Lakáseladás segítséggel, de ügynök nélkül
Az ingatlanirodák szolgáltatásaitól és áraitól még idegenkedő eladókat célozza meg egy új hálózat. A szolgáltatás lényege e-mailes vagy telefonos tanácsadás, fix összegért – tehát nem százalékos jutalékért – cserébe.
Az Ingatlan Network Kft. és a Magáneladó.hu honlap országos hálózatot
alakít ki ingatlant eladni próbáló magánszemélyeknek. A saját
ingatlanát értékesíteni akaró eladónak a hálózat profi
ingatlanszakértőt biztosít, aki bármilyen probléma esetén segít neki –
hangzott el a két társaság tájékoztatóján szerdán.
Az együttműködésbe a Magáneladó.hu viszi az ügyfelet, míg az
Ingatlan Network Kft. a segítő szakértőt. Az ezüst fokozatú ügyfél kap
egy Magáneladó.hu-logójú táblát, amelyre felírja a saját telefonszámát,
majd kiteszi az egészet az ablakba, és egy e-mail-címen kérhet
segítséget.
Az arany fokozatú ügyfél a tábla mellé alkalmankénti telefonos
segítséget, míg a gyémánt fokozatú folyamatos telefonos segítséget kap
– mondta Sonkoly István, a honlap egyik alapítója. A díj 10 ezer
forinttól indul, és pár 10 ezer forintig terjedhet.
Magyarországon az eladott lakások 30 százaléka cserél gazdát
ügynökségen keresztül, Spanyolországban 10 év kellett ahhoz, hogy ez az
arány 20-ról 60 százalékra emelkedjen. Az átmeneti időre jelent
megoldást a hivatásos és az alkalmi ingatlaneladók összekapcsolása.
A tájékoztatón a BankSoft Kft. mutatott be olyan interaktív
eszközöket, amelyek kirakatba elhelyezett monitorból és annak a kirakat
előtti vezérlőjéből állnak. A saját fejlesztésű hardver és szoftver az
Otthon Centrumnál már üzemel. A járókelő akár úgy is használhatja, mint
egy számítógépet: van egyszerűbb, csak a kínálat átlapozását lehető
tevő változata, de olyan is, amely magát vezérli.
Román Ferenc ügyvezető igazgató elmondta, hogy a berendezés nem csak
ingatlanajánlatok megjelenítésére használható, hanem bankok, utazási
irodák portáljaiban is alkalmazható.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





