránya is növekedett – írja a lap.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




