Hogyan hőszigeteljük a beépített tetőteret?
2011. október 24. hétfő
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A lakáscélra beépített tetőterekben a tetőszerkezetet és a határoló oldalfalakat is szigeteléssel kell ellátni. Hőszigetelő anyagból számtalan típus létezik, alapvetően fontos a helyes rétegrend kialakítása.
Hogyan hőszigeteljük a beépített tetőteret?

A hőszigetelés elhelyezését alapjaiban befolyásolja, hogy meg akarjuk-e bontani a héjazatot, vagy belülről szeretnénk elvégezni a kivitelezést. Előbbi esetben a szarufák feletti, utóbbinál a szarufák alatti és közötti szigetelés a járható út. Akármelyik megoldást is válasszuk, meg kell tervezni a bevilágítást lehetővé tévő nyílások és nyílászárók helyzetét, nagyságát. A kialakításra és az árnyékolásra már a tervezés során kiemelt figyelmet kell fordítani, helyes tervezéssel, akár 4 fok feletti hőmérsékletcsökkenést is elérhetünk a tetőtérben. Ez nem lebecsülendő, összehasonlítva mondjuk egy 28 fokosra felmelegedő és egy 24 fokos tetőtérben eltöltött nyári hónapokat figyelembe véve.

 

Hőszigetelés a szarufák között és alatt

 

A szarufák közötti hőszigetelés anyagai a kőzetgyapot illetve az üveggyapot, gyártótól függően mindenki más-más anyagra „esküszik”. A lényeg a szálas szerkezet, ami nagy levegőmennyiséget képes magában tartani. A szálas hőszigetelő anyagok emellett az egész teret kitöltik, nem marad szigeteletlen térfogat. A tekercsekben vagy táblákban kapható, puha hőszigetelő anyagoknál gondoskodni kell a lecsúszás megakadályozásáról. A szarufák alatti hőszigetelés szintén készülhet kőzet- vagy üveggyapotból, expandált polisztirolból (EPS), extrudált polisztirolból (XPS) vagy a befújt cellulóz őrleményből, illetve a drágább megoldások közé tartozik a PUR hab.

 

A rétegrendnél a legfontosabb szabály, hogy a kültér felé haladva a rétegek páraáteresztő képessége növekedjen. Elképzelhetetlen a jó végeredmény a párazáró és páraáteresztő fóliák nélkül. A párazáró és párafékező fóliák nem csak a nagy felületeket, hanem a csomópontokat, áttöréseket is védik a lecsapódó nedvességtől. A párazáró fólia biztosítja a pára kijutását a rétegrend részét képező légrésbe. Ez a légrés vezeti el a héjazat alá kerülő nedvességet, párát, nyáron pedig csökkenti az intenzív napsugárzás hatását.

 

A helyes rétegrend a szarufák közötti és alatti szigetelés esetén a következő: a legfelső réteg a héjazat, ami lehet cserép, betoncserép, pala. Cserép esetén a cserépléc következik, majd ez alatt az ellenléc a tető lejtésirányában. Itt következik az 5-10 cm vastag légrés, majd a páraáteresztő fólia. A fóliát a szarufához kell rögzíteni, az átfedéseket pedig úgy kell megoldani, hogy egy esetlegesen elcsúszott tetőfedő elem esetén beeső víz se kerülhessen a fólia alá. Ezt átlapolással, ragasztással vagy műanyaghegesztéssel biztosíthatjuk. A szarufa alatt egy újabb légrés található, majd a szarufák közötti szigetelés foglalja el helyét. Ezután a burkolat tartószerkezete jön, majd a szarufák alatti hőszigetelés, a belső párazáró réteg és végül a belső burkolat. Látszik, hogy egy korrekt hőszigetelő rendszer 11-11 rétegből is állhat, ám minden rétegnek meg van a maga feladata, ami nélkül rövid időn belül leromlik a szigetelés hatékonysága.

 

Hőszigetelés a szarufák alatt

 

Az előbb ismertetett hőszigetelési rendszernél még jobb a szarufák feletti szigetelés, ehhez viszont elkerülhetetlen a héjazat megbontása. Nincs hőhíd, és esztétikus belső felület alakítható ki. Könnyebb a párazáró réteg elhelyezése is a csomópontoknál. Mivel a tetőfedés magára a hőszigetelésre kerül, úgy kell méretezni az ellenléceket, hogy a fokozott terhelések hatására ne nyomódjon be a hőszigetelésbe, de egy erős szél se tudja felszakítani. Anyagok tekintetében annyi a különbség az előbb ismertetettekhez képest, hogy nagy nyomószilárdságú szigetelőket kell alkalmaznunk, legyen az kőzet- vagy üveggyapot, expandált polisztirol vagy PUR hab. Rétegrend tekintetében valamivel egyszerűbb a helyzet a belső hőszigeteléshez képest. A tetőcserép alatt itt is a cserépléc és a megfelelően méretezett ellenlécek találhatóak, majd a külső szellőző légrés és a páraáteresztő fólia. Itt jön a legfontosabb elem, a hőszigetelő anyag, majd alatta egy párazáró réteg. Végül a belső teherhordó burkolat és a szarufa következik, amire belülről igény szerint kerül a borítás.

 

Gyakori hibák

 

Korábban elterjedek voltak a táblás polisztirollapok, melyek illesztésénél gyakran alakult ki hőhíd. Ez ellen kétrétegű, átlapolt felrakással vagy lépcsőzetes építkezéssel védekezhetünk. Függetlenül a hőszigetelés anyagától, alapvető hiba a csak a szarufák között található szigetelés. Ez hőhídat eredményez, ugyanis a fa hőszigetelő tulajdonságai elmaradnak a szálas, habos anyagokéitól. Födém esetén is ügyelni a szigetelőanyag és a rétegrend helyes kialakítására, ellenkező esetben nedvesség, csapadék érheti az anyagot, ami sérüléshez vezethet. Az átszellőző réteg és a párazáró illetve áteresztő fóliák fontosabbak, mint gondolnánk. Nélkülük az egyébként jól méretezett hőszigetelő réteg nem képes ellátni feladatát, rosszabb esetben károsodhat, elkezdhet penészedni. A belső fóliát a falak, ablakok találkozásánál rögzítsük. A fóliák pontosan illeszkedjenek egymáshoz, rögzítsük őket ragasztószalaggal.

 

A helytelen szigetelőanyag-méretezés a másik gyakran előforduló hibalehetőség. Az 5-10 cm-es hőszigetelések korszerűtlenek, 20-25 cm-es szigetelés az elvárható minimum. A szigetelőanyag körbevágásánál ne hagyjunk réseket, hézagokat. Pontosan kell szabni, mert az anyag csak a tekercs kicsomagolása után nyeri el tényleges formáját. Egy rókafarkúfűrész, valamint egy tetszőleges hosszúságú igazítóléc segítségével a tekercselt hőszigetelő anyag a kívánt méretre vágható. A hatásos szigetelés érdekében tanácsos a szigetelőanyag méretét 2-3 centiméterrel szélesebbre hagyni, mint a szarufák, vagy gerendák között mért távolság.

Forrás: Ezermester
Vitorlás Lakókert
8636 Kikötő u. 1
Paskál Park
1140 Egressy u. - Vezér u....
Helikopter lakópark
1171 Kvasz András u. 19-21
Handler-ház
9400 Színház utca 6.

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Többmilliós fejlesztés Csongrádban

Az ország egyik legjelentősebb beruházásnak nevezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungerit Zrt....

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail