Ferihegy elbukott a repülésbiztonsági felülvizsgálaton
2010. július 28. szerda
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Mára bebizonyosodott, hogy Magyarország és a Ferihegyi repülőtér valóban elbukott a hazánkat is ellenőrző repülésbiztonsági, úgynevezett ICAO-felülvizsgálaton. Erről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hét végén tájékoztatta a Budapest Airport Zrt.-t – értesült a Magyar Hírlap.

A napilap keddi számában megjelent cikk szerint a hét végén tájékoztatta a Budapest Airport (BA) Zrt. vezetését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – mint a közlekedésért is felelős tárca -, hogy az Európai Unió (EU) úgy döntött: a Budapestről érkező járatok utasait úgy kell kezelni, mintha unión kívüli, azaz egy harmadik világbeli országból érkeznének. Ez a következménye annak, hogy átfogó biztonsági ellenőrzést végzett a Ferihegyi nemzetközi repülőtéren a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO), az ENSZ repüléssel foglalkozó ügynöksége.

Az illetékesek egy átfogó audit utóellenőrzését tartották Ferihegyen, és megállapították: a repülésbiztonság általuk feltárt hiányosságait nem javította ki a repülőtér üzemeltetője. A BA a legfrissebb belső hírlevelében közölte: számos területen azonnal orvosolták a dolgozókkal együtt a technikai jellegű hiányosságokat, az érintett magyar hatóságok értékelése szerint további lépésekre van szükség, különösen az utasbiztonsági és a biztonsági ellenőrzés területén.

A kedvezőtlen változás elsősorban az uniós, tehát a schengeni repülőtereken átszálló utasokat érintheti, akiknek – a jelenlegi forgalom tizedének – ismételt biztonsági ellenőrzésen kell átesniük. Ez az utasoknak kényelmetlenséget, a légitársaságoknak pluszpénzt jelent, mert nő az átszállási idő. Arról nem is beszélve, ha az átszálló utas lekési a csatlakozást, a légitársaságnak – amelyik gépére Budapesten szállt fel az utas – kártérítést kell fizetnie – ismerteti a napilap.

Forrás: LogPortál
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.039.421 m²

Kiadó "B"
438.688 m²

Kiadó "C"
19.769 m²

Összesen
2.497.878 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.404.023 m²

Kiadó Bp. környéke
1.905.126 m²

Kiadó vidék
502.176 m²

Összesen
3.811.325 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
3.289 db

Pesti
9.987 db

Vidéki
1.099 db

Összesen
14.375 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Ginnt Expo - részletes program

A Magyar Logisztikai Egyesület ezúton meghívja Önt a GINNT EXPO-ra, a Nemzetközi Innovációs Megoldások...


A vártnál kisebb lett az infláció

A fogyasztói árak augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7...


Magyarország hat helyet javított

Magyarország továbbra is a középmezőnyben van a Világgazdasági Fórum versenyképességi világranglistáján,...


Mégis lesz kaszinó-projekt

Akár már jövőre elindulhat az Álomsziget megaprojekt kivitelezése. A kezdését viszont a civil ellenálláson...


Felgyorsulhat a Hajógyári-sziget fejlesztése

A beruházók megnyerték a szigetre tervezett kaszinó megépítéséhez szükséges koncessziós pályázatot. Az...


Felgyorsulhat a Hajógyári-sziget fejlesztése

A beruházók megnyerték a szigetre tervezett kaszinó megépítéséhez szükséges koncessziós pályázatot. Az...


Élénkülő kereslet a tematikus logisztikai parkok iránt

A korábban prognosztizált piaci folyamatokat támasztják alá a Trilak és a FedEx Trade Networks bérleti...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2010 Q3
Transcom Shared Service IP West I-II. 3000      Jones Lang LaSalle 2010 Q3
Aloha Informatika Kft. Office Garden I 400      GVA Robertson 2010 Q3
NetAcademia Oktatóközpont Office Trade Center 430      oktatás ESTON International 2010 Q3
Webváltó Kft. Haller Gardens 590      informatika EHL Hungary 2010 Q3
REAL Duna Office Center 680      EHL Hungary 2010 Q3
British Petrol Haller Gardens 2800      olajipar EHL Hungary 2010 Q3
Syngenta Office Garden II 2200      GVA Robertson, Eston 2010 Q3
Ericsson Népliget Center 6300      2010 Q3
Noreg BudaWest Irodaház 275      információvédelem 2010 Q3
U1 Research Nonprofit Kft. City Corner 107      Informatikai fejlesztés Happy Tenant 2010 Q3
CIT Systems Informatikai Szolgáltató Kft. Pannonia Center 166      Informatikai és web fejlesztés, programozás Happy Tenant 2010 Q3
Basic's Office Campus 270      EHL Hungary 2010 Q3
Intrum Justitia Kft. Xenter 13 1200      EHL Hungary 2010 Q3
Montana BudaWest Irodaház 1600      Tudásmenedzsment, rendszerintegráció 2010 Q3
2010 Q2
Tahitian Noni MOM Park Irodák 570      étrend-kiegészítő ESTON International 2010 Q2
Aloha Informatika Kft. Office Garden I 500      GVA Robertson Kft. 2010 Q2
Credit Novodom Focus Point 250      pénzügy ORCO 2010 Q2
Aegis Kirowski Residence Irodaház 1-2 1590      2010 Q2
Üzleti Partner Kft. Molnár Irodaház 17      Üzleti támogatás Happy Tenant 2010 Q2
Intercontainer Hungary Kft. Laki Irodaház 180      Buda Gold Group 2010 Q2
Intercash Consulting West End Business Center 245      ESTON International 2010 Q2
APSA Consulting Kft. Duna Center 225      Tanácsadás Happy Tenant 2010 Q2
Club Relax Kft. Prielle Irodaház 115      utazásszervezés, wellnes Happy Tenant 2010 Q2
ESAB Eiffel Tér Irodaház 1710      Cushman & Wakefield 2010 Q2
Papyrus Hungária Népliget Center 500      2010 Q2
BARICO Orco Business Park 150      Informatika 2010 Q2
Ricoh Hungary Kft. BSR Center 750      irodatechnika DTZ 2010 Q2
Ingram Micro Magyarország Madarász Irodapark 555      Eston International Zrt. 2010 Q2
Albemarle Corporation Capital Square 1151      2010 Q2
Koszovói Nagykövetség Bank Center 160      Buda Gold Group 2010 Q2
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2010 Q3
Kühne+Nagel Europolis Park BUDAPEST M1 4000    logisztika Europolis 2010 Q3
Trilak Airport City logisztikai park 3016    DTZ 2010 Q3
FedEx Airport City logisztikai park 180    Ablon 2010 Q3
Budapest Papír - meghosszabbítás ProLogis Harbor Park 6760    2010 Q3
Syngenta Office Garden II. 400    GVA Robertson 2010 Q3
Geodis Carlberson Hungária - hosszabbítás ProLogis Park Budapest - Gyál 6550    2010 Q3
2010 Q2
Megadyne West Gate Business Park 1500    EHL 2010 Q2
FedEx Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1783    Europolis 2010 Q2
Jusec Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 238    Europolis 2010 Q2
Val-Pex Kft. West Gate Business Park 603    EHL Hungary 2010 Q2
SMR Mowin Ipari Park 30 000    2010 Q2
CHS Hungary Kft. Lehel út 250    Eston International Zrt. 2010 Q2
CERVA Nagytétényi Ipari Park 1512    védő-, és munkaruházat Cushman & Wakefield 2010 Q2
orosz gyártócég Nagytétényi IP 1062    DTZ 2010 Q2
Mewa Magyarország Kft. Budakeszi Ipari Park 2750    DTZ 2010 Q2
BOSCH Service V45 Raktárbázis 1180    Buda Gold Group 2010 Q2
A Takács Kft. West Gate Business Park 690    EHL Hungary 2010 Q2
Fiege ProLogis Park Hegyeshalom 8300    2010 Q2
2010 Q1
Jas Cargoways Airport City logisztikai park 180    DTZ 2010 Q1
Ceva Logistics Airport City logisztikai park 1300    DTZ 2010 Q1
Te Baerts Transport International VPG - Delta Park M0 363    Cushman & Wakefield 2010 Q1
Oriflame Goodman Üllő Airport II. ütem 16000    kozmetika 2010 Q1
Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. VPG - Delta Park M0 590    2010 Q1
UTI Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 228    2010 Q1
Solar Flex Kft. Székely Elek utcai Raktárbázis 1300    Eston International Zrt. 2010 Q1
Hellmann Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 214    2010 Q1
Oy Ikapaper Ati sziget Ipari Park 1464    Cushman & Wakefield 2010 Q1
Tesco West Gate Business Park 2325    EHL Hungary Kft. 2010 Q1
2009 Q4
Gastro Attasse Kft. XIII. kerület V45 raktár 880    Háztartási gépek Buda Gold Group 2009 Q4
Sauflon CL ProLogis Park Budapest-Gyál 7000    Jones Lang LaSalle 2009 Q4
Inktrade Kft. Ikarus Park 250    Irodatechnika Buda Gold Group 2009 Q4
Papyrus Hungária Zrt. Bilk Logisztika 7000    2009 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail