Fordul a kocka? – Egyre több erdélyi vesz ingatlant Magyarországon
Egyre több román állampolgár vásárol házat Magyarországon, mivel a román határ menti ingatlanárak jóval alacsonyabbak a romániaiakéhoz képest. Erről a jelenségről már több romániai napilap is beszámolt.
Az Új Magyar Szó című napilap pénteki számában arról ad hírt, hogy Biharkeresztesen tavaly 28 ingatlant vásároltak meg román állampolgársággal rendelkező magánszemélyek. Az információt a lappal Barabás Ferenc, a település polgármestere közölte, aki szerint a határ menti településen alig létezik eladó ingatlan. A polgármester szerint egyre több román állampolgár költözik a kelet-magyarországi településre, és naponta innen ingáznak nagyváradi munkahelyükre – írja az Index.
A magyarországi házak iránti romániai kereslet megnövekedése azzal az egyszerű okkal magyarázható, hogy a romániai ingatlanárak az elmúlt években elszabadultak. Ezt bizonyítja az is, hogy egy Magyarországon 10 ezer euróért kínált házért Romániában 50-70 ezer eurót is elkérhetnek. A lap szerint sokan úgy vélik, hogy Biharkeresztes – amely történelmileg amúgy is inkább Nagyváradhoz kötődik, mint Debrecenhez – hamarosan a Bihar megyei település bolygóvárosává alakul.
A Jurnalul National című bukaresti napilap beszámolt a héten arról, hogy Arad megyéből is egyre több román állampolgár fektet ingatlanba Magyarországon. Az aradiak célpontja elsősorban Nagylak, Battonya és Mezőkovácsháza, de figyelmüket a makói és gyulai ajánlatok sem kerülik el.
A Bukarestben megjelenő román napilap is egyértelműen arra a következtetésre jut, hogy a román állampolgárokat az alacsonyabb ingatlanárak vonzzák Magyarországra. A Jurnalul National szerint egyes ingatlanokat akár tíz-tizenötször kevesebb pénzért is meg lehet vásárolni Magyarország határ menti részén, mint Romániában.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





