Logisztika és ellátási lánc menedzsment
2010. augusztus 17. kedd
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
A szakirányú továbbképzés célja olyan széleskörű szakmai háttérrel rendelkező, felsőszintű vezetői, illetve tanácsadói feladatok ellátására alkalmas logisztikai szakemberek képzése, akik a gyakorlati szakmai feladatok rutinszerű megoldásán túl képesek azokat szélesebb összefüggésekbe helyezni.

A szakirányú továbbképzés célja olyan széleskörű szakmai háttérrel rendelkező, felsőszintű vezetői, illetve tanácsadói feladatok ellátására alkalmas logisztikai szakemberek képzése, akik a gyakorlati szakmai feladatok rutinszerű megoldásán túl képesek azokat szélesebb összefüggésekbe helyezni.

A KÉPZÉSRŐL MONDTÁK


“A logisztikai szakirányú posztgraduális menedzserképzés átfogja az ellátási lánc egész vertikumát a beszerzéstől a gyártáson át egészen a disztribúcióig, beleértve a szállítást és a raktározást is. Különösen fontosnak tartom, hogy tananyaga a gyakorlatba azonnal átültethető ismereteket nyújt. Kiemelném, hogy az ajánlott posztgraduális képzés – a mai egyetemi oktatásban nem túlságosan elterjedt módon – esettanulmányokkal alátámasztott elméleti ismeretek tárháza.”

Kellner Mária, beszerzési és logisztikai igazgató, Béres Gyógyszergyár Zrt.

“Hála az MLBKT posztgraduális képzésének mára elmondhatom, hogy: „Szakmai téren profi vagyok, ingyen pofont sem adok.” Ez viszont itt és most mégis az ingyenes reklám helye. Ugyanis a jó dolgokat kötelességünk reklámozni. Ilyen volt – és tudomásom szerint ma is az – a közel 2 éves oktatás is, amit csak az érzett tortúrának, aki ének-zene szakos politikusként érkezett az intézménybe. Aki viszont esetleg alapképzettség nélkül, de a tanulás vágyával vágott bele ebbe a felnőttkori kalandba, itt tanult is mindent, amire a szakmában szüksége lehet. Ez természetesen nem csak közgazdasági alapismereteket és a szakmai elméletet, hanem gyakorlati ismereteket is jelentett. Ez nem pénzen nyert diploma, hanem tényleges szakmai végzettséget bizonyító okirat.”

Szalma Botond, ügyvezető, Plimsoll Kft.
KÉPZÉSI PROGRAM


Logisztika és ellátási lánc menedzsment szakirányú továbbképzési szak és Logisztika és ellátási lánc szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak
Képzés óraszáma:     528 óra
A képzés elvégzéséhez szükséges átfutási idő:     4 félév
Képzési napok:     pénteken (12:00-18:30) és szombaton (9:00-15.40)
Jelentkezési feltétel:     • államilag elismert egyetemi/főiskolai oklevél
• legalább két év munkaviszony
• felvételi elbeszélgetés


A képzés kezdete:     2010. szeptember 10.


Költségtérítési díj*:     I. félév: 290 000 Ft 30 000 Ft**; II-III.IV. félév: 290 000 Ft/félév
Képzési helyszín:     Budapesti Corvinus Egyetem
A záróvizsgára bocsátás feltétele:     • valamennyi vizsga letétele,
• az előírt szigorlatok sikeres teljesítése,
• két bíráló által elfogadott szakdolgozat. A záróvizsga komplex szóbeli vizsgából és a szakdolgozat megvédéséből áll.
A diploma megszerzésének feltétele:     államilag elismert középfokú C típusú nyelvvizsga


Az oklevélben szereplő szakirányú szakképzettség megnevezése:   
 Közgazdász végzettség esetén: Szakközgazdász, logisztika és ellátási lánc szakon                            

Nem közgazdász végzettség esetén: Logisztika és ellátási lánc menedzser


Jelentkezési határidő:     2010. augusztus 23.


* A költségtérítési díj az infláció mértékével emelkedhet. A díj tartalmazza a félévi vizsga költségeit és az előadók prezentációit nyomtatott formában. A kereskedelmi forgalomban kapható jegyzeteket a hallgatók egyénileg vásárolják meg, igény esetén könyvtár-látogatási igazolás ellenében a könyvek kikölcsönözhetőek a BCE könyvtárából.
**A nem közgazdász végzettségű hallgatók által fizetendő további költségtérítés, ami „Közgazdaságtani alapfogalmak és összefüggések” című óra költségét, vizsga- és szigorlati díját tartalmazza. A közgazdaságtan óra elvégzése és a szigorlat letétele alól a közgazdaságtan alapvégzettséggel rendelkezők felmentést kapnak.


TÁRGYSTRUKTÚRA


Ssz.     Tantárgy     Óraszám


A.     Alapozó tárgyak
1.     Közgazdaságtani alapfogalmak és összefüggések     20
2.     Statisztikai adatelemzés     28
3.     Döntéselemzés és -támogatás     20
ÁM.     Általános menedzsment tárgyak
4.     Vállalati stratégia és üzletpolitika     28
5.     Vezetés, szervezet és szervezés     20
Első félév összesen:     116
6.     Marketing     15
7.     Vállalati pénzügyi politika     20
8.     Vezetői számvitel     20
AF.     Az anyagi folyamatok menedzsmentje
9.     Értékteremtő folyamatok menedzsmentje     28
10.     Logisztikai és ellátási lánc stratégia     24
11.     Disztribúció     16
Második félév összesen:     124
12.     Készletgazdálkodás     28
13.     Beszerzés     28
14.     Logisztikai információs rendszerek     16
15.     Választható tárgyak     32
16.     Raktározás     24


Harmadik félév összesen:     128
17.     Szakmai jogi ismeretek     24
18.     Szállítmányozás és logisztikai szolgáltatások     28
19.     Minőségmenedzsment     20
20.     Logisztikai teljesítménymérés     28
21.     Logisztikai esettanulmányok     20
Negyedik félév összesen:     120
Szakdolgozat     40
KÉPZÉS ÖSSZESEN:     528
VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK:     20

22.     Külkereskedelmi technikák     20

23.     Anyagáramláshoz kapcsolódó környezetvédelmi ismeretek     8
24.     Innovációmenedzsment az ellátási láncban     8
25.
    Beszerzési marketing    16
26.
    Beszerzési projektmenedzsment    16
27.
    Termékazonosítás és nyomonkövetés    20
28.     Üzleti tervezés     16
29.
    Lean management    16

Az egyes tárgyblokkokat szigorlatok követik: alapozó és szakmai tárgyakból 2-2 szigorlatot kell teljesíteni. Közgazdász végzettségűek a „Közgazdaságtani alapfogalmak és összefüggések” című tantárgyból és a szigorlat letétele alól felmentést kapnak, nem közgazdász végzettségűeknek a tantárgyi vizsga, és a szigorlat letétele kötelező.
A vizsgákat nem vizsgaidőszakban, hanem a mindenkori operatív tanterv előírásainak megfelelően, az egyes tantárgyak befejezését követően kell teljesíteni.


SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSÜNK OKTATÓI A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL:

Dr. Gelei Andrea

Dr. Prezenszki József

Halászné Dr. Sipos Erzsébet

Dr. Duma László

Dr. Czakó Erzsébet

Dr. Kovács Erzsébet

Dr. Bóna Krisztián

Dr. Becser Norbert

Dr. Szatmári Csaba

Kalmár Viktória

Jenei István

Nagy Judit

Gáspár Judit

Pap Imre

 
JELENTKEZÉS

Jelentkezés az alábbi anyagok postai úton az MLBKT Titkárságára történő beküldésével (1061 Budapest, Király u. 12.) történik:
• kitöltött jelentkezési lap: ide klikkelve letölthető
• érettségi bizonyítvány másolat
• felsőfokú végzettséget tanúsító oklevél másolata
• nyelvvizsga bizonyítvány másolat (nem a jelentkezés feltétele)
• 2 db igazolványkép
• 2 év munkaviszony igazolása


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

MLBKT Titkárság

1061 Budapest, Király u. 12.
Tel./Fax: 1/267-8740, 1/267-9619
E-mail: Csepely Krisztina: krisztina.csepely@logisztika.hu

Forrás: MLBKT
Pacsirtamező Complex
1036 Pacsirtamező u. 41-43.
Ötvös Irodaház
1021 Ötvös utca 3.
Lion Irodaház
1134 Angyalföldi út 5/b.
N97 Office Center
1124 Nemetvolgyi ut 97


http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.073.837 m²

Kiadó "B"
506.086 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.595.976 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.290.722 m²

Kiadó Bp. környéke
1.756.488 m²

Kiadó vidék
636.074 m²

Összesen
3.683.284 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.701 db

Pesti
8.054 db

Vidéki
504 db

Összesen
11.259 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Óriási meccs várható az állam és a reptér között: a tét 450 milliárd forint

Elkezdte végre körbeszaglászni a sajtó a Malév utáni időszak legfontosabb kérdését: mi is van abban a...


Óriási meccs várható az állam és a reptér között: a tét 450 milliárd forint

Elkezdte végre körbeszaglászni a sajtó a Malév utáni időszak legfontosabb kérdését: mi is van abban a...


A kormány már két Puskás Ferenc Stadiont akar

A felső karéj elbontásával 40 ezres befogadóképességgel megmarad és üzemel a vb-selejtezőkön a régi...


Matolcsy: idén sem járhat rosszabbul senki az adórendszerrel

A munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos, arányos adórendszerre áttéréssel -...


A GlaxoSmithKline a Jones Lang LaSalle-t választotta kizárólagos globális ingatlan tanácsadójának

A GlaxoSmithKline (GSK) a Jones Lang LaSalle-t választotta globális ingatlan tanácsadójának. A GSK egy hosszú...


Jövőre elkészül a londoni Üvegszilánk felhőkarcoló

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója: a The Shard (Üvegszilánk) névre...


Legkorábban 2014-ben jön az e-útdíj - Fizetős lehet az M0

A kormány tervei szerint 2014-ben vezetik be a megtett úttal arányos útdíjrendszert, a teherautósok...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deák lászló Magyar 36 irodaház 13      Oktatás Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
2010 Q3
Sprinter Futárszolgálat CityPoint9 600    Colliers 2010 Q3
FedEx Airport City logisztikai park 180    Ablon 2010 Q3
Kühne+Nagel Europolis Park BUDAPEST M1 4000    logisztika Europolis 2010 Q3
Trilak Airport City logisztikai park 3016    DTZ 2010 Q3
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail