Közbeszerzési Döntőbizottsági határozat született az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. számú főút közötti szakasz jogorvoslati kérelméről
2010. január 22-én hirdettünk eredményt az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. számú főút közötti szakasz kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárásban.
A közbeszerzés nyertese a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatot benyújtó C-S-K-K 2009 Konzorcium (konzorcium vezető tagja: Colas Hungária Zrt., tagjai: Strabag Építő Zrt., Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., Kelet-Út Kft.), 31 999 386 307, – Ft nettó ajánlati árral.
Az M3-HCZ 2009 Konzorcium (konzorcium vezető tagja: Nemzetközi Vegyépszer Zrt., konzorcium tagja: OHL ZS a.s.) és a Porr Kft. jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz.
Megszületett a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata, melyben elutasította a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. jogorvoslati kérelmét az ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása tekintetében. A Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. jogszerűen nyilvánította érvénytelenné az ajánlatot, mivel kérelmező hiánypótlás keretében módosította az ajánlatát a szakemberek tekintetében. A további kérelmi elemek tekintetében a jogorvoslati eljárást megszüntette elkésettség okán.
A Porr Kft. a nyertes ajánlat érvényességét kifogásolta. A Közbeszerzési Döntőbizottság részben helyt adott a kérelemnek. A nyertes ajánlatban villamossági építmények építési szerelési szakterületre megjelölt szakember esetében a csatolt önéletrajz alapján nem állapítható meg az ajánlati felhívásban előírt szakmai gyakorlat. Ajánlatkérő elmulasztotta ennek a hiánynak a pótoltatását. A többi kérelmi elem vonatkozásban megalapozatlanság miatt elutasította a kérelmet a Közbeszerzési Döntőbizottság.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a határozatban foglaltakat végre fogja hajtani: összehívjuk a Bíráló Bizottságot és hiánypótlási felkérést fogunk kiküldeni a határozatban jelzett körben. Az eredményhirdetésről értesítjük a lakosságot!

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





