Nem panaszkodnak a román plázák
A francia Cegis csoport szerint, mely egyébként 12 bevásárlóközpontot üzemeltet Romániában ezzel körülbelül a piac 20%-át kitéve, nem tapasztalt eddig nagyon erős visszaesést a boltok forgalmában.
Az év kezdete óta a forgalom 10-20 százalékkal csökkent ugyan átlagosan de míg a fogyasztás az év elején esett, utána enyhén emelkedett, azóta pedig stagnál – írja a Ziarul Financiar.
Az erős helyi vásárlói bázisnak köszönhetően nem csökkent jelentősen a régebbi román bevásárlóközpontok forgalma, mint amilyen az Orhideea Constanta, a Carrefour Ploiest és a Tom Constanta, s így a kiskereskedők sem döntenek a létesítmény elhagyása mellett. A Cegis 12 bevásárlóközpontot üzemeltet az országban – az Orchideeat, az Esplanadat, a Carrefour Colentinat, három Grand Arenat Bukarestben, a Carrefour Ploiestit, a Carrefour Brassót, a Promenada Mall Bákón, a Promenada Mall Focsanit, a Tom Constancat, a Felicia Iasit, az Era Iasit és az Era Nagyváradot.
A bevásárlóközpontokban összesen több mint 120 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi felület található, s naponta több mint 200 ezer fős forgalmat bonyolítanak le. A plázák forgalmukat elsősorban hétvégén vagy este 6 óra után realizálják, napközben azonban inkább üresek. Forgalmuk átlagosan körülbelül 10-20 százalékkal esett vissza.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





