Kőporcelán és üvegtégla – burkolat és fény az építészetben
Az ipari műemlékek között számon tartott Hungária Malom Udvarban található Malom Design Kávézó ad otthont az építészeknek és kivitelezésben dolgozó szakembereknek szóló, a kőporcelán és üvegburkolatok alkalmazásával, valamint a fény szerepével foglalkozó szakmai szimpóziumnak.
A rendhagyó helyszínen tartott szakmai szimpózium elsősorban a középület tervezés területén alkalmazott beltéri és kültéri kőporcelán burkolatok építészeti megoldásait taglaló, azok speciális alkalmazásait és a fény szerepét körüljáró előadásai mellett szóba kerülnek a helyes kivitelezéssel kapcsolatos kérdések is.
Földes László, Ybl-díjas építész a “Középület-tervezés, az építész fantáziája kültéren és beltérben” címmel tartott bevezető előadásában számos megvalósult projektje segítségével alapozza meg a szimpózium témáját.
Hasonló megközelítést ígér Schön József, építész, 2009-ben több ingatlanfejlesztői díjat elnyert egri Agria Parkkal foglalkozó előadása is.
Mivel a már elkövetett hibákból lehet a legtöbbet tanulni, ezért a kőporcelán burkolatokkal kialakítható kreatív, modern építészeti megoldásokról, a belsőépítészetben alkalmazott üvegtéglák és a fény építészeti szerepéről szóló előadások után terítékre kerülnek a gyakorlati megvalósítás kérdései is. Az építészeti megközelítések után a kivitelezési blokkban elhangzó, az eredmény szépsége és tartóssága szempontjából döntő kivitelezési kérdéseket körüljáró, konkrét példákkal illusztrált előadások, mind az építészeti kialakításra, mind kivitelezési munkára vonatkozó hasznosítható információkat tartogatnak.
Helyszín: Hungária Malom Udvar, Malom Kávézó (IX. Soroksári út 48.)
Június 16. szerda
ONLINE JELENTKEZÉS: www.valkft.hu

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





