Magyarország legnagyobb ingatlanközvetítője nyerte az Ingatlanszakmai Innovációs Díjat
Új típusú díjat alapított a Magyar Ingatlanszövetség; idén először osztotta ki az „Ingatlanszakmai Innovációs Díjat”, amelyet ingatlanközvetítő szakterületen az Otthon Centrum nyert el, azt követően, hogy 1999 – 2006 között nyolc alkalommal neki ítélték az „Év ingatlanforgalmazója” elismerést.
A több mint 100 irodával rendelkező hálózat, amely a közelmúltban, az Év franchise-hálózata díjat is elnyerte, kiemelkedő teljesítményt nyújtott az innováció területén.
„Fontos volt számunkra, hogy olyan innovatív módszereket dolgozzunk ki 2008-ban, amelyek segítségével jobb és hatékonyabb ügyfélkiszolgálást tudunk elérni. A tavaly bevezetetett értékesítési garancia és jövedelempótló biztosítás szolgáltatásunk ,valamint a térképes ingatlankereső bevezetése az oc.hu honlapon, a franchise irodák saját honlapjainak elindítása az ugyancsak tavaly indított hitelcenter weboldal mellett csak néhány a sok újítás közül és mind azt a célt szolgálják, hogy ebben a nehéz piaci helyzetben is tudjunk hozzáadott értéket nyújtani ügyfeleinknek.” – hangsúlyozta Kühne Kata, Magyarország vezető ingatlanforgalmazójának, az Otthon Centrum Franchising Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Otthon Centrum online adatbázisában jelenleg mintegy 18.600 ingatlan szerepel, az országos lefedettségű irodahálózat a tavaly értékesítet ingatlanok több, mint 50%-át kizárólagos megbízással adta el.
„Úgy gondolom, hogy a piac szűkülése és a recesszió nem csupán negatívumokat hordoz, hanem lehetőségeket is a nagy ingatlanközvetítőknek. Ilyenkor lehet és kell is új stratégiát, újszerű szolgáltatásokat, fokozottabb költséghatékonyságot bevezetni” – emelte ki Kühne Kata.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





