Mit lehet majd venni a szocpolból?
2011. december 13. kedd
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Az újépítésű ingatlanok építésére, illetve vásárlására elérhető vissza nem térítendő támogatások várható hatásairól már sok szó esett, azonban a december 6-án kihirdetett kormányrendelet feltételrendszerében megjelent egy új elem, miszerint az ingatlan ára, illetve bekerülési költsége egy négyzetméterre vetítve nem haladhatja meg a nettó 300 ezer, illetve bizonyos esetben a 350 ezer forintot.
Mit lehet majd venni a szocpolból?

Ezt az értékhatárt az előírt „B” vagy annál kedvezőbb energetikai minősítési osztállyal kombinálva jelentősen beszűkülhet a lakásépítési támogatással (szocpol) elérhető ingatlanok köre.

A KSH újépítésű lakások átlagos négyzetméterárát mérő statisztikája szerint Budapesten az új lakások egy négyzetmétere átlagosan bruttó 350 ezer forintba került az idei év első félévében, ugyanez az átlagos négyzetméter ár bruttó 224 ezer forint volt a megyeszékhelyeken. A 300 ezer forintban meghatározott értékhatár az áfa és a telek árával csökkentett értéket jelent, tehát a felső határ bruttó összege 381 ezer forint a jövő évben, az új adószabályok alapján, a telekár nélkül. A telekárnak az ingatlanok négyzetméterére vetített aránya nem határozható meg ilyen egyszerűen, ez ugyanis függ a telek árától és a telekre épített épületben lévő lakások számától, illetve méretétől. Ökölszabályként 15-20 százalék közötti telekhányadot vehetünk alapul, de ezt a fejlesztés jellemzői is nagyban befolyásolhatják. Vidéken 10 százalékos telekhányad is elképzelhető, míg egy magas presztízsű, fővárosi lokáción az 50 százalékos telekhányad sem lehetetlen. Ez a rendeletben megjelent nettó 300 ezer forintos értékhatár esetében azt jelenti, hogy a vissza nem térítendő támogatás hatása vidéken lesz jobban érezhető, mivel az elérhető támogatás segítségével megvásárolható ingatlanok száma bővebb lehet. A fővárosban ez az értékhatár bizonyos kerületekre, illetve az alsó, középső szegmens lakásaira szűkíti le a szocpol segítségével megvásárolható ingatlanok körét.

Az Otthon Centrum budapesti újépítésű projektadatbázisa alapján a pesti peremkerületekben, azaz a XV-XXI. és a XXIII. kerületekben, illetve a X. és IV. kerületben jelenleg értékesítés alatt álló projektek átlagos négyzetméterárai maradnak a fenti bruttó 380 ezer forintos értékhatár alatt. Fontos tudni, hogy az adatbázisban kínálati árak szerepelnek, amelyeknél esetenként 5-10 százalékkal alacsonyabb lehet a tényleges eladási ár. Illetve az adott projektekre jellemző telekhányaddal is csökkenteni kell az árat, ami szintén növeli a szocpol feltételeinek megfelelő projektek, illetve lakások körét. Ugyanakkor egy adott projekten belül is szóródnak a lakások árai, tehát az, hogy egy projekt a fenti kerületekben helyezkedik el, nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden lakása megvásárolható a szocpol segítségével. „Ezen szempontok figyelembe vételével azt mondhatjuk, hogy a fenti kerületek újépítésű lakáskínálatának nagy része – az érték tekintetében – megfelel a kormányrendeletben előírt feltételeknek” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. „Azt azonban fontos tudni, hogy az értékesítés céljából épített lakások száma alapján ezek a kerületek a fővárosi újépítésű lakóingatlan kínálat alig több mint harmadát adják.”

A budai oldalon csak a XXII. kerületben lehet több olyan projektet találni, ahol az átlagos négyzetméterár alapján nagyobb számban vannak az értékhatár alá eső ingatlanok. A III. és XI. kerületben értékesítés alatt álló projektek közül csak kevésnél felel meg egy-egy projekt átlagos négyzetméterára a szocpol feltételeinek, a kínálat nagy része nem érhető el ezzel a támogatással. A többi budai kerületben (I., II., XII.) szinte elképzelhetetlen megfelelő értékű újépítésű lakást találni. Hasonló a helyzet a pesti oldalon, az V., VI. és részben a VII. kerületben. A pesti belső kerületek közül a VIII., IX., XIII, és a XIV. kerületek kínálatában találunk olyan projektet, ahol az átlagos négyzetméterár a határérték alatt van, ezek a projektek a kínálat nagyjából felét teszik ki az adott kerületben.

„A fentiek alapján a fejlesztők, és a vevők által is kedvelt lokációk, mint a XIII., XIV., XI., VIII. és a III. kerület kínálatában nagyobb számban fordulnak elő a szocpol feltételeinek nem megfelelő ingatlanok” – mondta Kühne Kata az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. „A vissza nem térítendő támogatás segítségével megvásárolható ingatlanok felső értékhatáránál érdemes lenne figyelembe venni a vidéki és fővárosi újépítésű lakásárak közötti különbséget, hiszen az az elv, hogy a szociális alapon nyújtott támogatásból ne felső kategóriás lakást vásároljon az igénylő, így vidéken kevésbé érvényesül, mint Budapesten. Ráadásul a fővárosi értékhatár növelésével egy szélesebb kínálati szegmens lenne elérhető az első lakásukat vásárlók számára, ami még koránt sem jelentene felső kategóriás ingatlanokat.”

A kormányrendelet alacsony energiafogyasztású lakás – melynek fajlagos primer energiafogyasztása fűtésre legfeljebb 25 kWh/négyzetméter évente – esetében a nettó 300 ezer forintos felső értékhatárt nettó 350 ezer forintra emeli. Az előírt primer energiafogyasztás megvalósítása azonban nagyon költséges. Az Otthon Centrummal közös cégcsoportba tartozó, többek között energetikai tanúsítással foglalkozó Dome Energy számításai szerint egy budapesti 100 négyzetméter alapterületű, egyszintes, „A ”-os energetikai besorolású családi ház, éves négyzetméterre vetített energiafogyasztása: 56,48 kWh/négyzetméterenként és évente, ami duplája a fent előírt határértéknek. Az éves 25 kWh/négyzetméter szint elérése majdnem passzívház (max. 15 kWh/m2/év) építését kívánja meg, ami a nettó 350 ezer forintos költségen szinte kivitelezhetetlen. Fontos látni, hogy egy rossz energiahatékonyságú épületen viszonylag olcsón lehet hatékonyságjavulást elérni, de az energiafogyasztás újabb és újabb egységgel történő csökkentése egyre költségesebb lesz. Az éves 100 kWh/négyzetméter szintet viszonylag kevés beruházással el lehet érni, de ez alatt minden hatékonyságjavító beruházás egyre komolyabb és költségesebb lesz.

„Az mindenképpen üdvözlendő, hogy a szocpol feltételrendszerében fontos helyet kapott az energiahatékonyság” – mondta Tengeri Attila, a Dome Energy energetikai üzletágának vezetője. – „A vásárlókat az energetikailag hatékonyabb ingatlanok megvásárlásának irányába tereli, ezáltal – felismerve azt, hogy az ilyen lakások közműdíja alacsonyabb – idővel a családok energiatudatosabbakká válhatnak.” Az újépítésű projektek esetében, bizonyos feltételek teljesülése esetén az egész épületre egyszerre elkészíthető az energetikai tanúsítvány, ami az egyes lakásokra is érvényes. Az újépítésű projektek esetében a „C” besorolás elérése a használatbavételi engedély megadásának feltétele. A szocpol feltételeinél előírt eggyel jobb „B”kategória eléréséhez gyakran nem szükséges jelentős többletberuházás, így a fejlesztő viszonylag alacsony költségtöbblet mellett tudja biztosítani, hogy a teljes projekt megfeleljen a szocpol előírásainak. Természetesen itt is vannak különbségek az egyes projektek között.

Ha a lakások szintjén nézzük, akkor a besorolás javításához gyakran elegendő, ha az adott lakás épületen belüli elhelyezkedése előnyös – azaz egy többszintes lakóház köztes szintjén található, mindkét oldalról szomszédokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy egyéb energiahatékonyságot növelő beruházás nélkül ez az adott lakás „B” kategóriás lehet. Ugyanakkor, ha az adott lakás az épület szélén, esetleg a tetőtérben helyezkedik el, akkor kiegészítő beruházások nélkül az adott lakás akár „E” energetikai besorolású is lehet, amennyiben a lakást önmagában vizsgáljuk energetikai szempontból. Külön érdekesség, hogy így elképzelhető, hogy a projektben legdrágábban kínált penthouse lakás rendelkezik a legrosszabb energetikai besorolással az épületen belül. Mindez a projekt szintjén azt jelenti, hogy minél nagyobb lakásszámú a lakóingatlan fejlesztés, annál több energetikai szempontból kedvező pozíciójú lakás található az épületben, tehát az egész projektre vonatkozó „B” energetikai besorolást alacsonyabb mértékű többletberuházással is el lehet érni. Kisebb lakásszámú épületekben, ahol több lakás van az épületen belül szélső pozícióban, több energiahatékonyságot javító lépésre van szükség a „B” kategória eléréséhez. Minél több beruházást igényel a jobb energetikai kategória elérése, annál inkább kétségessé válhat, hogy a „B” energetikai besorolás és a nettó 300 ezer forintos maximális vételár összeegyeztethető lehet a projekten belül. A fővárosban a jelenlegi piaci viszonyok mellett az értékesítés alatt álló projektek összetétele a kis lakásszámú projektek irányába tolódott el, ami tovább szűkíti a feltételeknek megfelelő kínálatot.

Összefoglalva a szocpol feltételrendszere vidéken szélesebb szegmenst tesz elérhetővé a kínálatból, illetve az előírt energetikai besorolás és a maximális vételár összeegyeztethetősége sem jelenthet nagy problémát – a vidéki átlagárakra vonatkozó meglehetősen szűken rendelkezésre álló adatokból ítélve. A fővárosban a jelenlegi feltételek korlátozzák a szocpolon keresztül elérhető kínálatot, amit a jellemző projektméretek miatt az energetikai besorolásra vonatkozó előírás tovább szűkít. Ugyanakkor a fővárosban nagyobb eséllyel teljesül, hogy a szocpol ne felső kategóriás lakások vásárlását támogassa. A saját beruházásban épített családi ház azonban mind vidéken, mind Budapesten nagy valószínűséggel támogatható lesz. Érdemes lenne az országrészek közötti árbeli különbségeket is figyelembe venni a maximális értékhatárok megállapításánál, hogy mind a vételár, mind az energetikai besorolás szempontjából szélesebb kínálat álljon az igénylők rendelkezésére. Annál is inkább, mivel a jelenlegi nyomott ingatlanpiaci- és építőipari árak emelkedése esetén tovább szűkülhet a szocpolon keresztül elérhető kínálat.

Forrás: Otthon Centrum
Csinszka Kert
1190 Ady Endre 97-99
22 Dandár Park
1095 Dandár utca 22.
NANETTE City Home
1095 Mester u 83.
Helikopter lakópark
1171 Kvasz András u. 19-21

Rendezvények arrow
2012. Május 1 - 2012. Május 31

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.116.278 m²

Kiadó "B"
520.560 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.652.891 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.320.133 m²

Kiadó Bp. környéke
1.781.638 m²

Kiadó vidék
684.547 m²

Összesen
3.786.318 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.459 db

Pesti
7.927 db

Vidéki
504 db

Összesen
10.890 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az Eszközkezelő

Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban...


Növekvő áfakulcsok: égig nőnek az áfák?

Az Európai Unióban nőttek az áfakulcsok 2008 óta, az idén 21 százalék az átlag, a tavalyi 20,7 százalék...


A CBRE ötödszörre is a legnagyobbak listáján

A CBRE csoport immár ötödik egymást követő évben szerepel a Fortune magazin 500-as listáján. A CBRE...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...


Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik

Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
GS Consulting Professional Kft. A.N.D. Irodaház 16      Coaching Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Reál Élelmiszer Interfruct Pécs 4200    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
Interturbine Europolis Park Budapest Aerozone 102    Cushman&Wakefield 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Technocut Log-i-tech 430    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Power Source Energy Components Citypoint 9 497    Cushman&Wakefield 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
FO Optika Foto Kft. Dél-Pesti Üzleti Park 1800 m2    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail