Magyarországi kereskedelmi ingatlanpiaci elemzés
A gazdasági válság 2008 második felében Magyarországot is elérte. Ennek hatása a kereskedelmi ingatlanpiac év végi adatainak jelentős részében még nem mutatkozik meg, 2009-ben azonban már jelentős változásokra lehet számítani minden területen – írja 2009. márciusi Kiskereskedelmi Ingatlanpiaci Elemzésében a DTZ.
Az irodapiacon az új irodaállomány és a kereslet is meghaladta a korábbi évek adatait, és a modern irodaállomány elérte a 2 millió m2-t. Mivel a kereslet 22%-a fejlesztés alatt álló irodákra irányult, és a kínálat közel 250 000 m2-el nőtt, az üresedési ráta 16,8%-ra emelkedett, mely 2004 harmadik negyedéve óta nem volt ilyen magas.
2008-ban az ipari ingatlanpiacon két és félszer annyi terület került átadásra, mint 2007-ben. A kereslet éves viszonylatban 83%-al volt magasabb, melynek jelentős részét 2008-ban is a logisztikai szolgáltatók tették ki.
A kiskereskedelmi piacon a vidéki fejlesztéseké volt a főszerep, az átadott ingatlanok 90%-a Budapesten kívül helyezkedik el. Az 1 000 lakosra jutó kiskereskedelmi terület Budapestet követően Debrecenben a legmagasabb, a DTZ elemzése szerint viszont 2011-re a második helyet várhatóan Győr fogja átvenni.
A befektetési piacot sújtotta elsőként a válság – a 2007-es rekord év után a befektetési volumen 80%-kal esett vissza. 2009 során várhatóan a vevők és eladók árazási elképzelései közelebb kerülnek egymáshoz, mivel az eladók pénzügyileg szorult helyzetben lehetnek, és a bérlői aktivitás is jelentősen visszaeshet.
Előreláthatóan számos fejlesztési terv elhalasztásra lesz ítélve a gazdasági nehézségek, a bizonytalan piaci körülmények miatt. A fejlesztés alatt álló projektek a következő években kerülnek piacra, ami nagymértékben meg fogja növelni az ingatlanállományt. Spekulatív fejlesztések háttérbe szorulását és az előbérleti szerződések elterjedését valószínűsítik a DTZ szakértői, főként az ipari ingatlanpiacon. A tulajdonosok részéréről nagyobb mértékű rugalmasság várható a bérleti szerződések újratárgyalásánál és az új bérlők vonzásánál egyaránt.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





