Ingatlanpiac – a befektetők Kelet-Európából Ázsiába áramlanak
Bár Közép- és
Kelet-Európa még mindig a feltörekvő piacok ígéretét hordozza az
ingatlan-befektetők számára is, nemzetközi ingatlanpiaci szakértők
szerint a befektetők már Ázsia felé fordultak.
A Magan Alexander Neuhuber ingatlanszakértő cég szerint a
befektetett tőkére számított évi 6 százalék körüli megtérüléssel
Prága és Budapest már kevéssé versenyképes a kínai 15-30 százalékhoz
képest.
Ugyanakkor Kínában kevés a kész ingatlan, az
ingatlanberuházóknak maguknak kell fejleszteniük, és ezt követően
eladni, vagy bérbe adni. Különösen nagy a kereslet a
bevásárlóközpontok és szakáruházak fejlesztésére.
A kínai luxusingatlanok árai magasak, minőségük viszont európai
mértékkel gyenge. A következő években ingatlanfejlesztők szerint
250-300 millió kínai áramlik majd vidékről a városokba, ez óriási
fejlesztési potenciált igényel, a lakó- az iroda- és az
infrastruktúra-fejlesztésben egyaránt.
Sanghajban például a luxusingatlanok négyzetmétere már 10 ezer
dollár, miközben az átlagbérek az európaitól jóval elmaradnak. 2002
és 2005 között a kínai metropoliszban megduplázódtak az ingatlanárak.
Ugyanakkor az ingatlanfejlesztők elé számos bürokratikus akadály
tornyosul a sajáttőkearány, az adózás, az épített ingatlanok
nagysága tekintetében. Ezek az akadályok, a Magan Alexander Neuhuber
szerint, kissé csökkenthetik a befektetők kedvét a kínai
“ingatlan-aranybánya” kiaknázására.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





