Két hét múlva indul a kényszerértékesítési hullám
Két héten belül beérkezhetnek a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez a bankok által kijelölt lakóingatlanok – nyilatkozta Ternyák Edit, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. szóvivője a Világgazdaságnak.
A lap szerdai számában azt írja, hogy a bankok januárban jelölték ki, hogy mely zálogul szolgáló lakásokat kényszerértékesítenek. A szóvivő tájékoztatása szerint a törvényi feltételeknek megfelelő mindegyik ingatlant megveszik. A jogszabály szerint az adós a szándéknyilatkozatának benyújtásától számított 90 napon belül bérlővé válik, s ez idő alatt “védettséget élvez”, vagyis a végrehajtási eljárást a pénzügyi intézmény felfüggeszti.
A lap felidézi, hogy a költségvetési törvény az idei évre hárommilliárd forintot biztosít az ingatlanok vásárlására. A bérleti szerződésben pedig a lakástörvény rendelkezései lesznek irányadóak, amely kimondja: súlyos szerződésszegés esetén a szerződés felmondható. A Világgazdaság cikke szerint az OTP-csoport az idei első negyedévben 957 ingatlant jelölt ki, míg az előző negyedévben 537 darabot. A CIB Bank és az UniCredit Bank az előző és a mostani negyedévben is kihasználta a kvótát.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





