Így adózunk 2012-ben
2012. január 02. hétfő
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Az áfa általános kulcsa 25-ről 27 százalékra emelkedett, az új cégek fokozott adóhatósági felügyelet alá kerülhetnek, a saját főzésű pálinka árulható a szűkebb környezetben - egyebek mellet ezt tartalmazzák a január 1-től hatályos adótörvények.
Cimkék: eva , áfa , szja , adó
Így adózunk 2012-ben

Az eva kulcsa 30-ról 37 százalékra emelkedik, de az adónem választhatóságának összeghatára is változik: a korábbi 25 millióról 30 millió forintra nő. A személyi jövedelemadó törvény új szabálya, hogy akik jövőre 2 millió 424 ezer forintnál többet keresnek, az adóalapjukat 27 százalékkal kötelesek megemelni, a törvény ezt adóalap kiegészítésnek hívja, hatására 20,2 százalék lesz az adója. A 202 ezer forintos havi bruttó jövedelem alatt megszűnik a szuperbruttó, és 2012-ben már nem lesz adójóváírás sem.

Új elem az adótörvényekben, hogy a lakását bérbeadó személy a kapott lakbérből levonhatja, a más településen általa bérbe vett lakás bérleti díját. Ennek feltétele, hogy a bérléshez ne kapjon térítést. Új adónem a kulturális adó, amelyet a pornográf termékekből nyert árbevétel után kell megfizetni. A kulcsa 25 százalék, de filmvetítésből származott árbevételnél csak 3 százalék. A népegészségügyi termékadó (chipsadó) törvényből kikerülnek azok a termékek, amelyek legalább 50 százalékban tejet tartalmaznak. Így mentesül például a Túró Rudi és a kakaós tej. A baleseti adót a biztosítók fizetik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díja után, a kulcsa 30 százalék. A parlamenti tárgyalás során a 30 százalékos kulcs mellé bekerült egy napi 83 forintos maximális adó, amely a nagyobb teljesítményű, és nagyobb kockázattal járó kocsik tulajdonosainak kedvez.

Az adózás rendjéről szóló törvénybe újként bekerült az adóregisztrációs eljárás. Ennek lényege, hogy az adószám kiadása előtt az adóhatóság egybeveti az alapítók adatait a nála meglévőkkel, és meghatározott esetekben megtagadja az adószám kiadását. Ilyen eset például az, ha az új cég vezető tisztségviselője vagy a képviseletre jogosult tagja, illetve 50 százaléknál több szavazattal rendelkező tulajdonosa 180 napon keresztül 15 millió forintnál több adóval tartozik, vagy 5 éven belül vezető tisztségviselője volt olyan cégnek, amely 15 millió forintnál nagyobb adótartozást hátrahagyva szűnt meg.

A másik új szabálycsoport az adózás rendjéről szóló törvényben a fokozott adóhatósági felügyelet. Az adóhatóság az adószám kiadása után kérdőívet küldhet a frissen alapított cégnek, amelyben a tevékenysége részleteiről, valamint az annak végzéséhez szükséges technikai és pénzügyi eszközökről érdeklődik. A válaszok után az adóhatóság - legfeljebb egy évre - fokozott adóhatósági felügyelet alá vonhatja a céget. Ennek egyik eleme, hogy sűrített áfa-bevallást és -fizetést írhat elő számára a hatóság.

A bizonytalan adójogi helyzet - mint új szabály-csoport - lényege, hogy ha az adózó bizonytalan az adó-jogszabályok értelmezésében, akkor adótanácsadó, vagy ügyvéd által ellenjegyzett jegyzőkönyvben közli az adóhatósággal azt az értelmezést, amely alapján bevallotta és megfizette az adót. Ilyenkor - ha csak nem nyilvánvaló képtelenséget állít - nem bírságolható. Amennyiben a hatóság szerint megalapozott az értelmezés, akkor soron kívül jeleznie kell ezt a körülményt az adópolitikáért felelős miniszternek.

A helyi adó törvény kimondja, hogy az önkormányzat nem állapíthat meg magasabb adómértéket a törvény általi maximumnál, továbbá a helyi iparűzési adóra csak egy adókulcs alkalmazható.

Átalakult a gépjármű adó, korábban a 1.600 köbcenti alatt 7 ezer, afelett 15 ezer forint volt az adó. Az új rendszer - négy lépcsőben - kilowattban méri a motor teljesítményét, és a környezetvédelmi osztály szerint is differenciál. Például egy 1.600 köbcentis, 80 kilowattos, legfeljebb 4-es környezetvédelmi besorolású kocsi adója 22 ezer forint, 6-os és 10-es besorolás között 11 ezer forint.

A regisztrációs adó csökkenését mutatja, hogy a 8-asnál jobb környezetvédelmi besorolású, legfeljebb 1.100 köbcentis benzines autó adója 250 ezer forintról 45 ezerre esik. Az autók átírási illetékének drágulását példázza, hogy egy 1.600 köbcentis, 80 kilowattos motorral szerelt 5 éves kocsi átírása a tavalyi 28.800 forintról 44 ezer forintra emelkedett. A változtatások ugyanakkor illetékmentességet határoznak meg az elektromos autókra.

A jövedéki adótörvényben a bioetenol adója - ezer literre vetítve - 40 ezer forintról 70 ezerre emelkedett.

A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása kimondja, hogy gépjármű csak magyar hatósági jelzéssel vehet részt a forgalomban, kivéve, ha külföldi vagy belföldi flottaüzemeltető a tulajdonosa, és az a regisztrációs adót a jármű után megfizette. A gépjárműflotta-üzemeltetőnek az Európai Gazdasági Térségben kell székhellyel bírnia, és az év első napján legalább 100 darab, külföldi hatósági jelzéssel ellátott személygépkocsinak kell a tulajdonában lennie. További feltétel, hogy az árbevétele 75 százalékának gépjármű bérbe- vagy lízingbe adásából kell származnia.

Aki magyarországi lakóhellyel rendelkezik, az külföldi rendszámú járművet az eddigi 30 nap helyett legfeljebb csak egy napig használhat az országban, de a külföldi üzembentartónak ehhez is írásban hozzá kell járulnia.

A kgfb törvény módosítása nyomán az állami gépjárművek mentesíthetők a kötelező felelősségbiztosítás megkötése alól. Az érintett gépjárművek körét a kormány határozza meg (eddig a HM mentesítése jelent meg).

A jövedéki törvény módosítása miatt a jövőben szűkebb lakókörnyezetében, vagy vendéglátás keretében árulhatja saját főzésű pálinkáját az, aki azt palackozza és zárjeggyel is ellátja.

A cégbejegyzést követően 5 napon belül be kell jelentkeznie a társaságnak a területileg illetékes gazdasági kamaránál. A kamarai hozzájárulás évi 5 ezer forint lesz.

Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-től - az állatvédelmi törvény módosításával - bevezette az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot. A kiindulás az, hogy a kutyákat az önkormányzatok háromévente kötelesek összeírni. Az év első napján legalább 4 hónapos ebek után pedig már szedhető a rendészeti hozzájárulásnak nevezett adó. Az adót az adott év első napján - az oltási könyvbe bevezetett - tulajdonos fizeti.

Az önkormányzat a veszélyes kutyák után legfeljebb 20 ezer, míg más ebek után legfeljebb 6 ezer forint adót szabhat meg. Az önkormányzat az eb tartási céljának, állatjóléti és ebrendészeti jellemzőinek (tartási hely típusa, mérete, tartott ebek száma), és az ebtartó szociális helyzetének figyelembevételével határozza meg az adót.

Nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő magyar kutyafajtákba tartozó törzskönyvezett; a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő vagy terápiás; a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott; a veszélyes eb kivételével az ivartalanított; az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott eb után.

Az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől történő örökbefogadás tényét az örökbeadó intézmény vagy szervezet vezetője, írásban igazolja.

Az önkormányzat köteles a befolyt ebrendészeti hozzájárulás teljes összegét az ebek ivartalanításának támogatására, az állatmenhelyek és az ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására, valamint az ebösszeírás vagy egyéb, az ebtartással kapcsolatos állatjóléti és közegészségügyi intézkedések finanszírozására fordítani.

Forrás: MTI
Fogarasi Business Center
1148 Fogarasi út 3-5.
PH Iroda
1094 IX. ker., Ferenc tér 2.
Bajcsy 52 Irodaház
1054 Bajcsy-Zsilinszky út 52

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
670.747 m²

Összesen
3.772.518 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Újabb magyar sikerek a FIABCI versenyen

2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Élénkül az érdeklődés az árfolyamgát iránt

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó...


Többmilliós fejlesztés Csongrádban

Az ország egyik legjelentősebb beruházásnak nevezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungerit Zrt....

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail