Kereskedelem jótékony célokért
Az Unitravel tulajdonában lévő Üllői úti üzlethelyiségre írt alá bérleti szerződést a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány. A Kálvin tér közelében található bérlemény kereskedelmi és irodai funkciót is egyaránt betölt.
„A 130 négyzetméteres üzletet már 2011 májusában birtokba is vette az Alapítvány, azzal a céllal, hogy a kereskedelmi tevékenységre nagyobb hangsúlyt fektessenek, és az ebből befolyó bevételt jótékonyság célokra fordíthassák” – tudtuk meg Szabó Dávidtól, a bérbeadó ügynökségi feladatokat ellátó Colliers International kiskereskedelmi üzletágának munkatársától.
„Kórházba kerülni nem kellemes. Betegágyhoz kötve, szeretteink és megszokott tárgyaink nélkül, önállóságunkban korlátozva élni mindig kényszer. Ám egy kicsivel több odafigyeléssel, törődéssel elviselhetőbbé, sőt vidámabbá tehető! Sajnos a túlterhelt egészségügyi dolgozóknak erre már nem mindig marad erejük és idejük. Ezért indítottuk útjára 1998-ban a Szent Margit kórházban önkéntes segítő programunkat” – mondta Péter Edit, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány (KÖSSZA) 2001 óta közhasznú szervezetként működik, mára az egyik legjelentősebb, önkéntességgel foglalkozó szervezet. Módszertani Központként közel 40 kórház, intézmény, civil szervezet önkéntes programját segíti életre, fejleszti, szervezi önkéntesek toborzását, beléptetését, képzését, közvetítését. Közel 700 állandó önkéntesük áll a betegek szolgálatára, legyenek akár gyerekek, akár idős emberek. Ennek volt köszönhető, hogy a bérbeadó ügynökség, a Colliers International a társadalmi felelősségvállalása jegyében a piacinál sokkal kedvezőbb bérleti feltételek elérésében járult hozzá az alapítvány jövőbeni közhasznú tevékenységéhez.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





