Mintegy kétszáz főt bocsát el a Pannon
A Pannon ma új javaslatokat terjesztett elő házon belül a cég személyi költségeinek 1,9 milliárd forintos csökkentésére, amellyel egy időben konzultációkat kezdeményez dolgozóival. A javaslat a Pannon 2010-re vonatkozó, 3 milliárdos költségcsökkentési stratégiájának része.
A lépés várhatóan megközelítőleg 200 munkatársat és 50 egyéb, nem pannonos alkalmazottakkal betöltött pozíciót érint majd.
Az így keletkező megtakarításokat a termék- és szolgáltatás-fejlesztésre fordított befektetések szinten tartására, illetve növelésére fordítja a cég, különös tekintettel a mobil szélessávra és a jövőbeli LTE hálózatokra, valamint arra, hogy az ügyfeleknek elsőrangú ár-érték arányú termékeket nyújthassanak.
Anders Jensen, a PANNON vezérigazgatója kifejtette: “A Pannonnak rugalmasabbá, gyorsabbá és hatékonyabbá kell válnia. Működésünk átalakításával gyorsabban válhatunk hang- és szöveg-alapú szolgáltatásokat nyújtó vállalatból vezető, innovatív mobil hang-, adat- és internet-szolgáltatóvá.”
“Tudatában vagyunk annak, hogy a döntés nehéz, és körültekintő lépéseket teszünk annak érdekében, hogy közvetlen, mindenkit érintő és nyílt konzultációt folytassunk dolgozóinkkal. Az érintett alkalmazottak olyan végkielégítési csomagot kapnak, amellyel elismerjük a Pannonnál végzett munkájukat. Emellett gondoskodunk arról, hogy outplacement szolgáltatások segítségével megfelelő támogatást kapjanak a munkakereséshez” – szögezte le a vezérigazgató.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





