Növekedésnek indult Európában az ipari ingatlanok befektetési piaca
2009. október 30. péntek
Szöveg mérete Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése
Az ipari és logisztikai ingatlanok befektetési piacának forgalma Európában közel 2,5 milliárd eurót tett ki 2009 első felében, megtartva 10 százalékos részesedését a teljes befektetési piacból, és ez a részarány tovább nőhet - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) európai ipari és logisztikai piacról szóló jelentéséből.
Richard Holberton, a CBRE európai kutatási igazgatója szerint "A magas bevételt hozó, így a bevétel növekedésétől kevéssé függő jelleg olyan jellemző, ami a befektetők érdeklődését felkelti gyenge gazdasági feltételek mellett is. Feltételezve, hogy a befektetések szintje 2009 második felében is fennmarad, jövőre van tere a befektetések növekedésének az ipariingatlan-szektorban."

Ahogy a befektetések forgalma növekedést mutatott fel 2009 második negyedévének végén az európai piacon, minden szektor esetében stabilizálódó hozamoknak lehettünk tanúi. Az ipari és logisztikai ingatlanok hozamai egész Európában emelkedtek, mintegy 0,1 százalékpontos növekedést felmutatva 2009 második negyedévében. A változás jelentősen kisebb, mint amit az elmúlt négy negyedévben tapasztaltunk, és azt mutatja, hogy a stabilitás erősödik: a vevők és az eladók árvárakozásainak különbsége csökken, ami a likviditást növelheti a szektorban. A harmadik negyedévre vonatkozó további adatok azt mutatják, hogy az ipari és a logisztikai ingatlanok hozamai nem változtak az év közepi szintjük óta.

Európa jelentős piacain a bérleti díjak kitartottak az általános lefelé mutató nyomás ellenére: a CBRE EU-15 ipariingatlan-bérleti indexe 5,4 százalékot csökkent az év elejétől 2009 közepéig, a harmadik negyedévben a díjcsökkenés 4,5 százalékra csillapodott.

James Markby, a CBRE európai ipari és logisztikai társigazgatója a jelentést így kommentálta: "A központi piacok, mint az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Hollandia bizonyultak a legrugalmasabbnak a kereslet és kínálat tekintetében: összesen az európai ipari befektetési piac több mint 70 százalékát tették ki. Számos pán-európai intézményi befektető és német nyílt végű alap fedezi fel a szektor befektetési előnyeit."

2009 áprilisában a CBRE volt az AEW Europe tanácsadója az idei év legnagyobb pán-európai ipari portfólió tranzakciójában. Az AEW 119,7 millió euróért hét modern logisztikai ingatlant vásárolt Németországban és Hollandiában.

A bérlői oldalon továbbra is kulcsfontosságú a költségek kordában tartása az árrés érdekében, illetve az elfoglalt terület hatékonyságának maximalizálása. A bérlői aktivitás alacsony szintje és az üresedési szint emelkedése egyaránt jellemzi a piacot, habár nem annyira szembetűnően, mint várható volt, részint az alacsonyabbá váló bérleti díjak keresletre gyakorolt ösztönző hatása miatt.

Az egyes helyi piacokon a tulajdonosok és bérlők alkalmazkodóképessége változó képet mutatott 2009 első felében. Németországban némi feszültség volt megfigyelhető a bérlők rugalmasabb, rövidebb bérleti konstrukciók iránti és a tulajdonosok bevételt biztosító, hosszabb bérletek iránti igénye között. Más piacokon, mint például Svédországban, a bérlők jobban elfogadták a hosszabb időszakra szóló szerződéseket, ha ez rövid távon alacsonyabb bérleti díjjal párosul. A helyi bérlői aktivitás, ahogyan az üresedés is, nagymértékben függ az adott piac struktúrájától.

A CBRE kutatása szerint a kereslet ma leginkább a modern, rugalmas ipari és logisztikai területekre irányul Európában. A bérleti díjakon továbbra is erős a nyomás, ám javulás lehetséges, amennyiben az új fejlesztések hiánya miatt a kínálat növekedése lassul.

Guy Frampton, a CBRE európai ipari és logisztikai igazgatója szerint "A vállalati döntések a területek kihasználásáról és az ellátási láncok újra-konfigurálásáról erősebb keresletet fognak támasztani a modern, rugalmas területek iránt. Ennek eredményeképpen ahol a finanszírozás adott, a BTS (build-to-suit, a megrendelői igények szerint felépített) megoldások jelentik a lehetőséget, részben azért, mert a bérlők gyakran hosszabb távú szerződésekre is hajlandóak, és kevesebb engedményt várnak el."

Baka Gergely, a CBRE budapesti irodájának vezető ipariingatlan-tanácsadója hozzátette: "Magyarországon jelenleg nagy a kínálat modern ipari ingatlanokból a valaha regisztrált legalacsonyabb áron. Kiélezett verseny folyik a fejlesztők és tulajdonosok között a bérlőkért, akiknek most minden adott ahhoz, hogy rendkívül kedvező feltételekkel szerződjenek, de ezzel a lehetőséggel csak addig élhetnek, amíg a kínálat magas szinten van. Mivel új fejlesztések nem indulnak, a kihasználatlanság csökken, és 2010 második felére a fejlesztők már nem lesznek nyomás alatt, hogy alacsony bérleti díjakon szerződjenek."
Forrás: CBRE

  • Irodaház
  • Raktár
  • Újlakás
  • Üzlethely

http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/navigator.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/resource_ingatlanhirek.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/bbr_logo.jpg http://www.ingatlanhirek.hu/static/mediapartnerek/logo_r.jpg
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
nyitás
Irodahaz.info

Kiadó "A"
2.073.837 m²

Kiadó "B"
506.086 m²

Kiadó "C"
16.053 m²

Összesen
2.595.976 m²
Raktar.info

Kiadó Bp.
1.288.422 m²

Kiadó Bp. környéke
1.756.488 m²

Kiadó vidék
636.074 m²

Összesen
3.680.984 m²
Ujlakas.info

Lakások száma:

Budai
2.701 db

Pesti
8.054 db

Vidéki
504 db

Összesen
11.259 m²

Lakások A-Z


Ingatlan apró
nyitás

Legfrissebb hírek

Megrohanták a befektetők a lakáspiacot

Kiemelkedő lakáspiaci forgalommal zárt az idei első hónap, a Duna House (DH) becslése szerint országosan...


Erdélyben épít gyárat a Bosch

A Robert Bosch csoport elektronikus autóalkatrész-gyár építésére készül Erdélyben. A Kolozs megyei tanács...


Márciustól új cégbejegyzési szabályok jönnek

Figyelem! Márciustól változnak a cégbejegyzés szabályai.


Történeti táj minősítést kapott a tokaji borvidék

Történeti tájjá nyilvánította a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás...


Kirúgja magyar dolgozói felét a Nokia

Újabb elbocsátásokat jelentett be a Nokia, a finn mobilgyártó közölte, hogy összesen 4000 dolgozójától...


Soha nem látott cégbedőlési hullám tetőzik

Januárban folytatódott a kedvezőtlen tendencia: 1951 céggel szemben indult felszámolás, és csaknem kétezer...


Hosszabbítja kkv-hitelprogramját az OTP Bank

Eredményes volt az OTP Bank mikro- és kisvállalkozásoknak indított Széchenyi 50 hitelprogramja, ezért a...

  • Irodapiac
  • Raktárpiac
  • Lakáspiac
Irodapiaci információk az irodahaz.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Irodaház Információs Portál, a hazai irodapiacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett irodaházak, aktuális irodapiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'A' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'A' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Bérleti díj 'A' irodák - Budapest
Kiadó 'A' - Budai területek

Kiadó 'A' - Budai területek
ker.
Kiadó 'A' - Pesti kerületek

Kiadó 'A' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'A' - Budapest
Kiadó 'A' - Budapest
Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda

Bérleti díj 'B' irodaházak - Buda
ker.
Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest

Bérleti díj 'B' irodaházak - Pest
ker.
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Bérleti díj 'B' irodák - Budapest
Kiadó 'B' - Budai kerületek

Kiadó 'B' - Budai kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Pesti kerületek

Kiadó 'B' - Pesti kerületek
ker.
Kiadó 'B' - Budapest
Kiadó 'B' - Budapest

Irodapiaci tranzakciók az irodahaz.info portál adatai alapján.

Bérlő Irodaház Cégprofil Ügynökség Dátum
2011 Q4
L'Oreal Magyarország Óbuda Gate Irodaház 1610      Property Partners 2011 Q4
Riceland Hungary Kft. WestPoint Business Center 140      GVA Robertson 2011 Q4
Önszabályozó Reklám Testület VOLÁN Irodaház 69      Testület Happy Tenant 2011 Q4
Aramis Pharma Kft, a Kéri Pharma Csoport tagja Népliget Center 370      GVA Robertson 2011 Q4
Mid Ocean Central and Eastern Europe Kft. BudaWest Irodaház 300      GVA Robertson 2011 Q4
Invitel Távközlési Zrt. Terrapark (D5-8, D13 tömbök) 100      Eston International 2011 Q4
Likvid Unió Kft. Pauler Irodaház 200      Követeléskezelés B & V / Happy Tenant 2011 Q4
Sinnex Zrt. Szépvölgyi Irodapark 327      Eston International 2011 Q4
Koreai Kulturális Központ MOMentum Irodaház 1168      Colliers/Buda Gold Group 2011 Q4
Sigma Kudos RiverPark Irodák 550      GVA Robertson 2011 Q4
Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. Strassco Irodaház 1180      Mérnöki tevékenység Happy Tenant 2011 Q4
Nord Telekom Nyrt. Focus Point Irodaház 125      Telekomunikáció, Távközlés Happy Tenant 2011 Q4
Hitex Pénzügyi Zrt. Mozsár Trade Center 400      GVA Robertson 2011 Q4
Medical Investments Zrt. Kálvin Center 155      GVA Robertson 2011 Q4
LogMeIn Kft. Andrássy Palace 3500      GVA Robertson 2011 Q4
Garant Cipő + Divat Kft. Szent István Irodaház 114      Kereskedelemi Garancia Happy Tenant 2011 Q4
Innomatrix Services Kft. BSR Center 348      2011 Q4
2011 Q3
Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Madách Trade Center 556,7      számítástechnika 2011 Q3
Mobil Systems Group Kft. Madách Trade Center 445      médiareklám 2011 Q3
Futurmed Kft Residence Irodaház 1-2 940      RE project development Kft. 2011 Q3
Biopult Kft. Residence Irodaház 1-2 540      RE project development Kft. 2011 Q3
Attention CRM Consulting Kft. Madách Trade Center 26      Tanácsadás Happy Tenant 2011 Q3
Manpower Capital Square 651      Property Support 2011 Q3
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. BSR Center 221      2011 Q3
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal The Quadrum I. épület 1850      Eston International 2011 Q3
Deal Bt. Andrássy 126 14      Nyelvoktatás Happy Tenant 2011 Q3
Pannónia Tourist Service Kft Király 16 Irodaház 36      utazási iroda SmartImmo 2011 Q3
Inform Média Madarász Irodapark 612      Eston International Zrt. 2011 Q3
Deák lászló Magyar 36 irodaház 13      Oktatás Happy Tenant 2011 Q3
Quentum Zrt. Greenpoint 7 280      EHL Hungary Kft. 2011 Q3
Raktárpiaci információk a raktar.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Raktár Információs Portál, a hazai raktározási, logisztikai és ipari ingatlan piacot mutatja be páratlan részletességgel. A kiadó, eladó, épülő és tervezett raktárak, logisztikai központok, aktuális raktárpiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Raktárak összterület alapján
Raktárak Összterület alapján
Raktárak kiadó terület alapján
Raktárak Kiadó terület alapján

Raktárpiaci tranzakciók az raktar.info portál adatai alapján.

Bérlő Raktár Szektor Ügynökség Dátum
2011 Q4
Agility Airport City Logisztikai Park na    szállítmányozás, logisztika Ablon 2011 Q4
RALU Westlog DC 75 (iroda t    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Huawei Westlog DC 2200    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q4
Auchan Auchan DC - Üllő 37508    Cushman&Wakefield 2011 Q4
2011 Q3
Maurice Ward OXYLANE (Hatvan) 6000    logisztika CBRE 2011 Q3
Motivating Graphics Sunarrow-épület 9500    Cushman&Wakefield 2011 Q3
na South Base 2500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q3
Trans-o-flex BILK 4640    Cushman&Wakefield 2011 Q3
Hanaro WestLog DC 1840    Colliers Magyarország Kft, CBRE 2011 Q3
Jabil Polgár Ipari Park 4468    Cushman&Wakefield 2011 Q3
2011 Q2
Dana Hungary VGP Park 5540    Eston International 2011 Q2
Sarantis Hungary Kft. Szerémi Business Park 1100    kozmetikumok - 2011 Q2
4i Investments Kft. Szerémi Business Park 2 621    háztartási vegyiáru nagykereskedés Organ Rent Kft. 2011 Q2
Rexel Kft. East Gate Business Park 3800    Eston International 2011 Q2
RTL Klub PP Raktárbázis 1700    Média Buda Gold Group 2011 Q2
Scriptumrex Euro Business Park 1600    EHL Hungary Kft. 2011 Q2
EUFÉM Kft. PP Raktárbázis 1000    Alkatrész gyártás Buda Gold Group 2011 Q2
2011 Q1
Maurice Ward OXYLANE raktár 6000    logisztika CBRE 2011 Q1
Farnair Europolis Park BUDAPEST AEROZONE 1200    Europolis 2011 Q1
Foxconn WestLog DC 11500    Colliers Magyarország Kft. 2011 Q1
EINAR Group Ltd. Ikarus Park 1000    Optika Buda Gold Group 2011 Q1
2010 Q4
SRC Hungary Kft. RÁHÜT Raktárbázis 800    Műanyagipar Buda Gold Group 2010 Q4
Glynwed Tulipan Park 2000    EHL Hungary Kft. 2010 Q4
Halton Clean Air South Base 5000    Légtechnika Colliers, Grifton 2010 Q4
Prim-A-Vet Kft. M3 Logisztikai Park 500    Állatgyógyászati eszközök Buda Gold Group 2010 Q4
Stora Enso Europolis Park BUDAPEST M1 6 900    könnyű ipar Europolis 2010 Q4
Equinoxe CityPoint9 1425    EHL + Colliers 2010 Q4
X-System Kft. inNove Business Park 877    Electronic Wholesaler Cushman & Wakefield 2010 Q4
2010 Q3
Sprinter Futárszolgálat CityPoint9 600    Colliers 2010 Q3
FedEx Airport City logisztikai park 180    Ablon 2010 Q3
Kühne+Nagel Europolis Park BUDAPEST M1 4000    logisztika Europolis 2010 Q3
Trilak Airport City logisztikai park 3016    DTZ 2010 Q3
Lakáspiaci információk az ujlakas.info portál adatai alapján.

A 2002-ben alapított, piacvezető Újlakás Információs Portál, a hazai lakáspiacot mutatja be páratlan részletességgel. Az újépítésű társasházak, lakóparkok, az aktuális lakáspiaci hírek, információk naprakész bemutatásával segíti, a felhasználok mindennapi munkáját.
Lakás számok - Buda

db
Lakás számok - Buda
ker.
Lakás számok - Pest

db
Lakás számok - Pest
ker.
Lakás számok - Budapest
Lakás számok - Budapest db
Lakásméret - Buda

Lakásméret - Buda
ker.
Lakásméret - Pest

Lakásméret - Pest
ker.
Lakásméret - Budapest
Lakásméret - Budapest
Négyzetméter ár - Buda

eFt
Négyzetméter ár - Buda
ker.
Négyzetméter ár - Pest

eFt
Négyzetméter ár - Pest
ker.
Négyzetméter ár - Budapest
Négyzetméter ár - Budapest eFt
retail