A fejlesztők a szóbeszédekkel és rémhírekkel teli piacon is tovább folytatják nagy beruházásaik megvalósítását, így a 97 millió euró befektetésű Gold Plaza-t is A bevásárlóközpont bruttó bérelhető alapterülete 30.000 m2 lesz, és ezzel a városban, és egyúttal a máramarosi régióban nagy számban jelennek meg a nemzetközi márkák, általuk pedig egy erős divatkereskedelmi, valamint dinamikus szórakoztatóipari kínálat.
A kiskereskedők továbbra is kiemelt érdeklődést mutatnak a Gold Plaza iránt. A projekt piaci indítása óta egyre növekvő igény mutatkozott kiskereskedelmi egységek bérlése iránt, ami már a beruházás korai szakaszában is katalizátorként hatott a Gold Plaza bérbeadása tekintetében. A kiskereskedelmi egységek közel 60%-át már a bevásárlóközpont megnyitása előtt több mint egy évvel sikerült előbérletbe adni.
Az kiváló koncepció, a kitűnő elhelyezkedés, a fejlesztő széles körű tapasztalata és az Immoeast-tel fennálló szoros együttműködés voltak azok a fő tényezők, melyek révén kiemelt jelentőségű bérlők érkeztek a Gold Plazába. A bevásárlóközpontban olyan kiemelt bérlők szeretnének megjelenni, mint: a Cinema City, Reserved, Douglas, Cropp Town, Sprider, Adidas, Nike, Alexandra Books, Leonardo, Altex és GameWorld. A Cinema City a Gold Plaza-ban alakítja ki Románia északi szegmensének első modern multiplex moziját. További számos ismert márka képviselője szintén jelezte, hogy követni kívánja a kiemelt bérlőket, és üzleteket nyitna a Gold Plaza-ban.
A fejlesztés a város északnyugati részén, Nagybánya három sugárútjának kiindulópontjától mintegy 350 méterre, a belvárosban helyezkedik el, körülötte kiemelt lakóövezeti területek találhatóak. A Gold Plaza tömegközlekedési szempontból is kiváló, mivel itt egyetlen helyen több mint 8 különböző tömegközlekedési járat használható. Autóval és gyalogosan egyaránt könnyen megközelíthető.
|
Cikk ajánlás
![]() Cikk ajánlása sikeresen elküldve!
|
||||||||||||||








