Első fecskék a magyar sportéletben
2010. augusztus 11. szerda
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Jelentősen átalakulhat a sportfinanszírozás rendszere a közelmúltban elfogadott törvénymódosítás hatására, mely kedvezményeket ad a társasági adó, az illeték, a béreket terhelő adók és járulékok, valamint egyes speciális jövedelmek esetében (a személyi jövedelemadó területén is).
Cimkék: DTM , támogatás , sport

A támogatások adókedvezménye a vállalatok számára is új lehetőséget teremt a látványsportágakban, a kedvezőbb adózás pedig a sportolókat, sportszakembereket hozhatja kedvezőbb helyzetbe, minden sportágban - összegez az RSM DTM.

A sporttal kapcsolatos törvénymódosítások alapja, hogy a szabályozás bevonja a támogatásba a vállalkozásokat, segítse a sportcélú beruházásokat, illetve kedvezőbbé és egyszerűbbé tegye a sportolók és a sportban dolgozók bérének adózását is. „A legfontosabb változást a társasági adókedvezmény jelenti, mely ösztönzőleg hathat a magántőke bevonására, a sport támogatására, ezáltal pluszforrásokat teremtve a sportegyesületek számára, amire anyagi helyzetüket tekintve a legnagyobb szükségük van.” - összegez Hegedüs Sándor, az RSM DTM Hungary adópartnere. „Az így megtakarítható közteher ugyanis amellett, hogy a látvány-csapatsportok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong) támogatását teszi lehetővé, komoly lehetőségeket kínál, mivel a támogatást nyújtó társaságok a támogatás összegét többek között nyereségüket csökkentő ráfordításként számolhatják el.” – teszi hozzá.

A jövőben a támogatási összeggel csökkenthetik társasági adófizetési kötelezettségüket a vállalkozások, ez pedig együttesen a társasági adó mértékének megfelelő nyereséget eredményez számukra, amely jelenleg a támogatás összegének 19 százaléka, a várhatóan hatályba lépő társasági adó törvénymódosítás szerint a jövőben pedig 10 százalék lesz. A jogalkotó, azonban egyéb támogatási formákhoz hasonlóan korlátot épített be a rendszerbe. Az adókedvezmény mértéke nem haladhatja meg az adó 70 százalékát, igaz amikor erre mégis sor kerülne, akkor annak összege a következő 3 adóévben is felhasználható adókedvezményként.

A törvény pontosan meghatározza a támogatható szövetségek, non-profit szervezetek, közhasznú alapítványok körét, és azt is, milyen célokra fordítható a támogatásként befolyt összeg. „Az elfogadott adókedvezmény hatására a jövőben jelentős mértékű pénzeszközök érkezhetnek a sportszférába, amely komoly fejlődési lehetőséget jelent a magyar klubok számára.”  - mondja Hegedüs Sándor.

Annak érdekében, hogy a támogatási összeg felhasználása valóban a sport fejlődését szolgálja a tárgyi eszköz beruházásra fordított összegekre garanciát építettek be a jogszabályba. Sportcélú ingatlan beruházás esetén feltételként szabták meg, hogy a sportcélú hasznosítás legalább 15 évig fennmaradjon, de más biztosítékokat is fel kell tudni mutatnia a támogatott szervezetnek, ha élni kíván a támogatással. Ez a törekvés az egyik legfontosabb eleme a jogszabálynak, hiszen átláthatóbb, és gazdaságosabb működésre sarkallja a sportszervezeteket. Nem állíthat ki ugyanis támogatói igazolást az a szervezet, amely például lejárt köztartozással rendelkezik, vagy nem tudott megfelelően elszámolni egy korábban kapott állami támogatással.

Kedvező eleme az új törvénynek az illetékmentesség is, amely olyan ingatlanok, vagy építési telkek után jár, amelyeket tulajdonosuk sportlétesítmény létrehozása céljából vásárolt meg.  Feltételek persze itt is vannak: a sportlétesítménynek 4 éven belül meg kell épülnie, és legalább 15 évig sport céljára kell azt használni, vagy hasznosítani. „Itt viszont fontos kiemelni, hogy más kedvezményekkel szemben az illetékmentesség nem csak a látvány-csapatsportokhoz használt ingatlanokra alkalmazható, hanem minden sportlétesítményre.” – hangsúlyozza Hegedüs Sándor.

 

A sportolók is profitálnak

Komoly problémát oldhat meg az a módosítás, amely az EKHO (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) hatályát kiterjesztené a jogszabályban meghatározott képesítéssel, szakképzettséggel rendelkező edzők, más sportszakemberek, és a hivatásos sportolók megszerzett bevételeire is – bizonyos feltételek mellett. „Ez a nyilvánvaló adminisztrációs egyszerűsítésen kívül adóelőnyt, így biztonságot is adhat a sportolók számára – mondja az RSM DTM adópartnere – ugyanis a jelenlegi magas bér- és járulékterhek köztudottan különféle kiskapuk használatára kényszerítik a sportolókat, és a sportvezetőket.”.A korábbi kedvezőtlen jogszabályok, illetve a magas bérköltségek miatt, a kisebb költségvetéssel rendelkező klubok sok esetben sportolóikkal kedvezőtlenebb, a valós járandóságuknál alacsonyabb összegről szóló szerződéseket írattak alá. Az új jogszabályt ezt megszüntetheti – vélekedik Hegedüs Sándor.

További, és nem kevésbé jelentős kedvezmény, hogy a társaságok, illetve a sportszervezetek ingyenesen, és adómentesen adhatnak majd belépőjegyeket, illetve bérleteket munkavállalóik, partnereik számára, azaz egy vállalkozás a jövőben akár minden alkalmazottja számára vásárolhat belépőjegyeket, bérleteket évi legfeljebb 50 ezer forintért. „Ez utóbbi törekvés szintén szolgálhatja azon célt, hogy a magyar sport régi hírnevéhez méltóan kiemelkedően sikeres legyen, bár ennek a törvénymódosításnak is kétségtelenül van kritikus pontja, hiányosságai.” – vélekedik Hegedüs Sándor.

Az, hogy a fent említett 5 sportágat a jogszabály lényegében kiemeli és a többi fölé helyezi, vitatott pont, célja az lehet, hogy ne aprózódjanak el a támogatói pénzek,. Igaz, ez valószínűleg a nem kiemelt sportok támogatóit is arra ösztönzi majd, hogy sportágat váltsanak, jelentős nehézséget okozva ezzel a nem kiemelt sportágak szakszövetségének, sportegyesületeinek.  A korábbi reklámszerződéseket mégsem ’ütheti ki a nyeregből’ az új lehetőség, hiszen a támogatásért cserébe reklámfelület, megjelenés nem adható, mivel akkor már nem minősülne ellenérték nélkülinek a támogatás, így ezek a sportágak ezért várhatóan nem veszítik el korábbi szponzoraikat az adókedvezmény miatt.

„Abban nem lehet vita, hogy a magyar sportéletnek bármilyen támogatás jól jön, ha csak az elmúlt néhány évtized sportteljesítményeit hasonlítjuk is össze.” – véli az adószakértő. „Az új társasági adó szabályokat azonban csak a hatálybalépés napját követően lehet majd alkalmazni, ami egyelőre bizonytalan.” – teszi hozzá. A társasági adókedvezményt egyelőre még az Európai Bizottság vizsgálja, hatályba lépésük a Bizottság jóváhagyásától függ.

Forrás: BBJ
Váci 175 Irodaház
1138 Váci út 175.
Duna Center Irodaház
1024 Ady Endre út 19.
M-Tech Irodaház
1044 Óradna u 4

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Többmilliós fejlesztés Csongrádban

Az ország egyik legjelentősebb beruházásnak nevezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungerit Zrt....

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail