Inkább az APEH árverezze el a lakásod
A követeléskezelő cégek lakásárveréseihez képest jó áron kelnek el a lakások az APEH ingatlanárverésein. A tavaly bevezetett elektronikus árveréseken a korábbi évekhez képest jelentősen megnövekedtek a becsértékhez viszonyított leütési árak.
Valamivel jobban járhat az az adós, akinek az ingatlanjára nem valamelyik követeléskezelő cég, hanem az állami adóhatóság teszi rá a kezét. A 2009-ben bevezetett elektronikus ingatlanárveréseknek köszönhetően ugyanis jelentősen megemelkedtek a lakások leütési árai – derül ki a Napi gyűjtéséből.
Egészen 2008-ig, a hagyományos árveréseken szerzett tapasztalata az volt az adóhatóságnak, hogy az adósok lakásai csupán a becsérték 25-35 százalékán kelnek el, a tavalyi év és az elektronikus rendszer azonban komoly ugrást hozott. 2009-ben a leütési árak átlagosan a becsérték 75%-át érték el. Kiugróan jónak mondható leütési árakat produkált idén február 18-ig is a rendszer, az idén elárverezett ingatlanok leütési ára átlagosan a 92%-át érte el a becsértéknek.
Az APEH árverések egyetlen szépséghibája, hogy nagyon alacsony arányban végződnek sikeresen. A tavalyi évben összesen 1451 ingatlanárverésből, mindössze 169 esetén csapott le a virtuális kalapács. 857 sikertelenül zárult, 425 árverést pedig egyéb okból zártak le, például azért mert bírósági végrehajtónak adta át az APEH az ingatlant, vagy pedig az adós lerótta a tartozását.
Az alig több mint 11,5%-os sikerességi arány egyrészt a hanyatló ingatlanpiacnak, másrészt pedig az árverésre kerülő ingatlanok minőségének volt köszönhető. Sok esetben olyan ingatlanok is árverésre kerülnek, amire az adósnak csupán alacsony tulajdoni hányada vagy harmadik félnek haszonélvezeti joga van. Az év első másfél hónapjának tapasztalatai azonban némi bizakodásra adnak okot az árverések sikerességének tekintetében, eddig ugyanis az árverések közel 20%-a végződött eredményesen.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





