A Hegyvidék Központot fejlesztő WING ez esetben is valós igényt elégít ki. A díjakkal is elismert, számos hazai épületet jegyző magyar cég annak érdekében, hogy valóban azt kínálja, amire a leendő látogatóknak igénye van, felmérést végzett a megcélzott közönség körében. A kérdőíves piackutatás alapján, az épülő új Hegyvidék Központba a majdani látogatók a napi ügyintézés lehetőségét és az azt kellemesebbé tevő szolgáltatásokat várják. Legnagyobb számban bankot, a hivatalos ügyintézés feltételeit, drogériát, pékséget, kávézót, patikát, szupermarketet és virágüzletet szeretnének. Eleget téve a kívánalmaknak, a már eddig leszerződött bérlők teljesítik is ezeket az elvárásokat. A Hegyvidék Központban nyílik a kerület legnagyobb CBA Prima szupermarketje és egyik legnagyobb OTP Bank fiókja, ahol minden lakossági szolgáltatást igénybe lehet majd venni, többek között lesz Private Banking.
A szolgáltatások igénybevételéhez a parkolás is megoldott, a kétszintes mélygarázsban nagyszámú parkolóhely áll majd rendelkezésre. A vendégeket 3 kereskedelmi szinten megközelítőleg 50 üzlettel és szolgáltatással váró központ az autósok mellett a gyalogosok számára is egyszerűen megközelíthető lesz. A környék tömegközlekedési ellátottsága kiváló, az Apor Vilmos téren több buszjárat és a villamos is megáll.
A tervezés során különös figyelmet fordítottak a külcsínre és arra, hogy az épület illeszkedjen a környezetébe. A Hegyvidék Központ méretét tekintve, a hasonló funkciójú létesítmények között a kisebbek közé tartozik. Ezen túlmenően meghatározó tervezői szándék volt, hogy az épület léptékében igazodjon a környező házakhoz. Egyedi lesz a központ belső kialakítása is, jó átláthatóság, könnyű eligazodás, családias, mégis elegáns hangulat jellemzi majd. Nem kell senkinek hosszasan keresgélnie és sétálnia, míg meg tud venni egy csokor virágot, vagy a reggeli újságot. Tervezett különlegessége a liftfalon térben végigfutó növényzet, az úgynevezett "vertical garden", ami természet közelivé teszi és otthonossággal tölti meg a teret, valamint esztétikai szempontból is egyedi élményt nyújt.
Az új Hegyvidék Központ környezettudatos megoldásokkal épül a szigorú nemzetközi BREEAM védjegy "nagyon jó" minősítését megcélozva. Újrahasznosítják az esővizet az öntözéshez és a mosdók, mellékhelyiségek öblítéséhez. A meleg víz jelentős részét napkollektorok biztosítják. A környezetkímélő közlekedés elősegítésére kerékpártárolót alakítanak ki a mélygarázsban.
A fejlesztő WING Zrt. különösen fontos szempontnak tartja, hogy az épület tervezésében és kivitelezésében magyar munkaerőt alkalmaz, részt vállalva így a magyar munkahelyek megteremtésében és megőrzésében, a gazdaság teljesítményének növelésében.
A WING-ről
A WING Zrt. az egyik legnagyobb magántulajdonban lévő magyar ingatlanvállalkozás jelentős projektportfolióval, befektetési tevékenységgel és ingatlanszolgáltatásra specializálódott leányvállalatokkal. A fejlesztési tevékenység során a vállalat irodákra, ipari, logisztikai és kereskedelmi célú ingatlanok megvalósítására specializálódott. A cég 850.000 m² összterületű ingatlanportfoliójába tartozik többek között az egri bevásárlóközpont, az Agria Park, az Átrium Park irodaház, a Corvinus Egyetem új épülete, a K3 irodaház, a Millenáris Irodaházak, a Máriássy Ház, a Danubius Házak, a Bajor és Polár Center, az East Gate Business Park és a Dél-pesti Üzleti Park. A WING leányvállalatain keresztül – melyek mindegyike piacvezető a maga területén - az ingatlanokhoz kapcsolódó szolgáltatások csaknem teljes spektrumában tevékenykedik. Szolgáltatási portfoliójába olyan cégek tartoznak, mint az ország vezető kivitelező vállalata, a Market Építő, a létesítménygazdálkodásban és üzemeltetésben piacvezető Strabag PFS, a kereskedelmi célú ingatlanok közvetítésére és a kapcsolódó tanácsadásra szakosodott ESTON International és az anyavállalati projektek tervezésében főszerepet játszó Aspectus Architect.
|
Cikk ajánlás
![]() Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||









