Látványos nyárbúcsúztató program a Pólus Centerben
A Pólus Center bevásárlóközpont rendhagyó kezdeményezéssel zárja kéthetes nyárbúcsúztató akcióját. A szeptember 4-én estére tervezett lampioneregető „flashmob” lényege, hogy minél többen, egyszerre eresszék fel az égbe a különleges repülő lámpásokat, amelyek fénye magával ragadó látványt ígér.
„Bízom benne, hogy nem csak az itt élők és vásárlók vesznek részt a különleges lampioneregetésen, hanem a város más kerületeiből is ellátogatnak hozzánk az érdeklődők. Remélem, hogy az időjárás is megengedi, hogy minél többen engedhessük fel a fényes ballonokat.”– mondta Gereben Mátyás, a Pólus Center Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója.
A lámpások környezetkímélő anyagból, bambuszból és rizspapírból készülnek, melyek repülését egy speciális mécses segíti. A ballonok a meleg levegő hatására szállnak fel több száz méter magasságig, ahol perceken keresztül lebegnek, és látványosan beragyogják az eget. Amikor a mécses kialszik, a világító test leereszkedik a földre.
Az égbe emelkedő világító ballonok a távol-keleti kultúrában több száz éves múlttal rendelkeznek. A hagyomány szerint a felengedése előtt az emberek a lampionokba suttogják a kívánságaikat, amelyek valóra válnak. A repülőlámpással együtt a magasba száll a rossz, a betegség és a szomorúság, amellyel egy új, tisztább élet kezdődhet el.
A lampioneregetés mellett a szeptember 4-i rendezvényen az extrém sportprogramok is helyet kapnak a Pólus Centerben. Az ide látogatók egész nap többek között mászófalakat, biciklis és gördeszkás ügyességi pályákat próbálhatnak ki, kispályás focibajnokságon és családi ügyességi játékokon vehetnek részt, emellett kipróbálhatják a segway kétkerekű önegyensúlyozó közlekedési eszközt is. A sportnapon a BMX világbajnok is tart bemutatót.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





