Eston: Nem lesz ingatlanpiaci fellendülés az idén sem
Az idén nem adottak a körülmények az ingatlanpiac általános fellendüléséhez – jelentette ki Salamon Adorján, az Eston International elnök-vezérigazgatója a cég évértékelője kapcsán.
A szakember ezt arra alapozza, hogy ugyan vannak kedvező jelek – alacsonyak a bérleti díjak, és régiós viszonylatban magasnak mondhatók az elérhető hozamok – és volt néhány nagyobb tranzakció is, de mindezek ellenére nem látszik olyan mozgatóerő, ami hosszabb távon beindíthatná az ingatlanpiac motorját, így a magyarországi piacba vetett bizalom visszaszerzése és a GDP növekedése nélkül 3-5 év stagnálás várható. Ezek mellett negatív irányban befolyásol még a plázastop bevezetése, az áfa mértékének megemelése, valamint az állami cégek ingatlanhasználatának mozdulatlansága is. Az Eston álláspontja szerint a magyar ingatlanpiac átlagos hozama 7,5 százalék, ez 1 százalékponttal meghaladja a prágai és varsói hozamot, így a német befektetési alapoknak sorba kellene állniuk Budapesten, de megbízóik a gazdasági bizalom hiánya miatt ezt tiltják. „A befektetők nem vesznek Budapestre repülőjegyet, és nem csak a Malév csődje miatt” – érzékeltette a magyar piaccal szemben tanúsított befektetői magatartást Salamon.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





