Matolcsy: idén sem járhat rosszabbul senki az adórendszerrel
A munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos, arányos adórendszerre áttéréssel – jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az MTI szerint, miután a kormány a munkaadók és a munkavállalók szervezeteinek képviselőivel találkozott hétfőn.
A tárcavezető tájékoztatása szerint egy többlépcsős kompenzációs mechanizmusról állapodtak meg. Eszerint a közszférában az állam biztosítja, hogy a 216 ezer forint alatti jövedelmi sávban keresőknek, mintegy 690 ezer embernek se csökkenjen a korábbi nettó bére. Elmondta: a versenyszektort érintően azt a kérést fogalmazta meg a kormány, hogy a munkaadók hajtsák végre a minimálbér-emelést, továbbá azt ajánlotta, hogy ha a 216 ezer forintig terjedő bérig öt százalék felett emelnek a munkaadók, akkor a többletterhet az állam teljes mértékben megtéríti. Közölte: a versenyszférában kétlépcsős lesz a kompenzáció.
Tudatta azt is, hogy a bérkompenzáció 130 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. Matolcsy György emlékeztetett arra, hogy 2011-ben a személyijövedelemadó-rendszer módosítása a munkavállalói körben ötszázalékos reálkereset-növekedést hozott, a nettó bérek pedig mintegy kilenc százalékkal bővültek. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) programjaiban résztvevő országok között is vannak olyanok, amelyek egykulcsos, arányos adórendszert alkalmaznak, például Románia, így az ezzel az adórendszerrel kapcsolatos, “Magyarország-specifikus” kifogásokat nem lesz könnyű megfogalmazni – válaszolta a nemzetgazdasági miniszter arra a kérdésre, hogy az IMF-tárgyalásokon lehet-e tárgyalási alap a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó. Matolcsy György hétfői budapesti sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy a nemzetközi szervezetek, ezen belül az IMF filozófiája is változóban van, Christine Lagarde IMF-főigazgató friss szelet hozott a valutaalap működésébe.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




