Lyukas a zsebünk, de újabb élményfürdőt adnak át
Fedett termál- és élményfürdő épült a baranyai Magyarhertelenden. A mintegy 307 millió forint beruházással felépített létesítményt november 11-én adják át. Hegyi Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. dél-dunántúli regionális marketingigazgatója szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fürdőt működtető Hertelendi Termál Kft. a beruházáshoz 150 millió forint európai uniós és hazai pályázati forrást nyert.
A fejlesztés keretében a 3 hektáron elterülő, korábban egymedencés termálstrand területén fedett, akadálymentesített élményparkot alakítottak ki. A kétszintes, 1385 négyzetméteres fürdőépületben négyféle medence, szauna park, masszázs és étterem áll a vendégek rendelkezésére. A beruházást azért határozták el, hogy Magyarhertelend ne csak szezonálisan, hanem egész évben fogadhassa a gyógyulni és kikapcsolódni vágyó turistákat, bővülő szolgáltatásai pedig a magasabb elvárásoknak is megfeleljenek. Magyarhertelend fürdőjének vizét egy 38 Celsius fokos és egy 63 Celsius fokos vizet adó kút biztosítja. Ezek a termálvizek segítenek a reumatikus, ízületi, keringési és idegrendszeri megbetegedések kezelésében, magas fluorid tartalmuk okán pedig ivókúraként fogínybetegségek gyógyítására is alkalmazhatók.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Vészhelyzetben 25 ezer család? Hamarosan dönthet a kormány a babaváró hitelesek sorsáról

Hiába keresel félmilliót? Van, ahol még 11 évnyi fizetés sem elég egy családi házra

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





