Indul a dél-erdélyi sztráda építése
Heteken belül elkezdődhetnek a munkálatok a dél-erdélyi autópálya Nagylak és Arad, illetve Szászváros és Nagyszeben közötti szakaszain, melyek becsült összköltsége 850,7 millió euró (242 milliárd forint).
Az útépítés azután kezdődhet meg, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a Nagylak és Arad, valamint a Szászváros és Nagyszeben közötti autópálya-szakaszoknak vissza nem térítendő uniós hitelből történő finanszírozását – írja a Krónika című kolozsvári napilap keddi számában. A két sztrádaszakasz együttes hossza 121,8 km, az építési költségek becsült értéke pedig 850,7 millió euró. Az Európai Unió 724 millió euróval járul hozzá a befektetéshez, míg a fennmaradó 126,7 millió eurót a román költségvetésből kell előteremteni. A két útszakasz kivitelezésére vonatkozó szerződéseket az idei év májusában, illetve júniusában már aláírták az építő céggel. Mindkét szakaszt 2013-ban kell átadni a forgalomnak.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





