Neutronkutató épülhet Debrecenben
A magyar, svéd és dán kormányzati egyeztetés eredményeként, az Európai Neutronkutató Központ (ESS) Irányító Tanácsa (IT) felkérte Magyarországot, hogy IT-tagként vegyen részt a 2010. február 3-i ülésen és vállaljon aktív szerepet a tervezési munkákban.
A Kormány, szakmai vélemények figyelembevétele mellett, Rosta László fizikust, az ESS Magyarország Zrt. vezérigazgatóját és Némethné Jároli Erikát, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal főosztályvezető-helyettesét, Magyarország ESFRI (Európai Kutatási Infrastruktúrák Stratégiai Fóruma) delegáltját bízza meg a feladat ellátásával.
Magyarország stratégiai érdeke, hogy otthont adjon egy pán-európai kutatási nagyberendezésnek. Így hazánk debreceni helyszínnel pályázott az ESS-re. Ám a 2009. év végén az európai többség a svédországi Lund körül formálódott.
Az előkészítési, tervezési munkák megkezdésére az érintett 13 ország svéd és dán koordinálás mellett, 2009 októberében létrehozta az ESS IT-t, amelynek célja a 1,5 milliárd euróra becsült ESS részletes, döntéselőkészítő tervtanulmányának kidolgozása. A partnerországok, illetve az azokat képviselő szakemberek szakértői munkával, valamint annak finanszírozásával vesznek részt az előkészítő tervezésben.
A Magyar Kormány meggyőződése, hogy a magyar szakértelem bevonása kulcsfontosságú az ESS-projekt sikere érdekében. Mindez jelentősen növelheti Magyarország esélyeit egy másik pán-európai kutatási nagyberendezés elnyerésére is.
Ezért hazánk tárgyalásokat kezdeményezett Magyarország részvételéről az ESS IT-ben. A tárgyalásokat Bajnai Gordon miniszterelnök megbízásából Korányi Dávid, a Miniszterelnöki Hivatal kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkára vezette, Egyed Géza ESS miniszterelnöki megbízott, továbbá szakértői delegáció kíséretében. A tárgyalások sikerrel zárultak, és az ESS IT felkérte Magyarországot az IT-tagságra.
A neutronkutatóval kapcsolatos kormányzati feladatokat továbbra is Varga István gazdasági miniszter látja el.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





